Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Mit lehet tenni ezzel a...

Mit lehet tenni ezzel a helyzettel, hogy lehetne megoldani?

Figyelt kérdés

Előre szólok, hogy nagyon hosszú lesz.


Úgy nagyjából másfél éve kiadtam húgomnak és a barátjának a Pesten lévő lakásomat albérletbe. A problémák akkor kezdődtek, mikor a hálószobájuk felett lévő szobába beköltözött egy csaj, aki rendszeresen éjszakákba nyúlóan rendezkedett, dübögött, bútort tologatott meg a jó ég tudja mit. Én ismerem a tulaj csajszit, nem ő lakik a lakásban, hanem ki van adva mindegyik szoba 1-1 lánynak. Szóval először húgom nekem jelezte a gondot, hogy hátha én a tulajjal ezt le tudom kommunikálni. Írtam neki messengeren, elmondtam mire panaszkodnak, azt mondta szólni fog a lányzónak, hogy vegyen vissza. Ezután kb 2 hétig viszonylag abbamaradt az éjszakai zajongás, majd ismét kezdődött elölről. Azt hozzátartozik a történethez, hogy a parkettájuk nagyon régi, ezáltal rettenetesen nyikorog, recseg, de tényleg, brutál módon. Plusz húgomék úgy jellemezték, hogy olyan hangja van annak, mikor a fejük felett járkálnak, mintha a lábukra lenne kötözve 1-1 tégla. Húgom ráadásul HO-ban dolgozik már jó ideje és sokszor volt, hogy a járkálásból fakadó dübögés, padló recsegés meg az emellé néha társuló csattanások miatt nem tudott koncentrálni a munkájára sem, szóval egyidőben mindig fejhallgatót rakott fel, de attól megfájdult a feje, tehát ez az opció kiesett.

Ez így ment hónapokon keresztül, napközben is, majd mikor este 10-11 fele bementek a hálóba aludni, volt hogy 2 órán keresztül azt hallgatták, ahogy a fejük felett a csaj fel-alá trappol, dübög minden lépése, nyekereg a parketta, plusz néha beazonosíthatatlan puffanások is társultak mellé, amire sokszor álmukból is felriadtak. Egy idő után tesóm ezt megelégelte és mikor rákezdett a csaj a dübögésre napközben/délután, ő bekapcsolta a zenét, hogy valamennyire tompítsa a hangokat. 1x írt is nekem a tulaj, hogy hát nem tudjuk-e esetleg honnan jön a zene, mert az albérlői panaszkodtak, hogy ekkor és ekkor zenét hallottak és ott is van, aki HO-ban dolgozik és elég idegesítő. Ezt továbbítottam húgom felé, mondta hogy ő is dolgozna, ha nem szakadna rá minden percben a mennyezet és inkább a zenéjét fogja hallgatni ehelyett. Plusz írtak olyan időpontokat, amikor otthon sem volt, tehát akkor biztos nem tőlük szólt. Na a végén aztán ez a csaj kb 1 hónapja elköltözött és jött a helyére egy másik, de ő is rendszeresen késő éjszaka meg hajnalban dobog. Azt mondták volt, hogy hajnal 1-kor még trappolt a szobában, reggel 5-kor pedig már trappolt. Egyszer tesóm felkopogott, hogy mi lenne, ha megpróbálna kulturáltan közlekedni a lakásban, mire a csaj váltig állította, hogy ő aztán épphogy nem lábujjhegyen jár, illetve ő késő este már alszik, nem járkál, ami természetesen nem igaz, hisz pont ez zavarja őket a legjobban, hogy késő éjszaka sem lehet aludni, mert még 28x körbedübögi a nyikorgós parkettát, biztos, ami biztos.


