Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Miért van az, hogy mo-n az...

Miért van az, hogy mo-n az iskolai bántalmazás áldozatait nem védik, sőt ha védekeznek őket veszik elő?

Figyelt kérdés

ismerősöm kisfia a sértett. Év eleje óta nagyon brutálisan bántalmazzák, szavakkal is és fizikailag is. Elmondásai szerint az öltözőben megdobálják szeméttel, lányok előtt lerántják a nadrágját (alsónadrágot is) ha nem figyel oda elgáncsolják. Ez utóbbi miatt vérző orral volt, hogy fel kellett vinni az orvosiba. Szólt a tanárainak, elvileg kamerás bizonyíték van mindenre, de az igazgató nem hajlandó semmit sem tenni az ügyben, a tanárok szó szerint szrnak bele. Szó szerint ezt a mondatot mondta neki az egyik tanár, akinek szólt: Minek mentél oda? Így mondta el az anyjának írva egyik nap, hogy ezt mondta a judit néni.

HOGY NE MENJEN ODA? szűnjön meg létezni?

Egyszer amikor szórakoztak vele, elvették mindenét, kikotorták a táskáját elkezdték lökdösni, körbeálltak és mint egy rongyot lökdösték egymás között. Ekkor bedühödött, és valahogy arcon marta az egyiket, nem tudom, de a körmeivel elég csúnyán felsértette a TÁMADÓJA arcát.


Érdekes módon egyből ott voltak a tanárok, egyből úgy rángatták el, mint egy terroristát. Pszichológushoz került, napi tizen sok gyógyszer kell bevennie, köztük olyan erős nyugtatókat, amit egy lónak nem adnék.



Ez komoly? megtámadják, folyik a vére, de az nem baj? Aztán ha megvédi magát hirtelen ő lesz a támadó? Akik szórakoznak vele oké, hogy 8-10 évesek, de a gyilkossági kísérlet az gyilkossági kísérlet marad. Ha elgáncsolják és beveri a fejét a padba, és maghal, akkor mi van? Ejnye bejnye.

A támadói nem ám korrupt protekciós gyerekek. Ismerem a szüleiket, egyik sem vagyonos, egyik sem tudja kimenteni magát, csupán az iskola, a tanárok leszrják a helyzetet.

Azt nem értem, hogy ha eddig leszrják, akkor a védekezést miért kell elővenni? Jogos önvédelem!


A tanároknak mind felírható a segítségnyújtás elmulasztása, bűntettben való részvétel, tanári feladatok el nem látása, kiskorú inzultálása, stb stb. a támadó gyerekeknek minimum súlyos testi sértés, gyilkossági kísérlet. Ezt hogy lehet engedni???

Velem is ez volt gyerekkoromban, akkor sem tettek semmit. Én is visszaütöttem a végén, egyből az egész iskola felfigyelt az erőszakos indulatos (önvédelemből) ütő gyerekre.


2022. jan. 9. 20:21
1 2 3 4
 1/32 A kérdező kommentje:
Annyit hozzá tennék, hogy amikor megdobálják szeméttel, volt, hogy a szájába gyömöszöltek koszos zsebkendőt, meg mindenféle szemetet. Ezektől iszonyú fertőzést kapott ,a szája tele volt kelésekkel, akkor is rettegett elmondani az anyjának, hogy mi történt, mert elvileg a többi gyerek "megfenyegette". Ezt nem tudom miben valósult meg, de nagyon megijeszthették, ha ennyire nem akarja elmondani
2022. jan. 9. 20:28
 2/32 anonim ***** válasza:
100%

"Érdekes módon egyből ott voltak a tanárok, egyből úgy rángatták el, mint egy terroristát. Pszichológushoz került, napi tizen sok gyógyszer kell bevennie, köztük olyan erős nyugtatókat, amit egy lónak nem adnék."



Na jó, a sztori ennek a része felől azért vannak kétségeim hogy ez megegyezik a valósággal. De egyébként minden más sajnos eléggé így működik, a tanárok inkompetensek, nincsenek felkészülve ilyen helyzetek kezelésére. Ez ezek szerinte semmit nem változott azóta sem hogy én voltam iskolás.

2022. jan. 9. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 A kérdező kommentje:
2: nem voltam ott, ez hallásból előadott történet. Felhív az a bizonyos anyuka sírva, hogy ez és ez történt, nem érdekli őket semmi, a fia már megint borzalmas lila foltokkal jött haza, végre elmondta, hogy mit csinálnak vele..... aztán másik nap behívják az anyukát, mert a fia nagyon súlyosan megtámadott egy másik gyereket. A gyerek hiába mondja, hogy lökdösték, hiába látszanak rajta a zöld foltok, nem érdekel senkit, csak a szüleit és engem.
2022. jan. 9. 20:30
 4/32 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy túlreagálta ahogy elrángatták, de azért úgy mégis: vajon hogy kerül az igazgatóiba 3 dühös tanár mellett? ha eddig a támadóival semmi ilyen nem történt?
2022. jan. 9. 20:31
 5/32 A kérdező kommentje:
Akárhogy bőgött szerncsétlen gyerek az igazgatónál akárhogy ordította, hogy mit tettek vele az igazgató az aljas gci vigyorogva küldte pszichológiai kezelésre 2 hét kimaradással. ezt viszont már az anyuka a saját szemszögéből mesélte!
2022. jan. 9. 20:34
 6/32 anonim ***** válasza:
100%

Mondom a történet többi része simán lehet valóságos és megtörténhet, mert a tanárok nem képesek normálisan kezelni az ilyen helyzeteket.


Viszont a "napi tizen sok gyógyszer meg lónyugtató" nagyon ilyen túlhisztériázós kamu szagú. Ezek után viszont felmerül a gyanú hogy mi másba lódíthat még a szülő a történet részleteiről.

2022. jan. 9. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
100%

" az igazgató az aljas gci vigyorogva küldte pszichológiai kezelésre"


Na igen, ez is inkább tűnik a kiábrándult anyuka fantáziájának mint a valóságnak...

2022. jan. 9. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
100%
Ja még annyit hozzátennék hogy a pszichológus gyógyszert sem tud felírni.
2022. jan. 9. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 A kérdező kommentje:
Lehetséges, nem tudom. Mival saját magam is tapasztaltam ilyet, ezért teljes mértékben hiszek neki. Engem is elrángattak a tanárok amikor megvédtem magam, én is kaptam 4 féle gyógyszert. Nem tudom ő mennyit kap, de az anyuka azt mondta, hogy egy szatyorba hozták haza az előírt gyógyszereket. Tehát szerintem nem 1-2 féle volt.
2022. jan. 9. 20:42
 10/32 A kérdező kommentje:
8: nekem a pszichológus írta fel (aki elbeszélgetett velem sokáig. (azt sem értettem, hogy ha elmondom neki az összes létező támadást, amit kaptam akkor miért nem kezd semmit a támadóimmal. ha kirabolnak és majdnem megszúrnak, de kivédem azáltal, hogy megütöm a támadót én leszek a hibás? nem én az vagyok, aki jogos önvédelmet gyakorolt). Azok a gyógyszerek majdnem kicsináltak, volt, hogy (anyám szerint) teljesen kábultan feküdtem egész nap nyitott szemmel.
2022. jan. 9. 20:44
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!