Hogy változtassak a jelenlegi állapoton?

10-es: Nem hagytak magamra! Én döntöttem úgy, hogy elég volt.

Nem bántok soha senkit, kedves és türelmes vagyok, de ez nem segít. Előbb utóbb elkezdenek beszólogatni, szemétkedni, olyan emberekről pletykálni, akik nem bántották őket.

Én ezzel nem tudok és nem is akarok azonosulni!

Példaként elmesélem az egyik történetet:

- 16 évig barátkoztam egy nővel, a legjobb barátnők voltunk. Legalábbis én ezt hittem. Amikor baj volt, mindig segítettünk egymásnak. Szinte naponta beszéltünk telefonon, gyakran találkoztunk.

Valamikor terhes lettem, gyermeket szültem. Megkértem a barátnőmet, hogy a gyermekem keresztanyja legyen, amit ő örömmel elfogadott.

Idővel viszont észre vettem, hogy a barátnőm egyre ritkábban keres. A közelben lakott és hívtam, hogy jöjjön velünk estefelé sétálni a környéken, amikor a kisbabámmal sétálok, jó lenne beszélgetni. Nem akart eljönni egyszer sem. Pedig, amikor még nem volt gyermekem, rendszeresen sétáltunk a kutyájával.

Később elköltözött egy távoli kis településre, ahol egy gyógyfürdő is volt. Ezután gyakrabban keresett telefonon, úgy érzetem hiányzom neki. Rendszeresen meghívott, hogy menjek hozzá vendégségbe, fürödjünk a gyógyfürdőben, este menjünk vacsorázni. Viszont, menjek gyerek nélkül.

Mert neki nincs és őt zavarják a gyerekek.

Igyekeztem ezt elfogadni, ehhez alkalmazkodni, a gyermekem pedig szeretett a nagymamájánál is lenni, ezért időnként a nagymama vigyázott rá, én pedig elmentem 2-3 napra a barátnőmhöz vidékre. A barátnőm örült nekem, úgy viselkedett, mint régen.

Időközben elváltam, a gyermekem még nagyon pici volt. A barátnőm bevallotta, hogy soha nem kedvelte a volt férjemet.

Nekem ezzel semmi bajom nem volt. Nem kötelező kedvelni senkit, már én sem kedveltem az exemet.

Eltelt még 1-2 év és egyszer a barátnőm szólt, hogy Budapestre jön, valamilyen dolga van itt és elugrana hozzánk is, hogy beszélgessünk egy kicsit.

Bevallom, nagyon megörültem, kaját készítettem, vettem sütiket is és nagyon vártam.

A fiam már 10 éves lehetett, nyugodtan ült a számítógépnél és játszott. Nagyon udvarias, tisztelettudó, kedves jó gyerek.

Megérkezett a barátnőm, a fiam oda ment hozzá, mosolygott és kedvesen üdvözölte. A barátnőm mondott neki néhány kedves szót, viccelődött, majd elmentünk az ebédlőbe beszélgetni. A fiam a nappali szobában vissza ült a számítógéphez és folytatta a játékot.

Amikor a barátnőm távozni készült, az előszobában öltözködött, be nézett a nappali szobába, köszönt a fiamnak. A fiam rá nézett és kedvesen, mosolyogva vissza köszönt.

A barátnőm, mielőtt kiment a bejárati ajtón rám nézett, az arckifejezése gonosz volt és undor is látszott az arcán és ezt mondta:

"Úristen! Hogy hasonlít az apjára! Nem félsz, hogy ugyanolyan hülye lesz?"

Csak álltam ott szótlanul és nem hittem a fülemnek... valóban jól hallottam? Valóban ezt mondta?

Bizony, ezt mondta!

Akkor láttam utoljára. Később beszéltünk telefonon, de nem sokat. Azt mondta, elvégzett egy idősgondozó tanfolyamot, lakásokra jár és ápolja az időseket, Egerben.

Végül véletlenül kiderült, hogy hazudott, mert nem Egerben van, hanem már néhány éve Budapesten! Engem viszont nem keresett.

Ezután eltűnt az életünkből. A fiam keresztanyja! Akit szerettünk és soha nem bántottuk.

Idővel rájöttem, hogy mi volt a baja velem. Irigy volt, mert nekem van gyermekem. Nem igaz, hogy nem szerette a gyerekeket sőt ő is szeretett volna, de kizárólag gazdag férfitól. Ez neki nem jött össze.

Egyedül maradt.

14-es: Nem sportolok és nem vagyok vallásos.

15-ös: Budapesten élek.