Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Hogyan higgyek ez az eset...

Hogyan higgyek ez az eset után bárkinek is az iskolában?

Figyelt kérdés

Ez a dolog még szeptemberben történt velem. Én voltam a hetes, és minden óra után a terem kulcsát le kellett adnom a portán. Pont ofővel volt órám, én megvártam a folyosón míg mindenki kimegy, a tanárnő is összepakolt, becsukta, majd bezárta az ajtót, odaadta a kulcsát, hogy vigyem le a portára és adjam le. Mindenki nagyon vidám és boldog volt. Lementem, leadtam és már a következő órán ültem, mikor benyitott az ofőm, és kérdezte picit mérgesen, hogy "Lili nem adtad le a kulcsot?" Én erre nagyot néztem, pár másodperc kellett is, hogy felfogjam.. Mondom neki: Hát dehogynem. Ahogy odaadta lementem a földszintre és leadtam. Erre az ofő: Na gyere csak, megyünk a portára. Odamentünk. Ott volt mind a három portás, az ofő és én. Mondja az egyik portás: "Arany csillag, te nem adtad még le a kulcsot" én Erre úgy megijedtem, tisztára meghűlt bennem a vér. Elcsukló hangon mondtam, hogy pedig az volt az első, hogy lehoztam és oda is adtam neki, a vörös göndör hajúnak. Erre ő mondja, hogy "Nekem ugyan nem adtál semmit". Én kezdtem dühös is lenni, és mondtam, hogy hagy nézzem meg a páncélszekrényt, ahová a rengeteg kulcs van felakasztva. Ott állok előtte, és látom, hogy tényleg üres az "én" kulcsomnak a helye. Jobban megnézem, egyel balra két kulcs van felakasztva. Mondom nekik: Pedig ott van egyel odébb felakasztva. Tényleg az volt az... Ofő mondta, hogy jólvan minden rendben van, visszamehetek. Én visszamentem, közben 2x leállt a szívem, lassan kezdtem csak felépülni a stressztől...


1. Mi az, hogy egyből engem gyanúsítanak egy 10 perce történt eset miatt??


2. Mi van, ha a kulcs nincs ott, mert pl lecsúszott az asztal mögé? Kirúgnak az iskolából? Sőt még az egyetemekről is kitiltanak? Csak azért, mert a portás engem vádolt meg?


Azért a lófsznak is van ám vége.. Nem akarok ezzel senkit sem bántani, de értem, hogy csak "eddig" jutott, hogy portás legyen, de azért figyelhetne jobban is.. Hogyan lehet kulcsokat rábízni??


Rettegek ezek után bármit is megtenni bárkinek. Én biztos, hogy nem felejtem el, nem hagyom el stb a rámbízott dolgokat..


A következő mi lesz? Megkérik, hogy vigyek el egy borítékot az igazgatónak, de mivel nincso ott odaadom a titkárnőnek, aztán szól a titkárnő, hogy neki nem adtam semmit? És kiderül, hogy pénz van a borítékban? Azt hiszik majd, h elloptam?


Ilyenkor mit lehet tenni? Akkor amikor nem én vagyok a hibás, de mindenk iazt hiszi?



2020. márc. 27. 21:49
 1/4 A kérdező kommentje:
17/L
2020. márc. 27. 21:50
 2/4 apababa ***** válasza:
Egy normális helyen ez úgy müködik hogy van egy könyv amibe mindenki beírja hogy mikor vette fel és aláír amikor vissza viszi úgyanez mégegyszer. Újíts. Mindazonáltal úgy érzem túl liheged mégha egészségesnek tünő felelőségérzet is van benned.
2020. márc. 29. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 Pongi57 válasza:
Szerintem a portás ezt elintézhette volna egy egyszerű elnézés kéréssel. (Lehet hogy meg is tette.) Sajnos idővel egyre több ilyen helyzetbe futsz és jó eséllyel te is elkövetsz majd ilyen figyelmetlenségeket. Egyszerűen azért, mert az emberben kavarognak a tennivalók, problémák. Sajnos nem mindig oda figyel, ahová kellene. Sokszor gépiesen cselekszik, és befigyel néhany hiba. De ha kiderül, akkor az a minimum, hogy elnézest kér. És az élet megy tovább! Lépj ezen túl és élvezd a sulis éveket!
2020. márc. 29. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

HÁt jó, jó nem nagy dolog, de azért eléggé kellemetlen volt. Amúgy nem kért elnézést.. Miután elmentem, hogy mi történt, arról nem tudom, de TŐLEM nem kért..


Igazából azért voltam megijedve miközben mentünk a portához, mert rettegtem, hogy mi van, ha tényleg nincs ott a kulcs.. Hiába van meg a tudat, hogy ÉN LEADTAM!! ha a portás elvesztette a kulcsot engem fog megvádolni, hogy nem adtam le..


Amúgy ha ez megtörténik mit kell csinálni?


Jaa várjunk, ott vannak a kamerák felvételei. Ott megnézhetik h,ogy tényleg jártam a portán és odaadtam nekik valamit..

2020. márc. 29. 11:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!