Tanárod vagy diáktársad okozta Neked a legkellemetlenebb iskolai élményedet?

Tanárom.

A diáktársakat hamar megtanultam a helyükön kezelni és soha nem vettem fel amiket mondtak. De a suliba is már úgy megy be (pláne kicsiként) az ember, hogy Te vagy a gyerek a Tanár a felnőtt. Rá kell hallgatnod, benne bízhatsz és ő jót akar neked.

Talán emiatt a tekintély cáfolat miatt volt nagyobb csalódás 1-2 tanárom, mint a diáktársaim összesen.

Tanár egyértelműen, 6.-ik osztálytól egészen 8.-ik osztályig alázott a matek tanár hetente a tábla előtt, bármit csináltam kettesnél nem adott jobbat soha, azt mondta szánalmas vagyok, és soha nem lesz belőlem senki, csak egy bukott diák.

Azóta diplomás közgazdász lettem, bértábla szerint 2x annyit keresek mint elvileg Ő, és most fogom a mesterszakomat befejezni.

Tisztelet a kivételnek, mert vannak jófej tanárok, de hidd el, sok vaskalapos tanárka okoz traumát a gyerekeknek azzal, hogy 45 perceken át nem ehet a gyerek meg nem ihat és nem wczhet.

A gyerekek felnőttként nem csak az urológia és a gasztroenterológia vendégei lesznek a hólyag és emésztései gondjaik miatt, ami ez okozott, de egyrészt sok pszichiáter is már miattuk gazdagszik meg.

Ráadásul egy csomó diákot motiválatlanná tesznek. Majd felnőttként munkakerülők lesznek vagy a munkaban alulteljesítők, esetleg kenényen dolgoznak, de nem mernek előrelépni.

Én magamnak okoztam.

Sokáig hibáztattam a tanáraimat meg az osztálytársaimat, hogy nem értenek meg, gonoszok velem, de rájöttem, hogy a baj velem volt, mert olyan volt a viselkedésem, hogy igazából a mondandómnak értelme nem volt, ezáltal érthetetlen volt, amit mondtam, így a célját se értették meg.

Osztálytársam, hatodikban. Ugyebár, akkor lettünk kiskamaszok, és a fiúk elég perverzek lettek.

Ebből adódóan az egyik fiú, akinek egyébként valami viselkedési zavara is volt, állandóan perverz megjegyzéseket tett rám, egyszer még a mellem is megfogta... Sokat sírtam miatta, de szerencsére ott voltak a barátaim, akik mindig megvígasztaltak, és egyszer az egyik fiú majdnem össze is verekedett azzal a gyerekkel, mert annyira mérges volt, hogy bánt engem.

Iskolatársaim általánosban. Csendes, visszahúzódó gyerek voltam, szerettem olvasgatni, rajzolgatni szünetben. Volt pár gyerek, fiúk, lányok vegyesen, a "menők", akik kiszúrtak maguknak, mert nem osztottam az érdeklődési körükkel. Értsd, 12 évesen nem érdekelt a diszkó, meséket néztem, olvastam, szünetben nem rohangáltam, hanem csendben eljátszottam valamivel. Totál rámszáltak, a tanárok meg úgy tettek, mintha mi sem történt volna, nyilván nem lehett benn maradni a teremben szünetben, de azért megpróbáltam, elbujtam a mosdóban, és még én kaptam büntetést. Egyszer a lépcsőn gáncsoltak el, mire leszánkáztam vagy öt lépcsőfokot, amikor a tanár megkérdte mi történt, az egyik nagyszájú azt felelte, Marcsi olyan vaksi, hogy még a lépcsőt sem találja el (szemüveges vagyok, voltam).

Volt egy másik lány, akik szegények voltak, és egész héten ugyanazt a pólót hordta, meg a kulcsát a nyakába akasztva viselte, őt is kiszemelték maguknak. Egy részük jó tanuló volt, a másik az iskolai atlétika csapat tagja, orvosgyerek, tanárgyerek, mindent elnéztek nekik. Ezt sosem bocsátottam meg, pedig először nagyon szerettem iskolába járni.