Ezen a ponton tesóméknál betelt a pohár, hogy több mint 1 éve ezt kell hallgatni minden egyes nap, úgyhogy a zenén feljebb vették a hangerőt. Épp csak annyira, hogy ne hallatszódjon le a fejük felett zajló őrület. Természetesen kis időn belül kaptam egy üzenetet a tulajtól, hogy az albérlői panaszkodnak, hogy este 10-kor még szólt a zene, pedig ők néma csendben voltak és nem bírtak emiatt aludni és beszéljek már tesómmal. Húgom mondta, hogy akkor épp alap hangerőn ment, mellette simán beszélgettek, tehát nem bömböltették, csak a TV-ben nem volt semmi érdekes, így felraktak egy kis muzsikát plusz külön vicces, hogy kiemelték azt, h ők csendben voltak, mert átküldött 1 hangfelvételt aznap hajnal fél1 környékéről, ahogy percenként csattan valami a fejük felett meg ahogy dübög a leányzó, aki állítólag este már ágyban van és ő aztán mélyen alszik.

Következő nap megint kaptam az üzenetet, hogy most délelőtt szólt a zene hangosan meg este is 2-3 órán keresztül. Mondtam, hogy ez kezd vicces lenni, nem értem miért rajtam/rajtunk keresztül üzengetnek, húgom is mondta, hogyha bajuk van, tudják hol találják őket, ne a tulajnak menjenek nyavalyogni, aki aztán engem b*asztat, én meg közvetítsem ezt húgom felé. Felnőtt emberek, oldják ezt meg egymás között, én nem vagyok sem közvetítő, sem postás. A válasz az volt, hogy jaj hát szegény lányok nagyon konfliktuskerülőek, nem akarnak balhét, szóval ha még egy ilyen lesz, akkor ő fog átjönni húgomékhoz és már nem lesz velük kedves… Na mikor ezt mondtam húgomnak, akkor felcsattant, hogy őt csak ne fenyegesse senki, felőle aztán lehet menni hepciáskodni, de nem fogja zsebre tenni a tulaj, amit kapni fog, mert ők több mint 1 éve ezt hallgatják napi szinten, de amint az ő szent albérlői zenét hallanak, rögtön megy a panaszkodás. Erre nem tudtam már mit mondani, tényleg rendezzék le egymás között, de pontosan ismerem húgom, tudom hogy nagyon csúnyán ki fogja osztani a tulaj csajt, ha még ő fog odamenni b*unkózva a zene miatt, ami csak még jobban elmérgesíti majd a helyzetet.


Én megértem mindkét oldalt, értem hogy valószínűleg vékonyak a falak és ők sem tudnak repülni a lakásban, de értem azt is, hogy rettentően idegesítő, mikor minden egyes este mikor aludnál, akkor órákon át hallgatod, ahogy nyekereg a padló minden négyzetcentije, a lépéseket kvázi elefántdübögésnek hallod le és rendszeresen csattant/puffan is valami feletted. A tulaj csak a saját albérlőit nézi, azt mondta, hogy ők nem direkt dübörögnek, de a tesómék biztos direkt zenélnek, csak azért h őket bosszantsák. Szerinte húgomék néma csendben, szó nélkül kéne tűrjék, hogy ez megy a fejük felett, mert ezzel nem lehet mit csinálni, húgom szerint pedig neki pont ugyanannyi joga van zenét hallgatni a dübögés helyett, ráadásul éjszaka meg kora reggel nem szól semmi, amikor egyébként ők nem tudnak aludni a felettük lévő csaj miatt.


Őszintén nem tudom mit kellene már csinálni ezzel az egész helyzettel, hogy mindenkinek jó legyen... Ti mit tennétek?



2022. márc. 24. 12:47
 1/9 anonim ***** válasza:
94%
Szólj a tulajnak, hogy a húgoddal kommunikáljon, te maradj ki belőle.
2022. márc. 24. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Ki mondott akár csak hasonlót 2?? Arról nem tehetek, hogy húgomék szerint ezek nem sima léptek (laktak már panelban, ahol szintén laktak felettük, sehol nem volt ilyen jellegű gond), hanem kvázi mint valami elefánt trappolás, plusz mellé jönnek a beazonosíthatatlan puffanások, mindez órákon át késő éjszaka/hajnalban, amikor aludnának, de emiatt nem tudnak. És ez megy több, mint 1 éve, majd mikor megunják és zenét hallgatnak helyette, akkor jön a nyavalygás meg a fenyegetőzés. Most ezzel mégis mit kezdjek? Azt nem értem, ha panaszkodni tudnak, akkor miért nem képesek megemelni a hátsójukat, lemenni és velük megbeszélni.


