Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ezek után mire számíthatok,...

Ezek után mire számíthatok, szerintetek? (állásinterjú)

Figyelt kérdés

Mesterszakos hallgató vagyok, diákmunkára jelentkeztem.


Az első interjú március 16-án volt. Minden rendben volt, azt ígérték hogy legkésőbb jövőhet elejen szólnak. No már most szerda delutánra sem volt semmi válasz. Udvariasan felhívtam őket, megkérdeztem, hogy született e már döntés?

Mentegetőztek, hogy a HR nem tudott még nekem válaszolni, de sajnos elutasítottak mert az angolom nem volt megfelelő. (Ezen kívül minden másban megfelelek.-azt mondták)


Ezt elismertem, de ettől függetelnül én c1 szinten tudok angolul, csak akkor nagyon izgultam, és valahogy nem ment. ( plusz előtte volt itthon egy nagy csaldi veszekedés, és amiatt sem voltam teljesen ott fejben, de ezt már nem mondtam nekik.)

Mindezeket teljesen udvariasan mondtam.


Erre azt válaszolták, hogy elhiszik&megértik, hogy az alapszakos diplomámat is angolul végeztem el, szóval csak kell tudjak angolul. Mondták hogy jöjjek el egy második körös interjúra, ahol az angolba jobban belehallgatnak.


Az tegnap volt. Nagyon jól sikerült, végig angolul beszéltem velük, teljesen folyékonyan, plusz németül is ( az ő kérésük nélkül), hogy lássák tudok németül is ( az b2) .


A tegnapi beszélgetés végén azt mondták hogy jövőhéten fognak választ adni, de meg vannak jelöltek.

Akiket meg kell hallgassanak.



Hozzáteszem ehhez a munkához passzolóan rendelkezek releváns tapasztalattal. Nagyrészt arról beszéltünk az inerjún angolul, arról kérdeztek. Úgy láttam hogy tetszett nekik az is amit mondok, és az is ahogy mondom ( angol kifejezőkésség)


Most láttam hogy a hírdetésben úgy írták hogy DIÁKOKAT keresnek, szóval többet. Így abban reménykedek higy felvesznek.

(Szerintem a többi jelentekző 99% hogy alapszakos, és ennyi és ilyen tapasztalata nincsen, mint nekem van)


Szerintetek ezek ismeretében mennyi az esély, hogy felvesznek? 🥹🙏🏻


Köszönöm aki esdig elolvasta és válaszol.🙏🏻



2023. ápr. 1. 15:48
1 2
 1/13 A kérdező kommentje:
igaz a tapasztalat nem elvárás itt, de hát abban renénykedek, hogy csak előny🥹
2023. ápr. 1. 15:50
 2/13 A kérdező kommentje:
És most láttam, hogy 29-én tették fel újból a hírdetést
2023. ápr. 1. 15:56
 3/13 anonim ***** válasza:
48%
Pszichológus neked.
2023. ápr. 1. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Nem vennék fel olyan embert a cégemhez, aki az elutasításra bedobja, hogy jajj bocsi, csak családi problémáim vannak azért nem tudtam angolul beszélni stb.

Az, hogy adtak második esélyt nagyon jófejség volt tőlük.

Viszont abszolút nem csak azon múlik a dolog, hogy te mesterképzésen vagy, vagy hogy milyen az angolod. A személyiséged is nézik. Én is jöttem el úgy interjúról, hogy 100% biztos voltam benne, hogy fel fognak venni, annyira úgy tűnt, hogy levettem őket a lábukról. Felvettek mást, aki a próbaidő után el is jött, vagy kirúgták, de megint fenn van a hirdetés.

Szóval felesleges volt ide kérdést kiírnod, mert abszolút 50-50%.

2023. ápr. 1. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
85%

Nagyin sokat interjúztatok. Eszembe se jutna felvenni téged.

Munkakörhöz szükség van a magabiztos angolra, akkor az kell folyamatosan.

Minden embernek vannak nehézségei, ez nem hathat ki a munkára.

2023. ápr. 1. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
85%
Ha elutasítottak, akkor már nem vesznek fel, szerintem ezt könnyen fel lehet tudni fogni.
2023. ápr. 1. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
94%

Szerintem az interjúztatok nem fognak negatív dolgot sugározni az interjúalany irányába, hogy nem megfelelő vagy bármi. És azt is csak udvariasságból mondják, hogy majd x idő múlva értesítünk és közben lehet nem is fognak.


Persze az lenne szerintem a helyes, hogyha az ember nem volt megfelelő akkor is tájékoztassák, hogy sajnos nem ő lett felvéve.



Remélem téged felvesznek majd! Sok sikert!

2023. ápr. 1. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat.
2023. ápr. 1. 16:11
 9/13 anonim ***** válasza:
89%

7. vagyok


Szóval úgy értem, hogy lejöhet neked vagy másnak, hogy húú de jó volt az interjú stb, közben amúgy lehet nem is, de most nem fognak szerintem negatív dolgot mondani az interjú végén. Mindenkivel kedvesek szerintem.

2023. ápr. 1. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 Lilluci27 ***** válasza:
57%

0.

%

2023. ápr. 1. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!