Magány~Nincs nagyon senkim, és már nagyon nem is akarok. Ez nem segítség kérés csak érdekel, hogy mások mit tennének, ennyi. Mit tennétek?

Van értelme az életnek?

Azt mondják minden okkal történik és ez így van rendjén. És ezt el kell fogadni? Egy ideje már nem tudom ki vagyok és hogy mit is akarok. Elveszetnek érzem magam a világban. És ezt el is fogadtam. Ez már gyerekkorom óta érdekel. Nekem nem volt egy jó gyerekkorom, elvesztettem a családom többségét. Egy nagyon szegény családba születtem, mellesleg apám egy alkoholista volt. Születésem után kezdett el inni és ez is lett a veszte. Sokan azt hiszik, hogy nem tudok semmit az életről..bár így lenne. Sokszor volt az, hogy heti 3x tudtam/tudtunk enni, házról házra jártunk. Volt mikor egy romos házban aludtunk. Mert nem volt hova mennünk, és nem érttem, hogy miért kell ezen mind atmennünk? Ahogy egyre nagyobb lettem úgy körülöttem lévő szeretteim sorra haltak meg. Én egész életembe egyedül voltam. Amíga anyám megnem ismerte a volt élettársát(aki már 3 hónapja meghalt). Akkor valahogy jobb lett minden. Szereztem baratákat és barátnőket, végre élhettem. De ekkor jött egy hír. Apám 2012.08.25 meghalt. A temetésre nem tudtam elmenni. Éz halála után újra egyedül maradtam. Anyámnak és a párjának nem tetszett, hogy kaszodok és elvittek egy másik faluba, ott volt egy kis házuk és az lett az én börtönöm. Általában őket csak hónaponta 2x vagy 3x láttam, hoztak élelmet egy hónapra. De ez aztán megváltozott mikor összevesztem velük, hogy miért kell itt lennem egyedül. És innen már kevesebbet láttam őket, és lassan már nem volt mit ennem. Vegül elmentem dolgozni és éltem tovább. Én csak annyit szerettem volna, hogy engemet is szeressenek. Hogy ha haza érek akkor annyit mondjanak, hogy Üdv itthon, vagy Isten hozott. Vagy csak kérdezzék meg, hogy milyen napom volt. Ennyit szerettem volna. De ez van. Most előre ugrok. 2017.08.10 megismert egy lányt akibe bele szerettem. De előtte én ismertem de akkor még ő a barátommal járt, és végül 2017.08.10 az enyém lett. Végre valaki betöltötte ezt az ürességet a szívembe. 2017.11.10 ugyan akkor volt a szülinapunk, milyen véletlen igaz? De ekkor November 17. Anyámnak a párka kidobott minket és így elmentünk anyámnak egy távoli rokonához. Ekkor nagyon kikészűltem. Sokat sírtam. Mert nem akartam elveszteni a szerelmemet. De itt is lett megoldás 3 nap múlva befogadtak engem a barátnőm családja. 6 hónapig ott éltem. Segitettek mindenben. De vegül eljöttem, mert anyám azt mondta, hogy szüksége van rám. Így egy városba költöztünk, szerencsére egy 30km volt az út a barátnőmhöz. És végre kezdett helyre jönni az életem, lett egy jó munkám és egy csodálatos barátnőm. De most ő már nincs. Szeptember 05.elhagyott azzal az okkal, hogy ez az 1 év őt nagyon megviselte és nem bírja tovább. Van már neki egy nagy szerelme, de ez a fiú nem viszonozza. És nekem is jött egy lány az életembe, de mégse az. Valahogy nem megy. Akárhova nézek az exem jut eszembe..róla álmodok folyton. Tudom, hogy el kell engednem. De olyan nehezen megy. Neki meg könnyen ment. Ami a legrosszabb, hogy észre vettem hogy boldog vagyok és elkedzett zaklatni. Nem gondoltam, hogy ezt fogom kapni. De hát ő csak 14 éves és ez érthető hisz kamaszodik..bár akkor is fáj. De beletörődök valahogy. Asszem van mit olvasni. Én ezt nem értem,hogy egy rossz ember vagyok? Akinek csak szenvednie kell? Én soha nem vagytam a pénzre. De mindegy én ezt már elfogadtam. Most csak az érdekel, hogy mások mit tennének?