Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tegyek, ha az osztálytársa...

Mit tegyek, ha az osztálytársaim butának tartanak?

Figyelt kérdés

Folyamatosan le vagyok hülyézve, kb az osztály idiótájának vagyok elkönyvelve a legtöbb ember szerint. Nem akarok az ő szintjükre süllyedni, nem akarom én is elkezdeni butázni őket, viszont szerintem okosabb vagyok náluk. Olyan osztályból jöttem, ahol rengetegett viccelődtünk azzal, hogy az iróniát túltoltuk stb, a mostani osztálytársaim meg képtelenek ezt érteni. Pl. van egy lány, akiről köztudott az osztályban, hogy nagyon rossz biológiából, aztán távoktatás alatt volt biológia dolgozat, aztán mondtam az osztálytársaimnak viccből, hogy kérjük meg azt a lányt hogy segítsen a dolgozatban, erre el lettem hordva mindenféle autistának meg hülyének, mert még egy ilyet sem képesek érteni. És ez már odáig süllyed, hogy mindenféle fogyatékosnak meg ilyennek neveznek. És ugyan így, ha bármiben mondjuk tévedek előttük, akkor is ez van, hogy utána le vagyok hülyézve, autistázva, ilyenek. Pl csináltuk együtt az egyik fizika dolgozatot közösen távoktatás alatt, és az egyik feladatban valami gázról volt szó, én meg annyira pont nem figyeltem, és azt hittem vízről van szó a feladatban, aztán mondtam valami ezzel kapcsolatosat, és utána jött is a szokásos. Meg valamelyik nap is elkezdtem valakivel beszélgetni az osztályunk messenger csoportjában, erre az egyik gyerek beírta random, hogy rúgjanak ki engem a csoportból, mert buta vagyok. Mikor kb semmi olyat nem írtam, ráadásul nem is vele beszéltem. Mit csináljak? Már rohadtul zavar, kezdi levinni az önbizalmam is, pedig tudom, hogy legbelül az ő kínjukat akarják rám kenni, vagy ilyesmi.

(a kérdésben elhangzott autista meg egyéb fogyatékossággal kapcsolatos dolgokkal nem arra utalok, hogy az ilyen emberek akik ebben szenvednek buták lennének, csak az osztálytársaim szó szerint ezeket mondják rám)


2020. aug. 16. 13:25
 1/6 anonim ***** válasza:
98%

Ne legyen mérvadó ezeknek a kis proliknak a véleménye. Ne foglalkozz velük, koncentrálj a céljaidra, a tanulmányaidra, saját magadra!


Mikor már sokra vitted, az arcukra sem fogsz emlékezni!


Hajrà! 😊

2020. aug. 16. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
98%

Na figyelj ide az ilyenekkel nem kell foglalkozni hidd el nekem mindenki szeret okoskodni de ke kell sza*ni aki lehuz

A vicceket meg vannak akik félreértik szóval ha tudod hogy ilyen osztályod van ne suss el ilyesmi poént mert úgysem fogjak érteni és te jössz ki rosszul

Órán meg nem art figyelni miről van szo mert mindig magadnak tanulsz nem másnak

Ha vki nem ért vmit nem szép dolog kicsufolni inkább segíteni kell azokat

De ezek az ilyen oda mondások mint pl az autistazas éretlen gyerekek mondjak mert a tudataig nem jutott el mit jelent a szo és ha vki meg az is nem helyénvaló a fogyatékosságaval vkit megkülönböztetni


És amúgy meg ne foglalkozzal azzal hogy ki tart butának vagy ki nem azzal foglalkozzal hogy minnel jobb legyél mert magadnak tanulsz !!!

és ne add a lovatala annak aki nem érti az egeszet

2020. aug. 16. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Az mindig egy előny ha lenézik az embert:D Használd ki ezt a helyzetet.
2020. aug. 16. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Van az, hogy egy embernél nehéz érteni, ha viccel, ironizál, mert nem tudja úgy kifejezni magát, ami az arcát, a testbeszédét, a hanglejtését illeti.


A régi osztályodban megismertek téged, tudták, milyen vagy, mikor viccelsz, ők is "túltolták" veled vagy te velük az iróniát, de ez egy új társaság, akik annyit látnak, hogy valaki random mond megdöbbentő dolgokat. Lehet buták, ahogy mondod, de lehet egyszerűen nem tudod úgy átadni a gondolataidat, ahogy szeretnéd.


Az "autistára" is emiatt gondolnék, mert egyrészt, lehet, abból, következtetnek arra, autista vagy, mert "furán" reagálsz a dolgokra, másrészt, mert lehet, hogy hangot adsz annak, hogy ez zavar.


Azért érkezik gondolom a javaslat a többiektől, hogy rakjanak ki és azért kerülnek Téged, mert a csevegés mindenki szereti pörgősnek, könnyen értelmezhetőnek és nem olyannak, hogy azon kívül, hogy nem mindig tudnak kiigazodni a másikon, még éreztetik is velük, hogy buta.


