Valaki tud egy nagyon szívszorító, szomorú és szép idézetet a szakításról esetleg a magányról?

"Kicsúszott alólam

a föld és az égbolt,

minden, mi te voltál,

mert te fényévekre

tőlem elhajoltál,

s nem maradt belőled

semmi más: a vágyam,

mit itt hagytál nekem

illatban, ágyban."

Székely Szabolcs

"Az egypuszi az sietős

mert nincsen idő többre

vagy mondjuk szakítófélbenlevős

és lehet hogy örökre

ott marad az arcodon

mint egy utolsó emlék."

Szalóczi Dániel

Igaz ez zene, de nekem átjött:

http://www.youtube.com/watch?v=73Hw96f_QHk

"Szerettél már valaha annyira, hogy érte akár meghalni is képes lettél volna? Nem? Akkor elmondom, az milyen. Alapvető dolog, hogy nem tudsz enni és aludni. Minden éjszaka felébredsz, és ez maga kínszenvedés. Egyszerűen nem tudod, hogyan kéne elszakadnod valakitől, akit szeretsz. Mással ezt nem beszélheted meg, mert félsz, hogy végül rosszat fognak gondolni róla. Úgyhogy egymagad sírsz. Vége, ennyi volt. De mégis csak a szép, szerelemmel teli percek jutnak eszedbe. Minél erősebben akarod őt kitörölni a szívedből, annál hosszabb lesz minden újabb nap. Ez olyan, mintha az év mind a 365 napján szakítanátok. Mégis az a gondolat fáj legjobban, hogy én nem hiányzok neki annyira, mint amennyire ő nekem. Mintha már el is felejtett volna engem, és boldogan éli új életét. Semmi mást nem akarsz, csak meghalni, de ahhoz sincs merszed... mert félsz, hogy akkor soha többé nem láthatod őt."

/A titkos kert c. film/

Őszintén én sosem voltam szerelmes még, de amikor ezt az idézetet először elolvastam, kicsit kétségbeestem, hogy ez nem is lehet olyan habos torta...