Ti nem szoktátok magatokat magányosnak érezni? Gondolkodni rajta, hogy milyen jó lenne ha lennének barátaim, mennék együtt sportolni, beszélgetni, majd adventi vásárra, szilveszterezni?

De igen.

Habár én annak ellenére érzem sokszor ezt, hogy vannak ugyan barátaim, de nem tudok velük annyi időt tölteni, amennyi jó lenne.

De. És arra is szoktam gondolni hogy mennyivel jobb lenne ha lennének barátaim. Sok jóból kimaradok amiatt hogy nincsenek. Szüleim sem engednek el egyedül olyan helyre ahova utazni kell, sulin kívül.

Állandó a zombi hangulat, mintha depressziós lennék. Minden egyes dolog erőfeszítésbe kerül, nagyon motiválatlan vagyok. /:

Fejlesztem magam, hobbikra koncentrálok hogy ne érezzem úgy hogy elpazarlom az életem.

17/L

De igen.

Csak ilyenkor mindig 2 probléma áll fenn:

1, Nem olyan stílusú barátjelöltekkel hoz össze a sors, akikkel egyezünk. Az, hogy együtt legyünk egyedül, nem jelenti azt, hogy jó is lesz. Pláne, ha teljesen más az érték rendünk is.

2, Nincs pénzem vásárolgatni.

De, valamennyire mindig ez volt a helyzet. A hiba valószínűleg nem nálad van, Magyarországon kevés a barátságra alkalmas ember.

25-30 között vagyok, és tinédzserkoromtól akartam vkit, aki el lehet menni sétálni, biciklizni, vagy csak beszélgetni, megnézni egy filmet. 1 hasonló ismerősöm lett, de ő meg messze lakik.

Ahogy írtam, a legtöbb ember nem alkalmas barátságra, már 13 évesen is alig lehetett rávenni vkit, h jöjjön el focizni. A magyar emberek zöme lusta, felszínes és önző, teljesen alkalmatlan barátnak, bele kell törődni.

Én még normális barátságokat nem nagyon láttam.