Tanárok mit éreznek ilyenkor?

Van tanár a családban, természetesen meséli a sztorikat. Még nem kellett senkit megbuktatnia, de elmeséli, ha valami nagyon extra bukós történet van az iskolájában. (Középiskola)

Egyáltalán nem örül, ha valaki béna.

Egyetemen nálunk a tanárok nagyon jófejek és nem akarnak buktatni. (Lehet köze van ennek ahhoz, hogy borzalmasan kevesen vagyunk eleve is)

Van olyan tanárom, aki utólag kicsit módosította a követelményeknek, hogy átcsússzunk. (Tekintettel a véletlenül túl nehézre kompenzált online számonkérésekre). Szerintem egyáltalán nem buktatni akarnak, ez nekik is csalódás. Keresik azt, amit tud a diák. Emberként tekintenek ránk, sajnálják, ha meg kell buktatni, de hát van olyan, hogy menthetetlen a helyzet.

Egyetemi vonatkozásban nem szokás kibeszélni a megbuktatott hallgatót. Családdal sem, tanári pedig nincs, de kollégákkal sem. Azt sem firtatom, hogy vajon miért nem tudott egy árva szót sem, mivel rengeteg oka lehetett rá (gyakran nem az, hogy "lusta" volt készülni).

Sajnálni akkor szoktam esetleg, ha pl. megjegyeztem, hogy jó képességű hallgató, nyilvánvalóan ilyenkor nem merül fel, hogy lustaság vagy nemtörődömség miatt nem készült fel. Át meg nem engedhetem, mert akkor részrehajló lennék, illetve csökkenteném a diplomája értékét.

Megbuktatásnál bármilyen hallgatóról is van szó (akár olyanról, aki nem járt előadásra), és nem tud egy szót sem, sosem örülök. Majd talán felkészül, és jön a következő alkalomra.

Tehát igyekszem érzelemmentesen viselni azt, ha megbukik valaki.

Évente kb 200 diákot kell vizsgáztatnom. Ezt rendszerint írásban teszem. Viszont a szigorlatok mindig szóban zajlanak. Mivel a tantárgyam az egyetemen szórótárgynak számít így elég sokan buknak.

Az buktatás esetén nem érzek se szánalmat se örömöt. Nem tudta a hallgató az anyagot így bukik. Ha tudja akkor meg átmegy. A kollégákkal csak azt szoktuk megbeszélni akinél valaki puskázott és elkapták.

6- Àltalában a külföldi hallgatók vagy orvosszülőkkel rendelkezők szokták azt hinni, hogy nekik alanyi jogon jár a kettes a semmire is. Volt olyan sztori is, hogy a külföldi hallgató ráküldte a szüleit az oktatóra vagy egyenesen a dékánasszonyra a bukta utàn, azok meg teljesen szenvtelenül tették le az íróasztalra a kenőpénz a kövi vizsgára és fel voltak háborodva mikor elküldték őket a francba. Elképesztő pofátlanságok mennek néha. Persze ez a kenőpénzes téma már messze nem mindennapos esemény, csak szélsőséges példa, pár évente ha egyszer előfordul. A hallgatók nagy része nagyon nem ilyen.

Az orvosszülős gyakoribb, ők ugye azt hiszik, hogy csak mert az apjuk ismeri X,Y,Z oktatót, meg mert pertuban van a dékánnal, így már nem is buktathatják meg. Velük nincs annyi baj, ha rá is kérdez a szülő a bukta okára, elmondja neki az oktató, hogy fia/lánya milyen alap dolgokat nem tudott, még ő fogja szégyellni magát a gyerek helyett.