Mióta vagytok magányosak?

Nem vagyok az.

évek óta

Mindig az voltam,nekem ez a természetes.

én 4 éve, egy barátnőm sincs már...

2014-től

azért valahol szomorú,hogy ennyien vagyunk ...

Mindig is introvertált személyiség voltam emiatt nehezen tudtam barátkozni és sokat voltam egyedül. Mára már felnőtt ember vagyok és bár sikerült nyitottabbá válnom, azonban az életben hozott rossz döntéseim miatt úgy alakult az életem hogy minden baráti kapcsolat megszakadt, családot pedig nem tudtam alapítani senkivel. Így hosszú évek óta kisebb megszakításokkal mindig egyedül voltam és vagyok. Régebben, főleg míg gyerek voltam jobban zavart az ha egyedül voltam és gyakran voltam magányos. Az évek alatt azonban eléggé megszoktam és megtanultam lefoglalni magamat. Amikor ez sikerül akkor annyira nem érzem magányosnak magamat de amikor látom és tudatosul bennem hogy a korombelieknek már saját családja, gyerekei vannak akkor belém nyíllal a magány érzete és az hogy jó lenne és örülnék ha nekem is lenne párom, feleségem és gyerekem vagy gyermekeim. Sajnos ez olyan dolog hogy nem nagyon tudok mit tenni vele. Már egy beszélgetéshez is valamilyen szinten szükséges hogy meglegyen két ember között a szimpátia, az összhang, egy párkapcsolathoz, főleg úgy hogy az jól működjön, pedig ennél jóval több mindennek a megléte szükséges. Ha a számunkra megfelelő embert nem találjuk meg, akivel kölcsönösen tudnánk szeretni, elfogadni egymást, nem tudunk mit tenni, erőltetni nem igazán lehet semmit sem. Így valamennyire elfogadtam azt hogy az egyedüllét és a magány az életem alapvető részévé vált, amin jelenlegi élethelyzetem és életkörülményeim alapján nem igazán tudok változtatni.

nem fogok regényt írni. Amúgy jó egyedül is lenni, főleg a mostani időszakban.