Veletek volt már ilyen? Többi lent.

Először is egy pici „elősztori”… 14 évesen eléggé duci kisgyerek voltam, ezért elhatároztam magam, hogy le fogok fogyni… kb. késő tavasz volt amikor elkezdtem az egészet, nagyon céltudatos voltam és akartam ezt az egészet. Egy pár barátom (nagy örömömre) elhívott kondizni. Egy nyár nagyon kemény diéta, rengeteg kondi és kitartás mellett sikerült leadnom 20 kilót. Elkezdődött az ősz és én még evés zavarokkal küzködtem… Kezdődött a suli, és nagyon kemény éve elejébe néztem. Ennek ellenére nagyon silány volt a táplálkozásom, nem tudtam másra gondolni órákon se, mint a fogyókúra és hogy nem vagyok elég vékony… Így sajnos ősszel újabb 5 kilót sikerült leadnom. Már 25 kilónál jártam, nem is az az ember voltam, akkor, aki régen. Ennek ellenére a lányok, az osztálytársaim és mindenki felfigyelt rám és én voltam a figyelem középpontjában (jó értelemben) . Kb. 15 éves koromra megoldódtak a dolgok és elég egészséges kezdtem lenni, edzettem, emellett a suli is jól ment és nagyon jó tanuló voltam. Itt éreztem azt, hogy sikerült az élet… Aztán ezen a nyáron elmentem egy táborba és beleszerettem egy lányba (akit már régebb óta ismertem és nagyon jóba voltunk) de ő sajnos semmiféle vonzalmat nem mutatott akkor irántam (és akkor még a csajokhoz se értettem annyira) . Itt már tényleg jól néztem ki, magas voltam stb, de ez nagyon elvette a önbizalmam, hiszem annak a lányak akkor valaki más tetszett (az a fiú, aki tetszett neki, most az osztálytársam és magasabb mint én) . Ez nagyon elvette az önbizalmam. Elszakadtam lassacskán szinte minden barátomtól, mert magamba roskadtam. Eltelt megint egy nyár és hiába, hogy sok élményem volt, de depressziós voltam…. Aztán megint eljött az ősz és kezdődött a suli. Az egyetlen testvérem elment egyetemre egy kb 250 km-re levő városba és szinte alig találkozunk. De a legjobb barátom (akivel soha nem szakadt meg a kapcsolatom) elhívott, hogy csatlakozzak egy ifjúsági közösséghez. Itt nagyon jól érzem magam (még most is, mert azóta a tagja vagyok). Kezdtek megoldódni a problémáim. Édesanyámnak szóltam, hogy vigyen pszichológushoz és elvitt. Tudta, hogy nem vagyok értelmi fogyatékos, se szerencsétlen, csak nehéz időszakon van. Ezután kezdett jóra fordulni minden, kezdtem boldog lenni, sok helyen voltam kirándulni, sok emberrel jóba lettem. Ez így ment kb. ezév nyaráig. Amikor eltörtem a lábam. 1.5 hónapot szinte teljesen el voltam zárva a külvilágtól, a gipszem miatt. Sokat rontottam suliba is. Nem voltam már olyan nagyon jó tanuló. Most meg úgy érzem, hogy azalatt az idő alatt elfelejtett minden barátom. (kivéve egy pár) . És én nem írhatok rájuk, hogy „Mivan, már el is felejtettél?”. Emellett szerettem volna kihasznáni az alakomat és modell lenni, már próbálkozok két hete, de nincs eredménye.. . Nem akarok öngyilkos lenni, csak meg akarok szünni létezni. Mit javasoltok? Mit tegyek? Nem tudom így élni az életemet…

16/f