Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Hogyan tudnék/tudnánk segíteni?

Hogyan tudnék/tudnánk segíteni?

Figyelt kérdés
Elit gimnáziumba járok, szuper osztályom van, mindenkinek sikerült barátokat találnia az eltelt egy közös tanév alatt, szinte mindenkivel baráti kapcsolatot ápolok. Egyetlen egy lány van, akivel nem igazán beszéltem az órákon kívül, míg suliba jártunk. Tudni kell róla, hogy nagyon zárkózott, csendes, mosolygós, szép lány, az osztályban a legjobb tanuló és 2-3 barátja van össz-vissz (persze ezzel nincs semmi baj). Aztán a karantén közelebb hozott minket egymáshoz, ráírtam, érdeklődtem, hogy nem viseli e meg a bezártság (+meg is akartam kicsit ismerni) és elkezdtünk random dolgokról beszélni. Rájöttem, hogy nagyon aranyos, kedves, humoros, jófej csaj,szöges ellentéte annak, amilyennek hittem. Ettől kezdve szinte minden nap beszéltünk és nyár végére barátnők lettünk. Kétszer össze is futottunk és kölcsönös bizalom alakult ki köztünk. Abszolút megnyíltunk egymásnak, és elmesélte nekem, hogy általánosban rengeteget bántották mind fizikailag, mind mentálisan és még nem igazán sikerült túltenni magát a dolgokon. Ráadásul a szüleivel sem túl jó a kacsolata, a munkamániás apukájával él, aki egyáltalán nem foglalkozik vele. Amikor ezeket a dolgokat elmondta, látszott rajta, hogy nagyon fáj neki, alig bírta visszatartani a sírást. Lényegében a volt osztálytársai miatt nincs önbizalma, kicsit depressziós és ahogyan észrevetettem hangulat ingadozásai is vannak. Ráadásul a tesi öltözőben felfigyeltem rá még januárban, hogy tiszta heg a hasa, gondolom vagdossa is magát.Pedig annyira egy aranyos, jóindulatú, finom lelkű lány. Elképesztően sajnálom és segíteni szeretnék neki. Gondolkoztam azon, hogy elbeszélgetek majd az osztályfőnökkel, hogy segítségre van szüksége. Szerintetek jó ötlet? Én úgy vettem észre, hogy a lány örömmel venné, ha segítséget kapna. Az osztályfőnök mit tehetne az érdekében? Ha mégsem vonnám bele, akkor én mit tudok tenni? Azt érzem, én már kevés vagyok ehhez, és nagyobb a baj, mint amilyennek látszik...

2020. aug. 31. 08:29
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Ha bármit akar változtatni, azt neki kell intéznie, te helyette nem tudod ezt megoldani.
2020. aug. 31. 08:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Milyen segitseget akarsz ofotol?

Szerinted jo neven venne, ha belevonnal valakit az ugyeibe?

Anyukajaval mi van?nincs? Inkabb neki szolj, h menjen el sulipszichologushou

2020. aug. 31. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem tagadná meg a segítséget,csak nem mer magáért kiállni, a saját érdekében lépni.Ezért gondoltam arra, hogy hasznos lenne egy kis löket...
2020. aug. 31. 08:43
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Állj mellé, támogasd, kísérd el pszichológushoz, ennyit tudsz tenni. De másokat ne vonj be az akarata ellenére, ezzel egy pillanat alatt oda a bizalma.
2020. aug. 31. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ne vonj bele 3. személyt az akarata nélkül.

Úgy tudsz neki segíteni, hogy tovább barátkozol vele, programokat szerveztek, és törődsz vele.

Beszélgessetek sokat, legyen jókedv és pozitív hangulat.

2020. aug. 31. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Nem igazán tudom miben tudna segíteni. Segíts neki te a beilleszkedésben, hogy nyitni tudjon az emberek felé, befogadják, neki is legyen társasága.

A többi rajta múlik.

2020. aug. 31. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!