Komoly problémára utalhat, ha évek óta leépítettem az összes barátomat és senkivel se tartom a kapcsolatot?

Miért építetted le őket?

Én is így vagyok vele, de én azért, mert túl csendes, kihasználható típus vagyok, nem tudok kiállni magamért, és ezt gyakorlatilag mindenki észreveszi. Meguntam, hogy sokan használtak ki, használtak boxzsáknak. Sokkal nyugodtabb, mióta csak a munkahelyemen vannak emberi kapcsolataim, egyébként meg elvagyok a magam dolgaival, hobbijaimmal a szabadidőmben.

Szerintem nem normális.

Persze, van, hogy rossz a baráti körünk, vagy másokban látjuk a hibát, de ettől még sajnos ez egy erősen önromboló folyamat tud lenni. Ettől függetlenül nekem is voltak ilyen időszakaim, még jól is éreztem magam ebben a helyzetben, hogy csinálok amit éppen akarok.

Lehet depresszió is, amit előbb-utóbb kezelni kell, szembe kell szállni vele.

A hikikomori más, ők szinte ki se lépnek a lakásból. A mi típusunk dolgozik, tanul, jön-megy, valamennyire kapcsolatban áll emberekkel, de nincsen mélyebb kapcsolat. Ha hazamegyünk, egyedül vagyunk, és ilyenkor töltődünk fel. Én legalábbis.

Lehet, hogy nem normális. A statisztikák alapján az emberek fele rossz házasságban él és vegül elválik, az se normális.

Meglepődve olvasom a válaszokat, hogy milyen sokan vannak, akik egyedül érzik jól magukat és alig van olyan, aki társakra vágyik.

Megértem mindkettőt, de én a társaságot, a barátokat, régi iskolatársakat, régi munkatársakat szeretem. Persze, nem levelezek, telefonálok mindegyikkel, de szinte mindegyikről tudok valamit, tudunk egymásról.