Lányok, nők! Akik csendesebbek, visszahúzódók és albérletbe kényszerültök, hogy éltétek meg?

nem, egyedül laktam benne a kis lakásban

Tök jó volt

Gyomorgörccsel.

Egyedül éltem egy kis garzonban. Élveztem, szerettem.

Az egyetem miatt kellett albérletbe költöznöm és elmondani nem tudom, hogy mennyire várom a kiköltözés napját :D Egy ismeretlen korombeli egyetemista lánnyal költöztem össze (együtt költöztünk egy üres lakásba), mert nem vettek fel kollégiumba, egyedül nem tudtam volna kifizetni egy teljes lakás minden költségét, és nem volt kivel (mármint barát, ismerős stb.) összeköltöznöm. Borzalmas. Egyáltalán nem tartottam tőle, mert a megelőző éveket kollégiumban töltöttem, amit nagyon szerettem és nagyon jó szobatársaim is voltak (őket sem ismertem korábbról), így hasonló elképzeléseim voltak az albérlettel kapcsolatban is. Viszont teljesen más. A lakótársammal még egy szót sem beszéltünk, semmit nem tudunk egymásról és szinte alig látjuk egymást. Ha otthon van, akkor is bezárkózik a szobájába. A közös helyiségekbe is csak akkor jön ki, ha én nem vagyok ott. Arra is volt már példa nem egyszer, hogy pl. kint ült a nappaliban, de amint megérkeztem rögtön bevonult a szobájába. Köszönni sem köszön mindig vagy nem válaszol az üzeneteimre, ha valmai csoda folytán mégis elenged egy-két szót akkor is elég bunkó. Volt már konfliktusunk is (azt sem tudtam vele normálisan megbeszélni, csak passzív agresszív üzeneteket küldözgetett nekem...), illetve többször hallottam már azt is, hogy a telefonba panaszkodik rólam a szüleinek és barátainak (pl. mert otthon vagyok én is vagy mert használom a közös kukát...). Többekkel laktam már együtt és nem barátkoztam össze mindegyik kolis szoba/blokktársammal, de mindegyikükkel beszéltünk egymással, mindent meg tudtunk beszélni (szóval nem volt konfliktus, sértődés stb., mind tudtunk egymáshoz alkalmazkodni) és jó volt köztünk a kapcsolat, volt akivel akár együtt főztünk, vásároltunk, eljártunk ide-oda stb. A mostani lakótársammal semmi kapcsolatom nincsen és én ezt egyrészt nagyon sajnálom, másrészt kellemetlennek, kényelmetlennek és zavarónak is érzem. Ha összebarátkozni nem is, de azért szerettem volna vele egyáltalán csak beszélő viszonyba kerülni vagy egy picit megismerni egymást... Ha másról nem is, de szerintem ilyen alapvető közös ügyeket azért jó megbeszélni (pl. takarítás, fűtés, fizetés stb.) vagy a köszönést is egy alap dolognak tartom, ő valamiért nem. Úgyhogy sajnos egyáltalán nincsen ezzel pozitív tapasztalatom eddig, sőt, nagyon nem szeretek itt lakni és tényleg azt várom mikor költözhetek már ki. Mostanában pedig egyre többször eszembe jut, hogy még meddig kell ezt bírni mert egyhamar biztosan nem fogok tudni egyedül lakást bérelni és szerintem meghülyülök, ha legközelebb is egy ilyen lakótársat fogok ki.