Miért van ez így?

Az elmúlt pár hétben megint kijött rajtam ez a magány, egyedüllét mánia. Persze próbálom hamar túltenni rajta magam, mert kitől várhatnám el, hogy elfogadjon ha én sem tudom saját magamat maximálisan...

Ennek ellenére egy nagyon fura dolgot tapasztalok a kapcsolatok terén.

Rengeteg Nő él olyan kapcsolatban ahol verik, nem foglalkoznak vele, kényszerítik, akár megerőszakolják, a férfinak nincs normális saját egzisztenciája, aluliskolázott, ha van gyerek akkor minden a Nő nyakába zuhan, nem számíthat a párjára.

Közben meg látok olyan pasikat, akik félénkek, visszafogottak, vagy van valami külső hibájuk, és mégis egyedül vannak.

Ez alapján sokkal könnyebb elfogadni sok rossz belső hibát, mint egy külsőt? Érdekes számomra.

Ezek a Nők miért nem tudnak komolyan gondolkozni? Mármint lehet a saját helyzetem miatt, de inkább választanék egy külsőre nem előnyös párt, fantasztikus belsővel, mint egy külsőre átlagost, akivel borzalom élni.

A kérdés kiírására az utolsó lökést, két élethelyzet adta.

Orvosnál voltam ahol egy fiatal lány kapott két hatalmas pofont a pasijától. A lány csinos volt, de látszott rajta, hogy megvan törve. A pofon azért járt, mert nem tudta lecsitítani a gyereket fél percen belül.

A második egy városban élő nő. A nő 28 éves. Nem szép, inkább átlagos. Egy 53 éves alkoholistával él. A férfi nem dolgozik, veri, a gyerekeket is inkább az utca neveli.

Azért ezek az esetek ragadtak meg, mert mindkét nővel eltudnám képzelni az életem ha az adott korosztályukba tartoznék. Nekem meg még soha nem is volt senkim, és erősen úgy látszik, hogy nem is lesz a közeljövőben.

Persze az önsajnáltatás is benne van a részemről, nehéz megemészteni azt, hogy mert túlsúlyos vagyok, miért lehetetlenség egy kapcsolatot kialakítani. Miközben az egyedüllét alatt, ha a külsőmet nem is, de a belsőm eléggé csiszolgattam. Céljaim vannak az életben, és jó úton járok azok elérésében. (Mielőtt elkezdenétek ez ügyben tanácsot adni, én is tudom, hogy mit kell tennem, azt is, hogy-hogyan. Azonban ez mind idő, ami évek alatt jött fel, nem megy le hónapok alatt. Az érzések meg nem állnak meg.)

Az érthetőség kedvéért, mielőtt az itteni magányos fiú sorstársak megbombáznak pár száz levéllel, férfi vagyok(21)! Nem akarom srácok, hogy beleéljétek magatokat!