Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Mit tennétek ebben az esetben,...

Mit tennétek ebben az esetben, ha ezt tenné a szomszéd?

Figyelt kérdés

A fölöttünk lakó szomszéd családról van szó. A nő egy mentálisan betegnek mondható, sunyi, agresszív, megkeseredett cigánynő. A férje meg szó szerint egy idegbeteg állat ( bocsánat az állatoktól a sértés végett), másoknak rendes kedves családapaként mutatkozik, de mi halljuk, mit művelnek felettünk. A gyermekük szellemi fogyatékos, szerencsétlent állandóan verte / veri az apja, plusz olyan hatással van rá a család, hogy sajátos személyisége lett. Elégge roszzindulatúak.


Szóval már egy ideje este 8 órától egészen hajnali háromig kb. döngő lépéseket hallunk, folyton felriadunk, annyira hallatszik és egészen biztos, hogy direkt járkálnak így fel-alá, szó szerint berezonál az otthonunk, mintha 20 kg-os súlyokat dobálnának. Nagyon zavaró, nem tudok aludni, hajnalban kelek minden nap a munkahelyem miatt és már nem bírom a nemalvást tovább.

Tegnap betelt a pohár, udvarias hangnemben megfogalmaztam egy cetlin, hogy szeretnék velük beszélni a délután folyamán. Mikor ma hazajöttem, láttam, hogy a cetlit bedobták a postaládánkba, képzelem, mit akartak ezzel közölni.

Nem tudom, mi tévő lehetnék ilyen esetben? Nem szívesen kerülnék konfliktusba ilyen alakokkal, mert bármi kitelik tőlük ugyebár.


( Ráadásul a környékünket ellepték az iszákos, 3forintért ölök hajléktalanok, akik bejárkálnak a lépcsőházunkba is, mert egy barom felengedi őket magához..)


Köszönöm előre is!



2016. febr. 10. 15:39
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Ezekkel mit kezdeni nem lehet, költözz el. Szerintem nem lesz más megoldás.
2016. febr. 10. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
Bár megtehetném, már itt se lennénk Budapesten..:)
2016. febr. 10. 15:50
 3/9 anonim ***** válasza:

Költözésen kívül nem sok ötletem van.

Az én anyukám nem csak mentálisan betegnek mondható, hanem tényleg beteg, de még a család is tehetetlen, hiába jár orvoshoz.

2016. febr. 10. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem te beteg vagy!!! MINEK járkálna valaki este nyolctól hajnali háromig a lakásában CSAK AZÉRT, hoyg a szomszédot zavarja?!?!?!?


ILYEN NINCS!!!!!


De ha tényleg annyira zavaró, akkor kihívod a rendörséget, mert zajongani nem szabad sem éjjel, sem nappal.

2016. febr. 10. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó!


A megnyilvánulásod alapján jobb, ha nem alkotok rólad nyilvánosan véleményt...

Mindenbizonnyal semmi élettapasztalatod, nagyon sajnálom, hogy ennyire felkavar az igazság, de ezt legyél szíves nem másokon kitölteni, erre tökéletesen megfelel a tükörképed.


Nem tudom, hogy ti hol éltek, de sajnos egy egyszerű embernek nem olyan könnyű lakást vásárolni, elköltözni.

Elég problémásak, máskor is volt már baj velük sajnos.

Köszönöm az aggyal rendelkező válaszolók tanácsát!

2016. febr. 10. 16:28
 6/9 anonim ***** válasza:
0%
Már ne is haragudj, de ha komolyan gondolod, hoyg valaki csak azért mászkál majd egész éjjel - ahelyett, hogy aludna -, hoyg más valaki bosszantson, akkor komoly problémak vannak veled is.
2016. febr. 10. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Pedig siman elkepzelheto hogy direkt idegesiteni akarjak. Főiskolas korunkban pl, ugymond felbérelt minket egy papa aki válófélben volt, hogy bulizgassunk a lakásában meg dübörógjünk az ágyat verjük a falhoz stb. Mivel leválasztott lakás volt és a neje az uj pasijaval lakott ott. Jótt ám még a közös képviselő is, a rendőr is 1x. Semmit nem tudtak tenni, időnként bulizgattunk a papánal
2016. febr. 11. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:
Csendháborításért feljelented.....
2016. febr. 24. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
A leírásod szerint akkor este 8 tól hajnali 3-ig nem alaszanak.(gondolom akkor napközben szundikálnak)Letöltöd valahonnan a "szomszédidegesítő effektek" gyújteményt és mikor nem vagy otthon ismétlőre állítva elindítod a hifin max közeli hangerőn.Valószínű hamarosan ők fognak megkersni ezzel kapcsolatban,és akkor lehet velül közölni,hogy amit az éjszakai séta abbamarad akkor befejeződik nálatok a "felújítás" is. :-D
2016. febr. 26. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!