A rosszindulatot meg légyszi tartogasd máshova, attól hogy valaki homeofficeban dolgozik, igen is ki tud fáradni, vagy szerinted a szellemi munka nem megterhelő, csak a fizikai?! Érdekes, köszi h ezt megosztottad velünk...

2022. márc. 24. 13:43
 3/9 anonim válasza:
28%

Levegőt vehetnek? Szerintem ajánlják fel, hogy vesznek nekik új parkettát és aztán nyugalmuk lesz. :)


Ismerős a helyzet, nálunk is dübögés van, reggel és este leginkább, mert ugye fel kell kelni, el kell menni dolgozni aztán este hazajönni tenni-venni és lefeküdni..eléggé zavaró, de hát mit tegyek. Arra gondolok, hogy még jó, hogy nem fapapucsban járkálnak, nincsenek felettünk gyerekek, az kéne még, egész család:) Viszont..a zenélés nem csak nettó parasztság, de társasházi házirendet is sért és egyéb jogokat.

[link]

"A lakás rendeltetésszerű használatával, a társasházak mindennapi életével együtt járó zajok ugyanis nem minősülnek birtokháborításnak. Azaz nem kérhetünk birtokvédelmet pusztán a szomszéd éjszakai járkálása, vagy a gyermekei rohangálása miatt. Társasházban lakni már csak ezzel jár…"

Én biztos nem tűrném a zenélést, főleg akkor, amikor a házirend szabályai szerinti csendes időszak van.


Szerintem ezt a tulajoknak kell lerendezni, ha mindkettő lakásban albérlők élnek, az albérlők nem biztos, hogy kezelni tudják a szitut normálisan..

2022. márc. 24. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Én kizárólag azt írom, amit húgomék meséltek. Mondjuk szerintem az is jó kérdés, hogy pontosan meddig is tart a lakás rendeltetésszerű használata, ugyanis szerintem pl a rendszeresen lakásban rohangáló vagy épp kismotorozó gyerek messze nem ez a kategória, ahogy az sem, ha minden lépésnél odavágod a sarkad a padlóhoz. Lehet ezt kulturáltan is. A nyikorgó parkettáról annyit, hogy azt éppen hogy a tulaj feladata lenne megcsináltatni és nem az alattuk lévő albérlőké. Az enyém is nyikorgott, pont ezért is lett feltöltetve, mert azontúl hogy bazira lehallatszik, engem is zavart, hogy bárhova lépek nyikorog. Nem lett 100%-os, de mérföldekkel jobb, mint volt.


A zenét írtam, hogy nem bömböltették, hanem egy alap hangerőn szólt, az nincs tiltva semmilyen házirendben, éppen ezért nem tudok mit kezdeni vele. Meg van szabva milyen decibeltől minősül csendháborításnak, ők ezt nem érik el, innentől mit mondjak nekik? Hogy mától nem hallgatnak zenét? Nem hangfalakról szól, hanem egy egy 5 éves mini JBL hangszóróról, én elhiszem hogy így is átszűrődik a hang, de ők sem várhatják el, hogy a másik meg néma csendben "élvezze" a majd egész napos trappolást meg hogy miattuk nem tudnak aludni hónapok óta, mert hajnalban megy a dübögés/nyikorgás/puffogás. Nem azért hallgatják, hogy bárkit is bosszantsanak, hanem mert nem kíváncsiak a fejük felett lévő folytonos dübörgésre és szívesebben hallgatják helyette a zenéjüket. Ezt már elmondtam 5x a tulaj csajnak is, értem mindkét félt, nem tudom mi lenne a megoldás, mert az egyik joggal kérdezi, hogy miért ne hallgathatna az otthonában zenét, a másik joggal kérdezi, hogy mit tehet ő arról, ha dübög a padló meg miért ne járkálhatna fel-alá éjszaka órákon át a szobában... őszintén nem tudom.

