Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mennyire lenne ez korrekt...

Mennyire lenne ez korrekt lépés? (munkahelyváltás)

Figyelt kérdés
Lassan 7 hónapja gyakornokoskodom egy cégnél (kkv), viszont már lediplomáztam és lassan véget ér a diákviszonyom, így full-time munkára kell majd váltanom. Nem vagyok biztos benne, hogy itt képzelem el a következő pár évet. Lehet, hogy én gondolom túl, a lényeg: elég kevés tagból áll itt a fejlesztő csapat, és úgy érzem, nincsen kapacitás rám, mint junior kollégára. Egyedül csinálok egy kisebb projektet mindenféle segítség nélkül már hónapok óta, mindenféle review/visszajelzés nélkül, rendes projektre nem igazán kerülök rá, mert látom hogy azokon is fejvesztve rohanás van, senkinek nincs ideje rám úgy érzem, volt hogy 3 hétig nem kaptam választ chat-en és semmit nem tudtam csinálni addig. Igazából fejlődni szeretnék rendesen egy olyan projekten/csapatban, ahol van kapacitás egy juniorra. Ezek miatt gondolom úgy, hogy nekiállok interjúzgatni, és ha lesz egy tetszetős hely, akkor most még könnyedén leléphetek, mivel iskolaszövetkezeten keresztül vagyok. Mennyire lenne ez korrekt miután itt gyakornokoskodtam / mennyire valósak az érveim szerintetek?
2021. szept. 21. 12:08
 1/7 anonim ***** válasza:
86%
Kit erdekel mennyire korrekt? Szerinted ha a ceg erdeke ugy kivanna, akkor ok lelkiismereti kerdest csinalnanak a kirugasodbol?
2021. szept. 21. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
75%
Én rosszabb esetben voltam amikor váltottam kkvról. Nem bántam meg a váltást. Egy hatalmas projekt kb fele a nyakamon volt és mindent rajtam kértek számon de rám se b*sztak amikor említettem, hogy kellene meg idő a projekthez. Leléptem több mint fél éve. Azóta is azt a szart túrják és nem azért, mert nem hagytam ott a tudásomat. Szimplán h*lyék hozzá, világtalan banda... Mióta multinál vagyok sokkal kiegyensúlyozottab az életem és segítséget is kapok, király a csapat, húzzuk egymást felfelé és nincs kiégés az agyonhajszolás miatt (ez nem azt jelenti hogy nem dolgozik senki, hanem azt hogy kiegyensúlyozott a menedzsment is).
2021. szept. 21. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
84%
A munka világában egy dolgot tarts szem előtt: hogy neked az mennyire fele meg. Valakinek bejön a kiscsapatos meló, más meg nagyobb közösségben szeret dolgozni. Viszont akárhogy döntesz, más nem fog az érdekeidért kiállni.
2021. szept. 21. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Korrektséget meg ilyen morális maszlagokat el kell felejteni a munka világában. Szemrebbenés nélkül válnak meg tőled ha a helyzet úgy hozza, a hűséget sehol nem díjazzák, konkrétan hátrébb kerülsz ha nem váltogatsz helyről-helyre.
2021. szept. 21. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
52%
Igaz, a munka világában nagy lózungok vannak, ideológiák, de mindenki maga harcolja meg a maga harcát...
2021. szept. 23. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

2 es meg tudnád mondani melyik ez a multi, akár privátban, mert az én multim inkább a kérdésben leírt helyhez hasonlít.

Kérdező, nyugodtan válts. Ha jól gondolom, szinte ingyen dolgozol ott, nem neked kell hálásnak lenned, hanem nekik. Nem tartozol semmivel.

2021. szept. 24. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%
Menjél csak arra amennyire szeretnél nyugodtan, amerre a szíved húz, nem tarthatnak ott, max hiányolni fognak, de ez a te életed, nekik el kell fogadniuk a döntésedet mást úgyse fognak csinálni, max amúgy lehet,ha megemlíted, hogy mennél, fizuemelést ajánlanak, de én nemtom,
2021. okt. 8. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!