Hogyan lehet legyőzni a kisebbségi komplexust?

Nagyon sokáig küzdöttem ezzel.

Általánosban kezdődött mikor kaptunk olyan tanárokat, akik minden órán elmondták, hogy itt mindenki idióta, és mindenki csöves lesz, stb. Aztán felvettek az első helyre, amit beírtam, egy szakgimibe. Na, ott ugyanez folytatòdott. 17-18 évesen még jobban kisebbségi komplexusom lett, mert sok osztálytársam már sokkal előrébb volt, mint én. Sokaknak jogsija lett, nyelvvizsgája, és volt olyan elkényeztetett ficsùr, aki terepjáròval járt iskolába. Akkoriban ez a tudat, hogy mindenki jobb nálam, és vesztes vagyok nagyban elkezdett emészteni. Majd elkezdtem én is a jogsit, de az oktatóm is azt mondta, hogy idióta vagyok, és sose lesz jogsim. Na, itt teljesen végem volt. A szüleim ezt látva azt mondták, hogy ha az oktató szerint idióta vagyok, akkor tényleg így van, és nem fizetik tovább az autós sulit. Úgy voltam vele keresek diákmelòt, hisz több osztálytársam is melózik, de nem kellettem sehova. Elmentem árufeltöltőnek, de 2,5 nap után kirùgtak, mert nem tudtam kezelni a békát, amit senki nem mutatott meg, hogy hogy kell.

Magamba zuhantam. A tanároktòl napi szinten azt hallgattam, hogy hülye vagyok, nem lesz érettségim, kisegítő iskolába kellett volna mennem, stb. Közben lett egy párom, akit a szüleim gyűlöltek, és ők meg ő ellene beszéltek napi szinten, hogy ilyen olyan, és ha én ezeket elnézem neki tényleg egy idióta vagyok, hülye, stb. Páromnak volt autója, jogsija és ő is azt éreztette velem igazából, hogy idióta vagyok, és nem lesz nekem egyiksem.

A szalagavatòmra nem akartam elmenni. Úgy voltam vele, hogy ha nem lesz érettségim minek menjek el. De elmentem.

Innentől kezdve a maradék kb félév úgy telt, hogy mindennap egésznapos gyomorideg, álmatlanság, éjszakai magas pulzus, volt sokszor hogy annyira vert a szivem, hogy nem tudtam tőle aludni.

Eljött az érettségi, és meglett minden. Volt olyan tárgyam, ami 4-es lett, de nem éreztem örömöt. Hazavittem a sikeres bizonyítványokat, de a szüleimtől egy gratuláciòt se kaptam. Kb le se szarták, és úgy beszéltek velem, mint egy cseléddel. Míg más gyerek autót kapott sikeres érettségire, én leordítást, lehordást.

Beiratkoztam ezek után egy esti suliba, és szakmát kezdtem el tanulni, az érdekelt, de sajna munkát továbbra se kaptam. Eközben valahogy az utolsó pillanatban 1 év kihagyás után újra autóba ültem egy új oktató mellett. 1 órát vezettem, és azt mondta az új oktató, hogy nem látszik, hogy kimaradt 1 év. Jól megy, nem lesznek gondok.

Ezek után csináltam a dolgokat. Estin suliztam messze/150 km-re volt a suli/, napközben mikor lehetett vezetni jártam. Forgalmin kétszer megbuktam, mert bepánikoltam és megint előjöttek azok a gondolatok, hogy nem vagyok elég jó, mindenki jobb nálam, csicska vagyok, stb. Harmadjára lett meg a dolog, mert akkorra már lenyugodtam.

Meglett a jogsi, boldog voltam. Akkor már rég véget vétettem az előző kapcsolatomnak/viszonylag sok idő eltelt/, és lett egy másik. Ő gazdag családból származott, amit én nem tudtam. Kimondta, hogy kocsi, és egyből megkapta, kimondta, hogy motor és egyből megkapta. Én nem így voltam. Megint előjött durván a kisebbségi komplexusom. Közben levizsgáztam, és egyszerre megszereztem 2 szakmát, az egyikből 94%-ra teljesítettem, az enyém lett a legjobb, a másik pedig négyes lett/gyakorlat 5-ös/. Ez adott némi önbizalmat. Közben sportolni kezdtem, új emberek vettek körbe, kezdtek jól alakulni a dolgok, majd úgy döntöttem, hogy elmegyek messzire dolgozni. Így is tettem. De ott nagy csalódás ért/nem munkahely miatt, más jellegű volt/, és visszakényszerültem a szülővárosomba. Ezelőtt elbuktam már egyszer, és akkor is visszakényszerültem. Nagyon csalòdott voltam, és szégyelltem magam. Tudtam, hogy mindenki ki fog beszélni azért, mert haza mertem jönni, és el leszek hordva. Rá két hétre kaptam a közelben egy állást, a fizetés nem volt sok, de elégnek tűnt. Utána vettem egy autót. A kapcsolatomnak vége lett teljesen. Azóta 1 nagy csalódás után egyedül vagyok/jól pofára ejtett az az ember akibe nagyon szerelmes voltam, és sok éve ismertem/. Ennek már 2,5 éve.

Talán mostanra jutottam el oda, hogy nincs kisebbségi komplexusom, mert elégedett vagyok a munkámmal,fizummal, messze dolgozom, sikerült elköltöznöm, és én magam vettem egy olcsó autót. Sőt, azóta napi szinten vezetek a munkám miatt, és az országot járom. Mindig elmegyek valamerre kastélyt nézni, múzeumot, stb. Igaz egyedül, mert barátaim nincsenek, csak egy lakòtársam, aki szintén mindig dolgozik, de jó így. Egy társnak örülnék, aki szeret, de ennyi.

Nemrég egyébként az élet ismét 0-ra tett, mert megfosztott mindenemtől, de ettől már nem kisebbségi komplexusom van, hanem szuicid gondolataim, de ez más téma.

A barátokròl meg annyit, hogy nekem sincsenek, szerintem ilyen idősen már nem is lesznek. Lakòtársamnak rengeteg barátja van, és irigylem őt, de most meg ő érezteti velem azt, hogy lehetnék jobb, mert nekem nincs diplomám, nincs befektetésem, stb. Hát...majd lesz.