Azok a nők akik hosszú ideje vannak egyedül és boldogok, hogy csináljátok?

Nincs gyerekem, szóval nem vagyunk ugyanabban a helyzetben, de nekem vannak közeli barátaim, akikkel napi szinten tudok beszélni kb mindenről, programokat is csinálunk amikor tudunk, és közel állok a családomhoz is.

Mivel sok ember szeret, és törődik velem, ezért nem igazán oszt vagy szoroz, hogy egy férfi is van-e köztük.

Csak tedd azt, ami jól esik, amihez kedved van! Menjetek a gyerekkel kirándulni, moziba, strandra. Szerezz barátokat, vedd el a kapcsolatot a régi barátokkal. Építsd a rokoni kapcsolatokat, szélesebb körben is.

Csinálhatsz programot kollégákkal is.

Élvezd, hogy senkihez se kell alkalmazkodnod, nem kell megfelelni senkinek.

Nekem sokat segített, hogy jobb egyedül, mint egy s2ar kapcsolatban.

Igazából nem egy kapcsolat fog boldoggá tenni. Az csak egy következő, plusz szintet ad az életednek.

Ha ki tudsz békülni magaddal, találsz valami hobbit, vagy valamit, amiben kiteljesedsz -tudom, gyerekkel nem egyszerű-, akkor teszel egy nagy lépést a boldogság,kiegyensúlyozottság felé.

Azt írod, csalódás volt a 2 korábbi kapcsolatod. Ezeknek tudod mi volt az oka? (Nem kell elmondanod, csak a te szempontodból kérdezem).

Ha nem egyeztek az elvek, az nem jelenti azt, hogy nem lehet kapcsolatod. És ne is hagyj fel a kereséssel. Eleinte csak érezd jól magad valaki társaságában, alaposan ismerjétek meg egymást, és onnan építkezzetek tovább.

Ismerd meg saját magad is a lehető legjobban, akár mások által is. Fejleszd magad, dolgozz az olyan szokásaidon, amik megnehezítik a párkeresést -ha van ilyen.

Szóval ne keseredj el, az már fél siker. Nézd a lehetőségeket, töltsd aktívan a szabadidőd, beszélgess, barátkozz.

És ne görcsölj a társadalmi "elvárások" miatt.

MINDENKÉPPEN legyen egy életed, hobbid.

A gyerek idővel ki fog repülni, és ha addig nem találsz valamit, akkor össze fogsz törni.

Anyámnak sem volt élete, én voltam az élete. És mikor nekem lett életem, elköltöztem, saját lábamra álltam, teljesen depressziós lett. Idősebbnek érzi magát a koránál, tele van krónikus betegségekkel, és azt lesi még mindig, hogy mikor hívom, mikor lépek be fészbukra.

Szörnyű, közben sajnálom, de nem az én feladatom helyrehozni, vagy visszaköltözni a szoknyája alá. Zsarol érzelmileg és közben szenved.

Szóval bármit, akármit, csak ne a gyerek legyen az egyedüli élet. És ne egy pasas! Az is bármikor otthagyhat, meghalhat, stb.

Én pl. madarakat mentek, indián kultúrát tanulmányozok, mellette zenész vagyok és tanár, sokat kirándulok. Van élettársam, de nem Ő az életem. Mármint nagyon fontos része az életemnek, de nem helyezem rá annak a súlyát, hogy ő felelős a boldogságomért. Azért mindenki saját magának felelős. Sorry.