2022. márc. 24. 14:29
 5/9 anonim válasza:
47%
Óriási különbség van aközt, hogy valaki járkál egy lakásban vagy szándékosan (vagy akár nem szándékosan) zavarja a szomszédot a zenéléssel. Értem én, hogy el akarja nyomni, de ez nem megoldás úgy tűnik. A zenéléssel lehet mit tenni, repülni viszont nem tudnak. El kell költözni vagy törődjön bele. Ha gyerek lenne, akkor az a rendeltetetésszerű, hogy játszik,szalad és visít. Emiatt nem lehet senkit feljelenteni. Nyugtató és füldugó.
2022. márc. 24. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Én abszolút megértem a húgodékat. Ha jól értelmezem nem is feltétlen azzal van a bajuk, hogy napközben is folytonos a dübörgés, hanem hogy késő este, hajnalban sem tudnak konkrétan pihenni, mert órákon át ezt kell hallgatniuk + a nyikorgó padló is roppant bosszantó tud lenni (tapasztalatból mondom) és akkor még ezt tetőzi, hogy néha csattan, puffan is valami, aminek olyan ereje van, hogy álmukból is felriadnak…. Azért na! Nem kell repülni, de ha valaki papucsban, normálisan, nem odacsapkodva a lábát jár a lakásban, kötve hiszem, hogy annak elefánt trappoláshoz hasonlít a hangja, ahogy azt húgodék jellemezték. Ez akkor tud ilyen hangos lenni (mármint hogy konkrétan tudod a szoba melyik pontján van az illető), amikor úgy járkálnak, hogy odaverik a sarkukat a padlóhoz.

Azt mondjuk végképp nem értem, hogy mit lehet egy szobában órákon keresztül fel-alá dobogni hajnalban. Azért megnézném a felettük lakókat nekik hogy állna a szájuk, ha hónapok óta nem tudnának nyugodtan aludni, mert minden éjszaka megy a műsor felettük.


A tulajnak meg sztem alap lenne, ha már a pénzt szereti beszedni a bérleti díjból, hogy a recsegős padlót megcsináltatja, az ugyanis rohadt irritáló, úgy gondolom az lenne a minimum, hogy legalább az ebből fakadó bosszantó hangot megszünteti, sztem sokat javítana a helyzeten!


Persze egy ideig tűri az ember, hogy nincs egy nyugodt perce a saját otthonában, de tesódék ha jól értem nem is kis ideig hallgatták, ahogy az előző csaj pl éjszaka bútort tologatott meg társai, hanem hosszú hónapokig. Érdekes, hogy ezt sokan betudják “rendeltetésszerű használatnak”, de ez messze nem az a kategória! Éjszaka, hajnalban bazi pofátlannak és bnkónak kell lenni ahhoz, hogy tolagasd a bútort meg olyan hangokat imitálj, amire alattad felriadnak álmukból. Én sem ülnék néma csendben és hallgatnám ezt egész nap, én is szívesebben hallgatok akkor már zenét, amit meg nekik kell tolerálni, ez van. Mint írta a kérdező, nem üvöltetik, nem lepik át a megengedett decibel szintet, arról nem tehetnek ők sem, hogy a vékony falak miatt ez felhallatszik. A kérdező, a húga és a párja is mondhatná, hogy el kell költözni vagy bele kell törődni. Füldugót pedig a fenti bérlők is használhatnak és akkor nem hallják a zenét..🤷🏻‍♀️

Ha már füldugó amúgy, rengeteg ember nem bírja, megfájdul tőle a füle, kiesik, nyomja stb. Plusz mi pl este mindig nézünk vmi filmet/műsort a tv-ben, amit füldugóval elég nehezen hallanánk.

2022. márc. 24. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Ha kekeckedik a másik tulaj, oszd ki, hogy legyen szíves megcsináltatni a padlót a lakásában, ugyanis az ő felelőssége. Nem is értem, hogy miért nem tetted még meg, alapvető lenne. Majd ha a saját háza táján rendet tett, akkor jöhet hisztizni a zene miatt.


(Nincs a felső lakónak kutyája vagy macskája? Nekünk a macskák tudnak néha olyan futamot levágni a hajnali hármas cicarallyn - pláne, mikor a 8 kilós macska leugrik a másfél méteres bútor tetejéről, az tényleg puffan -, hogy rendszeresen tartok attól, hogy egyszer feljön az alsó szomszéd. De itt normális lehet a szigetelés, mert négy év alatt még nem törték ránk az ajtót. :D)

2022. márc. 25. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Meg kell kérdezni a felső szomszédot, hogy mit csinál.
2022. márc. 25. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:

Nos igen, a parketta miatt nem szóltam, nem olyan rég tudtam meg én is, hogy a hálójuk felett ennyire nyikorog. Mikor még én ott laktam, másik szobában aludtam, szóval ezt tesómék mondták, aztán mikor meghallottam.. hú mondom, ezt valóban csodás lehet hallgatni esténként, meg úgy alapból is.


