Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Mit csinálhatunk még ha már...

Mit csinálhatunk még ha már nem bírjuk ezt tovább?

Figyelt kérdés

Elég hosszú lesz előre bocsátom...


2017-ben a családommal úgy döntöttünk elköltözünk a pest megyei Érd nevű városból. Gondoltuk, milyen jó lesz faluba költözni, vidék mindenki mindenkivel jóban van, lesznek állataink, csend lesz, nyugalom. Ezek a dolgok akkor kezdtek igazán “hazugságnak” tűnni, mikor megvettük a telket és elindultak az építkezési folyamatok. A kerítés nem bizonyult elég védelemnek. Átmászott valaki ( vagy valakik) az éj folyamán és elloptak egy pár drága szerszámot amit sajnos pótolnunk kellett. Nem tettünk sem feljelentést sem semmit. Inkább levittük a kutyusunkat és mindig egyikünk ott aludt, hogy figyeljen. Nem történt semmi, csak mászkáltak az utcán az emberek.


Ezekre a dolgokra fátylat borítottunk. Inkább arra koncentráltunk milyen szép lett a ház. Beköltöztünk. Jöttek is a szomszédok át, faggattak kik vagyunk, mik vagyunk. Kínálgattak házi pálinkákkal, gyümölcsökkel. Úgy tűnt nagyszerű döntés volt ide települni!


Majd egy évvel az ideköltözés után , mintha egy rémálomba csöppentünk volna. Két németjuhászt tartunk. A családunk részei, minden ellenük irányuló atrocitást a magunkénak érezzük. Eleinte csak be kiabáltak és cukkolták őket, aztán megdobálták a szukánkat. Ezt le is fényképeztük. Majd jöttek a fenyegetések. Ha nem tűntetjük el őket akkor megfogják mérgezni. Anyumék nagyon megijedtek. Fogták magukat és bementek az önkormányzathoz. Panaszt tettek ezekre az emberekre. De csak annyi volt a válasz, hogy “jól ismerik xy-ékat, biztosan nem olyan emberek! Nem tudják elképzelni”. Kapták a megvető pillantásokat... A szüleim arra jutottak, hagyják a csudába. Majd meghúzzák magukat, kenelbe zárják a kutyákat. Hát megtörtént... Összehúztuk magunkat, majd édesapámba kötöttek bele! Szószerint megakarták lincselni. Állítólag apám leszorította a “bandavezér tesónak” a feleségét a földútról. A valódi sztori meg az volt, hogy vitte a babakocsit a nő, közben árulta a “nemkamu pumidas” pólót . Apámat leszólitotta...Apu megállt neki. Mondta , hogy nem érdekli az ilyesmi. Majd erősködött az asszony. Apu meg tovább ment. Majd visszajöttek 1 óra múlva a kapunkhoz vagy 5-en..Ha meglátják a faluban, agyonverik. Nézzen a háta mögé ezentúl.


Következő és egyben legfrissebb sztori:


Kertben sütögettünk mikor egy társaság bekiabált hozzánk mert nevettünk. Egymással beszéltünk, de annyira részegek voltak fel sem fogták , hol vannak. Kiabált az egyik cigó csaj, hogy menjek ki, megfog ölni. Próbáltam nem figyelni rá, majd köveket dobált be hozzánk. Eldurrant az agyam, kimentem és összeverekedtünk. Jött az izmos pasija, aztán elkapta a torkomat. Apukám kiment és orrba vágta, majd odébb álltak. Azt kiabálták, hogy ránk gyújtják a házat. Azóta rettegésben élünk.


Áruljuk a házat, voltak akik megnézték. De aztán meglátják a környékbelieket és inkább nem veszik meg.


23/L



2020. júl. 13. 15:54
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Sajnálom. De azóta is zaklatnak ezek a férgek? Amúgy itt valószínű tényleg csak a költözés vagy a Betyársereg segíthet...

(Ha nem vagyok indiszkrét, elárulod, melyik faluról van szó? Akár üzenetben. Mi is költözés előtt állunk, Pest megyei kistelepüléseket nézünk, és nem szeretnénk kifogni egy ilyen helyet.)

2021. ápr. 21. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim válasza:
Tudom nektek már nem segítség, de szerintem olyan településre, olyan városrészre, ahol sok roma él csak olyan költözzön, aki jóban tud lenni velük. A család férfi tagjai szeressenek mulatni, kocsmázni. A hölgyek pedig le legyenek visszautasítóak a roma férfiak közeledésére. Előny, ha meg tudtok alázkodni, behódolni. Ez van. Ha ez nem megy, akkor kerülni kell az ilyen környéket.
2021. ápr. 22. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 A kérdező kommentje:
Fejér megye egyébként. Nem gondolná az ember, hogy ez a település ennyire rossz. A két szomszédos település mondhatni normális. Sajnos kifogtuk, de reméljük sikerül innen szabadulni.
2021. ápr. 22. 08:18
 14/14 anonim ***** válasza:
Pusztaszabolcs
2022. máj. 18. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!