Tudom, hogy fáj, hogy állandóan sértegetnek, de ne magasztald magad feléjük, hiszen egy ilyen társaságban is meglepődnél az emberek intelligenciáján. Általában egy okos ember, aki valóban már 140-150 feletti iq-val rendelkezik sosem híreszteli vagy tudatosítja magában, hogy okos, ezért nem is tűnik ki a tömegből. Kialakítja a kis baráti körét és elvan velük. Emellett a többieknek a családi hátterét, az érzelmi szintjét, stb sem ismered. Jelenleg annyi a történet, hogy egy csapat gyereknek nem vagy szimpi.


***


MEGOLDÁS;


A probléma az, hogy Te görcsösen akarsz önmagad lenni és másokat szeretnél, hogy alkalmazkodjon a stílusodhoz, annak ellenére, hogy látod, hogy nem jön ez be.


Helyette, inkább most csendesedj el kicsit, ne reagálj semmire, nyár van még, azt csendben élvezd, osztálycsoportból ne lépj ki, de ne olvasd, beállíthatod, hogy ne legyen értesítésed. Akár, ha jön négis direktbe valami oltás, szeptemberig hagyd figyelmen kívül.


Szeptemberben meg csendesen hallgasd őket vagy legyél el egy ideig, ha eszedbe jut valami humoros megjegyzés, tartsd meg, akkor szólj nekik, ha valami fontos és számukra hasznos információt osztanál meg. Órán is csak akkor beszélj, ha fontos.


Látni fogják, hogy egy ideje nem ironizálsz, tehát a későbbiekben nem vágják rá minden mondatodra, hogy maradj csendben.


Aztán kezdd el úgy formálni a beszélgetéseket, hogy a hallottakat nem egy oda nem illő mondattal reagálod le. Hallgasd végig őket és, ha eszedbe jut valami, ami odaillik és érdekes lehet mások számára, oszd meg velük.


A kezdetekben lehet kapsz pár negatív kommentet, de nyugodtan mondhatod, hogy most igyekszel változtatni.


Ha egyáltalán nem megy a beilleszkedés, vannak tanításon kívüli szakkörök, hidd el, azokra manapság a társaság java része barátkozni jár és lehet ott barátkozni.


Nem tudom, hol jársz a gimiben, de tudd, hogy az elejétől a végéig nagyon sok változás van a barátságokban, nagyon ritka, hogy 2 ember 4-5-6-8 éven át csak és kizárólag egymással barátkozik és kitart egymás mellett, emellett folyamatosan változik, ki van az osztály alján és tetején, szóval, ha teszel róla, te is kikerülhetsz az osztály kivetettje szerepedből és lehetsz átlagps vagy akár menő is.


Amikor felnősz, meg fogod látni, hogy egy munkahelyen se biztos, hogy megtalálod a neked szimpatikus, a stílusodat megértő társaságot, de ott már dolgoznod kell velük, szóval, ha addigra nem tanulod ezt meg kezelni és kifogsz egy társaságot, akikhez nem alkalmazkodsz, akkor az nem lesz neked kedvező.

2020. aug. 18. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Igazából kiközösítve nem vagyok, meg elég sok barátom is van az osztályból, ezek közül az emberek közül is pár a haverom (néha tök jó fejek, néha meg ki tudnám őket nyírni).

"Az "autistára" is emiatt gondolnék, mert egyrészt, lehet, abból, következtetnek arra, autista vagy, mert "furán" reagálsz a dolgokra, másrészt, mert lehet, hogy hangot adsz annak, hogy ez zavar."

Nem hiszem, ismerem őket annyira, hogy tudom, hogy semmi ilyet nem látnak be e mögé, csak szimplán a hülye emberekkel kötik össze a fogyatékossággal élőket, ezért autistáznak. Kifejezni pedig ki tudom magam normálisan szerintem, egy csomó emberrel megértetem magam, akit pl előtte nem ismertem, mással nincs is ilyen gond, csak ezzel a 4-5 emberrel.

2020. aug. 18. 06:57
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Ebben az esetben ezzel a 4-5 emberrel nem kell törődnöd.


Tudod, egyrészt nincs olyan, hogy te x emberből mindenkinek megfelelj. Az egyetemen, a munkahelyen is leszajd valaki vagy lesz egy csapat, akiknek nem leszel szimpatikus. Olyan nincs vagy nagyon ritkán van, hogy valakit mindenki imádjon, akiket szeret az a 4-5 ember, azt más emberek nem kedvelik esetleg.


A másik meg, ha a 4-5 embert nézzük, szeretnéd, hogy ne szekírozzanak, ebből kiindulva bánjanak úgy, ahogy a környezetükben a többi gyerekkel, tehát egy átlagos gyerekkel, miközben önmagadat átlagon felülinek nevezed és úgy gondolod kitűnsz közülük.


Nem megbántani szeretnélek ezzel, csak rávilágítani, hogy egyszerűen nem kell velük törődnöd, főleg, ha nem szeretnél alkalmazkodni hozzájuk, mert vannak barátaid és jól érzed magad a bőrödben. <3

2020. aug. 18. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!