Állítólag nem csinálnak semmi extrát, ők csak járkálnak.. Húgomék szerint viszont olyan szinten dübög az egész, mikor végigtrappolnak a szobán, mintha tégla lenne a lábukon vagy mintha odavernék a sarkukat. Hallottam én is, tényleg meg tudod mondani a szoba melyik részén van a csaj, olyan erővel lejön minden léptének a hangja. Hogy a puffanások meg csattanások, amik néha jelentkeznek mik lehetnek, az passz. Itt főleg a hálójuk feletti szobában lévő csajjal van a gond, mert hogy tesóm abból a szobából dolgozik plusz ugye ott is aludn(ána)k.


Egyszerűen már ötletem sincs, mert ők állítják, hogy szimplán csak járkálnak a szobában, tesómék meg állítják, hogy le se szarják és úgy robognak végig a lakáson, mintha senki nem lakna alattuk és ezt éjfélkor, hajnal 1-kor v épp 2-kor hallgatni, plusz mellé a padló is nyikorog.. hát, nem túl kellemes. Mikor beköltöztem nekem is volt, hogy mezítláb végigcaplattam a lakáson és feltűnt, hogy basszus hogy dübögnek a lépteim. Előtte családi házban laktam, ott nem kellett ilyenre figyelni. Aztán felvettem papucsot és megpróbáltam odafigyelni, hogy normálisan sétáljak, ne trappoljak és voilá. Mielőtt ideköltöztek amúgy tesómék laktak 2 hasonló panelban is, ahol szintén laktak felettük és ott semmi hasonló gond nem volt, szóval passz.


Ami leginkább dühíti még őket, hogy ők egyetlen egyszer szóltak nekem, mikor beköltöztek, hogy a felső lány rendszeresen éjszaka csattogtat, bútort tologat, jelezném-e a tulaj felé. 2 hétig kb jó volt, majd kezdődött előlröl, de többet nem panaszkodtak, megpróbálták elviselni. Viszont amint ők zenét mernek hallgatni, egyből megy a siránkozás meg az üzengetés, mint az oviban. Tehát igen, idegesíti őket, hogy nem bírnak esténként nyugodtan aludni, de nem állnak neki minden másnap hisztizni nekem (sem nekik), hogy üzenjem meg a tulajnak, a tulaj meg továbbítsa a bérlői felé, ellenben visszafele ez megy. Pár napja is jön az üzenet, hogy délelőtt szólt a zene. Hát b*sszus, most mit csináljak, még csak nem is késő este volt.. ha zenét akarnak hallgatni, akkor zenét fognak hallgatni, nem tilthatom meg nekik és nem is fogom, ők is élik az életüket. Nyilván ne üvöltessék, de itt szó nincs erről.

A felső lakóknál pl rendszeresen megy este 10-11-kor is még a mosógép (amit szintén brutál mód lehallani), de mikor húgoméknál szólt normál hangerőn a zene 10-kor, akkor megint csak kaptam az üzenetet, hogy panaszkodnak, h nem tudnak aludni. Most már erre tényleg csak azt tudom mondani, hogy egy panel ezzel is jár, vékonyak a falak, azt is hallod ha a másik köhög, akinek ez nem felel meg, az költözzön családi házba. És ezt húgomnak is megmondtam. Értem, h zavaró az állandó dübögés, de nem tudok ennél többet tenni. Ők jelenleg nem tudnak elköltözni, így "megoldják" azzal, hogy napközben hallgatják (vagyis csak húgom, ő van otthon) a zenét, a felső lakóknak is tudniuk kell tolerálni bizonyos szintig a körülöttük lakókat, azt nem várhatják el, hogy ők rendszeresen zavarnak másokat, de őket senki ne merje átszűrödő zenével vagy mással zargatni.

2022. márc. 25. 11:29

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!