Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Horkol a szobatársam, és nem...

Horkol a szobatársam, és nem tudok tőle aludni - mi lehet megoldás?

Figyelt kérdés
Kollégista vagyok már 4. éve. Tavaly egész évben olyan szobatársaim voltak, akik horkoltak, az is nagyon kiborított, de ott a füldugó legalább használt. Szeptemberben új szobatársam lett, akivel nem volt semmi baj az elmúlt fél évben, most azonban elkezdett kegyetlenül horkolni, de annyira, hogy füldugón keresztül is hallom. Múltkor megkértem, hogy ne aludjon a hátán, éjszaka is felébresztettem, de nem igazán tetszett neki. Úgyhogy fáradtan mentem vizsgázni, és teljesen ki voltam készülve. Utána este nagyon fáradt voltam, mégsem tudtam tőle aludni, mert horkolt. Felébresztettem újra, és utána érdekes módon elhallgatott, de nem tetszett neki, hogy rászóltam... nem akarom őt megbántani, de az mégsem állapot, hogy nem tudok tőle aludni, mert horkol! Ráadásul eddig nem csinált ilyet, és egyszer azzal magyarázza, hogy megvan fázva (ami egyébként nem igaz...), fél óra múlva meg már az a magyarázata, hogy zaklatott és nem úgy tud aludni. Ráadásul ő elalszik 2 perc alatt, nekem meg eddig is kellett vagy fél óra az elalváshoz, de most már 2 óra hossza is kell. :(

2016. jan. 14. 11:21
 1/10 anonim ***** válasza:
14%

Ő nem tehet erről, ezért semmi jogod sincs zaklatni. Ha sokáig nyaggatod, majd jól kirúgat, aztán akkor alhatsz az utcán, ahol nem horkol senki.

Megértem maximálisan azt, hogy zavar más horkolása. Engem is zavar egy rakat zaj, de a horkolásról nem tehet senki, emiatt nem ébresztgethetsz fel másokat... Gondolj bele, hogy a saját önzőséged miatt megzavarod az álmát, többször is. Nem zenét hallgat, vagy skype-on beszél, hanem Alszik.


Egyébként az 50 forintos gyógyszertári füldugó nem ér semmit. Látogass meg egy halláscentrumot, ahol készíttethetsz, személyesen a te füledre szabott műanyag-füldugókat, amik sokszorosan jobban védenek a zajtól. Bár átköltözhetsz albérletbe is, ha alkalmatlan vagy a társas együttélésre...


Még egyszer: én együtt érzek veled, viszont felháborítónak tartom a viselkedésedet!

2016. jan. 14. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
80%

1-es! Azért a horkoló is tehetne valamit a saját érdekében. Eddig nem horkolt, most kezdte el, tehát nyilván oka van. Menjen el dokihoz és nézesse meg az okát.

Lehet elhízás, orrsövény ferdülés és még ezer más ok.


A horkoló lehet hogy nem tehet a horkolásról, de az sem tehet róla, aki ez miatt nem tud aludni. Szóval ez kétoldalú dolog.

2016. jan. 14. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszodat, de nem gondolom, hogy alkalmatlan lennék a társas együttélésre. Nem ismersz engem, de annyit mondhatok, hogy az a fajta vagyok, aki maximálisan alkalmazkodik. Amúgy meg tudom, hogy nem tehet róla, hogy horkol, viszont tehetne ellene, mert utána olvastam, és azért lenne rá megoldás.
2016. jan. 14. 11:38
 4/10 anonim ***** válasza:
13%
gyógyszertárban 100 ft narancssárga szivacs füldugó, szuperul beválik.
2016. jan. 14. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Most én is ilyen helyzetben vagyok, hogy szobatársnak kell 30mp hogy elaludjon de olyan hangon tud néha horkolni hogy szinte cseng a fülem, néha mintha fuldokolna. Tegnap este többször felébredtem rá meg egyszerre jól meg is ijedtem ahogyan az ébrenlét és az álom határáról a horkolásával felébresztett, pedig most tök halkan csinálta. Néha azon gondolkodom hogy megfogom a szivacsot és kifekszek a folyósóra... illetve egyszer már megcsináltam és tök jó volt :D bár felébredtem amikor emberek mentem ki cigizni meg aztán nézték hogy mi a fenéért alszik ott valaki.
2016. jan. 14. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
58%
Teniszlabdát kell varrni a pizsamája hátára. Nem viccelek, akkir nem tud a hátára fordulni. Beszéld meg vele napközben, hogy ha nem akarja mindkettőtök alvását elcseszni, akkor találjon ki valamit, amúgy meg -még ha nem tehet is róla- ő az, aki miatt nem lehet pihenni, szóval nehogy még neki álljon feljebb, ha felébreszted!
2016. jan. 14. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
10%
Direkt horkol, hogy téged bosszantson!
2016. jan. 15. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Haha, én egyszer kimentem aludni emiatt a folyosóra :D Akkor nagyon bosszantó volt (középsulis kolesz, érettségi éve), de így utólag vicces.

Mi kedvesen beszéltük meg a lánnyal, hogy menjen el orvoshoz, de nem találtak nála semmit (szerencsére). Aztán próbálkoztunk mindenféle cuccal, nekünk füldugó, neki orrcsipesz, de mind nagyon kényelmetlen mindannyiunknak. Úgyhogy, mivel jó alvó, abban állapodtunk meg, hogy ha éjszaka horkol, megpróbáljuk átfordítani úgy a hasára, hogy ne ébredjen fel. Igaz, hogy felébresztett minden éjjel többször, de csak felkelsz, megfordítod, alszol tovább. Csak jobb, mint órákig horkolni. Beszélj a lánnyal, kedvesen! (írtad, hogy azzal magyarázta, zaklatott, és tényleg okozhatja stressz is, szóval nem kellene letámadnod, mert lehet, hogy magadnak ártasz vele)

Amúgy teljesen megértem a lányt, mert én meg beszélek álmomban, teljesen hangosan. De szerencsére jól kezelték a szobatársaim, és inkább csak röhögtek rajta, tudták, hogy pár perc, és abbahagyom. A mostani szobatársam meg úgy alszik, mint egy darab fa :)

2016. febr. 9. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
86%
Az első válaszolónak üzenem, hogy szerintem sokkal bosszantóbb az, hogy azért nem tud valaki egész éjjel aludni, mert a másik horkol, mint az, hogy 2-3 percre felébresztették. A horkoló emberek egyébként sokkal önzőbbek az én meglátásom szerint, mert nagyon kevés az, aki meg akarja oldani a horkolásának a kiváltó okát, legtöbbször azt a megoldást javasolják, hogy ha téged zavar, akkor vegyél füldugót, vagy szokd meg. Szóval szerintem nyugodtan rúgd fel a fenébe, ha horkol, csináljon magával valamit, mert így ő lesz képtelen a társas együtt élésre, hacsak nem valami extrém jó alvó papuccsal él együtt.
2016. aug. 25. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Akinek nem tetszik a horkolás, amit még is értek, az dukja be a fülét, meg takarja be a szemét!! Engem ha valaki felébreszt azzal, hogy horkolok, azt még visszateszem a jó kq**va édes anyjába főleg ha a legkirályabb álmomból zavar fel.


(F)

febr. 24. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!