Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Átmennétek ebben az esetben...

Átmennétek ebben az esetben matek faktra tizenegyedikben?

Figyelt kérdés

Emelt magyaron és közép infó fakton vagyok. Matekból nem vagyok túl jó, de a stabil hármast eddig közép szinten tudtam produkálni a kollégiumi geltárkóztatókkal. Viszont most új tanárt kapott az a csapat, aki közép szintű matek órán van. És ez a nő borzasztó. Első órán azzal kezdte, hogy semmi bemutatkozás, se tőle, se tőlünk, lehordott mindenkit lusta hülyének, pedig még senki nem mondott semmit. Illetve kijelentette, hogy ha tehetné már a második héten megbuktatná a fél csoportot. Illetve az első évben helyettesített nálunk egy órát, és olyanokon veszekedett, hogy miért nem tudunk szabályos kört rajzolni szabad kézzel, vagy, hogy valaki "rosszul" fogja a vonalzót. Egyszóval mindenbe beleköt és elég idegbeteg. Plusz több osztály elmondása alapján hobbija random egyeseket osztogatni, és igazából az első órán elmondta, hogy ha valaki azonnal nem tud valamit, annak ő kapásból egyest ad, akár egy órán többször is.

Viszont az igazgatóság nem fog vele semmit csinálni, a tavaly ballagottaknak is volt ilyen problémája tizenegyedikben, szóltak az osztályfőnöküknek az szólt az igazgatónak, a nő meg fél évkor megbuktatta az osztály hetven százalékát félévkor. Tehát csak rosszabb lett.

Viszont én tudok olyat csinálni, hogy infót kivetetem az órarendből, hivatalosan a napló névsorban nem leszek benne, de bejárok órára, és akkor emelt matekon leszek heti hat órában a mostani négy helyett, egy másik tanárral.

Csak nem tudom, hogy megérne-e váltani, ha amúgy nem szeretnék emelt érettségit tenni matekból, nem abba az irányba megyek tovább. Illetve ha több energiát fektetek bele akkor lehetek belőle jobb, akár emelten is. Viszont nálam ez nem prioritás.

Illetve hétfőn tudok legkésőbb váltani, vagy esetleg félévkor.


Mit gondoltok? Váltsak?



2020. szept. 3. 11:55
A kérdező szavazást indított:
Válts most
Ne válts most
Félévkor válts
Félévkor se válts
21 szavazat
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
90%
Én nagyon bánom, hogy a jobb tanár miatt nem vettem fel a fizika faktot. SOKKAL nagyobbat sz*vtam a középszintűt oktató tanárral - mondjuk én addig 5-ös voltam fizikából (is), szóval mérlegelned kell azt is, hogy ha eddig 3-as voltál, akkor bírnád-e. A plusz óraszámtól simán megérheti.
2020. szept. 3. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
90%
inkabb vedd fel a felevben elhangzottakat hangfelvetelre, es az tedd az igazgato ele.
2020. szept. 3. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:

Kérdés nélkül felvenni az órát,az személyiségi jogokat sért 😅


Viszont én most afelé hajlok, hogy ha félévkor rosszabb lesz ez a tanár, és a kolis felzárkóztató sem segít, akkor lehet átmegyek.

Mert ha maradok akkor hat órát tudok kihúzni az órarendből idővel, ha váltok akkor négyet. Mert ugye művészetiből osztályozózok, infóból előrehozott érettségit teszek és ha ott maradtok, akkor tizenkettedikben kiesik az órarendből, illetve a délutáni tesit le tudtam igazolni.

2020. szept. 3. 12:25
 4/14 anonim ***** válasza:
91%
Sztem vedd fel most. Inkább év elejétől járj a normális tanárhoz. Ne idegeld ki magad még egy fél évig...annyit senki sem ér pláne nem egy ilyen tanár!
2020. szept. 3. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
87%

Szerintem külön matektanárhoz jobban megérné elmenni.


A matek fakt nem korrepcsoport, hanem az emelt anyagot nyomják, ha alapórán is 3-as vagy, akkor egy mukkot nem fogsz érteni. Pl én 5-ös voltam alapórán matekból, de 100%-ig biztos vagyok benne, hogy én sem bírtam volna a fakton.


Vagy lehet nálatok mást jelent a fakt, nálunk a fakt egyenlő volt az emelt szintre való felkészítéssel.

2020. szept. 3. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
84%
Igen,még az a javaslat is jó amit 5-ös javasolt :)
2020. szept. 3. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

Járok külön tanárhoz heti többször.

De az nem segít azon, ha két másodperc alatt nem tudok valamit és arra ad egyest a tanár. :)

2020. szept. 3. 12:42
 8/14 anonim ***** válasza:
90%

ebben az esetben engem nem erdekelne, hogy tilos e vagy nem, konkretan a jovotoket teszi tonkre egy olyan tanar aki mindenre egyest ad, es szandekaban sem all tanitani, csak szivat. nem kell nevvel elkuldeni, szepen felveszed a telefonoddal az orakat, kivagod a megfelelo reszeket, es elkuldod az igazgatonak egy masik emailcimrol, vagy ramented egy pendrivera es bedobod az irodajaba.


ezen kivul meg valthatsz iskolat is, de a tobbiek ugyan ugy szenvedni fognak az idiota novel

2020. szept. 3. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
88%

Ha a tanárral van baj, akkor azt jelezni kell.

Szülőkkel együtt az igazgatóság elé állítani. Nekünk is volt egy problémás némettanárunk, kipucoltuk a suliból (pedig csak rosszul tanított, nem volt ilyen bestia, mint a te matektanárod) mert a 20 diák 20 szülője is felszólalt.


Értelmesen meg kell fogalmazni, hogy mi a baj vele, mert ha csak elküldit az oszit azzal, hogy túl szigorú, még nem fog történni semmi.


De nincs értelme faktra menni, mert az ottani dogákat, csoda lenne 2-esre megírni.

2020. szept. 3. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
42%

1. Matelfaktról tudni kell, hogy a legtöbb suliban nagyon kemény. Általában szerintem a kéttannyelvű gimikben lehetne egy ilyet eljátszani, hogy átmész faktra, mert ott a humán tárgyak vannak előnybe, aki oda bekerül ritkán reál beállítottságú.


De, anno nálunk a gimiben is 3.-ban mentek sokan faktra és 4.-ben csak azok maradtak faktosok, akik matek zsenik voltak. Akik csak odamentek, mert értették a matekot, négyeseket, ötösöket kaptak, jöttek vissza.


2. Amennyire tudom fakt nem leadható tanév közben, nem is felvehető. Nálunk azok, akik matekfaktra mentek, de megbánták pont ezért nem jöhettek vissza félév közben.


Pont ezért max a plusz órákra beülhetsz, de a normál óráidbam a saját óráidon kell részt venned.

2020. szept. 3. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!