Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Hogy lehetne bosszút állni...

Hogy lehetne bosszút állni közös képviselőn?

Figyelt kérdés

Történt egy kisebb igazságtalanság.


Van 1 dolog, amit több lakó is csinált már és semmi következménye nem lett és amikor én csináltam egyből jött egy fenyegetőző levél.


Nem csináltam semmi morálisan rosszat vagy bármit ami másokat akadályozott vagy akármiben kárt tett volna.


Arra gondoltam, hogy:


-A levélben amit kaptam találtam 2 helyesírási hibát így gondoltam kijavítom és felrakom a közös falra.


-Elköltözéskor pedig arra gondoltam, hogy egy elég erős és vaskos (kb 30 ezer forintos), de már rossz (mert sokszor nem akar kinyílni a zárja) bicikli lánccal körbe tekerek egy a közös képviselő által használt rácsos részt, amivel én egy rossz lakatot vesztek ő meg kb fél napot, hogy vár valakire, aki hozzáértésétől és felszereltségétől függően 5 perc vagy akár 1 óra alatt szerkeszti le.


Bármi egyéb ötlet?


Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogok semmit sem csinálni, de ebben a pillanatban feldúlt vagyok és viszonozni akarom az érzést neki úgy, hogy több problémám ne származzon a dologból és neki is elrontsam 1 napját.



2021. júl. 16. 16:29
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Ha ennyire feldúlt vagy,oszd ki akkor a közös képviselőt és kész.
2021. júl. 16. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Az a baj, hogy akkor én vagyok a "majom" aki nem bírja kontrolálni magát. Személyiségétől függően még lehet jól is érzi magát utána.


Olyat akarok ami mindenképpen elrontja a napját.

2021. júl. 16. 16:38
 3/8 anonim ***** válasza:
91%

Tényszerűen semmi nem történt, csak egy papírra írt szövegen húztad így fel magad?

Valahol alap problémát látok, csak az nem a közös képviselőnél van.

2021. júl. 16. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
3# Az törént, hogy valamit nem engedett meg nekem és ezt primitív módon írta le, amit mások megtehetnek.
2021. júl. 16. 16:41
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem vegyél be egy Magne B6-ot, vagy igyál meg egy kamilla teát. Kialszod magad, reggelre jobb lesz. Ezt most csak a hirtelen idegesség mondatja belőled. Ha valami gondod van vele, azt szemtől szembe közöld, mert ezek a kicsinyes bosszúállások ugyanolyan primitívek, mint a közösképviselő levelezgetése.
2021. júl. 16. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Jól megfogod mutatni neki, a bérlők mindig ilyen kemények!
2021. júl. 16. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
A helyesírási hibák kirakása jó ötlet és nemes bosszú.
2021. júl. 16. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Hisztis kisgyerek vagy és valahogy megértem, miért áll beléd ő is.
2021. júl. 18. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!