Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » 8 általánossal milyen munkát...

8 általánossal milyen munkát végezhetek?

Figyelt kérdés

Alapvetően szeretek dolgozni, középsuli utolsó osztályában elvéreztem, egyszerűen rossz társaságba keveredtem, és le se tojtam a sulit és a jegyeimet így megbuktam matekból, és fizikából, bár ehhez a kettőhöz sosem voltam úgy oda.

Eddig pékségben dolgoztam, kenyeret és más pékkészítményeket formáztam és sütöttem. Meg volt velem elégedve a műszakvezető és a főnököm is. A műszakvezetővel és a pékkel akinek segítettem 2 sütés között kiugrottunk egy egy cigire, és olyan dolgokat beszéltek, hogy 10 év múlva ha ott leszek és ők elmennek nyugdíjba, műszakvezető vagy pék lehetek. Persze tetszett is a dolog, bele is mentem volna szívesen. Csak ugye, fordulatot vettek a dolgok, és a kollégáim akik ugyanolyan dolgozók voltak mint én, egyszerűen elkezdtek minden szarért szekálni. Tűrtem 2 hónapig és elegem lett. Felmondtam, és azóta nem nagyon volt hasonló jó munkám, ahova szerettem bejárni. Tán 2 munkahelyem volt, de ott hagytam azokat is, mivel amit megbeszéltünk nem úgy lett, a másik helyen pedig lenéző idős urakkal voltam egybezárva akik azért szekáltak, mert fiatal vagyok (19 éves) és nyilván teljesen hülye is, akivel ki lehet cseszni.

Lennék én raktáros is, vagy árufeltöltő is bármi igazából, kivéve egy dolgot....építőipari segédmunkás. Na ahhoz mondjuk tényleg hülye vagyok, ha szégyen ha nem. :D Szóval igen, nem tudom milyen munkákat végezhetnék, mert munka mifelénk van bőven (város), és van ami tetszik is, de nincs feltüntetve egy két helyen, hogy milyen végzettséggel várnak oda embereket.

Gondoltam, hogy visszamegyek és befejezem a sulit, de nincs sok kedvem hozzá, főleg ott azt hallgatni a tanártól, hogy mennyire hülye voltam bla bla bla, csak mert nekik manapság jól esik megalázni a diákokat mindenki előtt. :D



2019. nov. 15. 00:45
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Egyrészt ne beszélj kollégák előtt ilyen tervekről, nem jó magán dolgokat kiadni


Nézd neked a kollégáid egyben ellenfél társak is mindenki ilyen pozícióra pályázik

Te kis csíra ilyet benyögsz valaki meg már ott dolgozik 20 éve persze kiutálnak


8 altalanossal semmire


Tudod létezik más suli is ahol lerakhatod az érettségit pl estin

Nem kötelező neked oda vissza menni ahol tanultál

2019. nov. 15. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Öhm, nem nyögtem be semmi ilyesmit senkinek, ez a beszélgetés hármunk között folyt le, és hármunk között maradt is. Ott dolgoznak 20 éve, de mégis mindig jobban csináltam a dolgomat, mint ők, pedig már a 20 éves gyakorlat nem kevés nem igaz? :) Az hogy 8 általánossal nem megyek semmire, szerintem hülyeség, mert ha érettségim lenne is csak egy mekiben kötnék ki, ahova be adtam az önéletrajzomat, és meghallgatáson is voltam, viszont nekem nem jött be. :D Aki úgy áll hozzá hogy "Áhh úgy se megyek semmire ezzel" az nem is érdemel semmit. De én akarok és teszek is érte, viszont egyszerűen nem találom a helyem. :D Érted már?
2019. nov. 15. 01:27
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Rakd le a pék szakmát. Esti szakmunkás suliban ingyen van. Tanfolyam fizetös.
2019. nov. 15. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Árufeltöltés, gyár. Amúgy meg érettségizz le estin és tudsz menni szakmát tanulni, akkor lehet akár pék szakmád is, jobb pénzzel munkakörrel.
2019. nov. 15. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Tesco árufeltöltő,gyári betanított munkás,takarító ilyesmi lehetsz. Interneten keress munkát (pl.: profession.hu). De szerintem csináld meg az érettségit utána menj el egy tanfolyamra,vagy tanulj szakmát. Én értem,hogy rövid távon jobbnak tűnik pénzt keresni,de hosszú távon nem éri meg. A munkában való feljebb lépési esélyed minimális. Tehát a fentebb felsorolt,és hozzá hasonló kaliberű munkák közül válogathatsz egész életedben. És ahogy öregszel úgy csökkennek a lehetőségeid. 40-50-60 évesen már a mekibe sem fognak felvenni,mert jönnek fiatalabb diákok akiket szívesebben alkalmaznak. És ez mindennek így lesz. Ott fogsz állni 50 évesen 30év takarítói/árufeltöltői munkaviszonnyal, idióta kollégákkal, 0 megbecsüléssel,és szar fizetéssel. Vagy éppen álláskereső leszel,és sorra kapod majd a visszautasítást,mert 8 átalánodssal,vacak munkatapasztalattal,kiöregedve nem fogsz kelleni.
2019. nov. 15. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Az epitoiparban pedig megkeresed pl burkolokent a havi 500 ezret . Egymagad is dolgozhatsz,soha nem ker senki papirokat .de szamlat se nagyon.
2019. nov. 15. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
6. Az is egy szakma, azt hiszed azt minden jött ment megtudja csinálni? Azt is meg kell tanulni iskolában. Máskülönben csak kontárkodik az ember. Felelöség is komoly. Elbszod valakinek a fürdöszobáját vagy bármit abból baj lesz. Agyon is verhetnek:D jó esetben csak kártérítést fizetsz. Mondom kérdezö rakd le a pék szakmát. Nem kell hozzá érettségi, azzal szerintem ne húzd az idöt. Úgyse mész egyetemre.
2019. nov. 15. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Fiatal vagy, miért nem fejezed be a sulit? Vagy miért nem tanulsz szakmàt? Nem lenne jobb?

Amit tudsz végezni 8 általànossal: Gyári sori munka, árufeltöltő, takarító, portàs, segédmunkàs, konyhai kisegítő. Kb ennyi. Nekem érettségim van és szakmàm, még azzal sincs normális munkám ahol fizetni akarjàk utánam a tb-t, és csak annyi a "bűnöm", hogy tanulok még most is.

2019. nov. 15. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!