Az osztályban versenyeztek vagy versenyeztetek egymással a tanulmányi átlagon, hogy ki kapott több ötöst, ki ért el jobb eredményt?

Általános másodiktól kezdtük felfogni, hogy mi történik körülöttünk, kialakultak a rétegek. Mind tudtuk, hova tartozunk és ezen nem akartunk változtatni, a legjobb tanulók legjobb barátok voltak, nem versengtek és mi sem próbáltunk felkapaszkodni hozzájuk, mert értelmetlen lett volna és, mert mi is külön baráti kör voltunk.

Külföldön a gimitől (az itt a hetedik osztály) a legtöbb gyerek azzal volt elfoglalva, hogy maximum annyiból bukjon amivel még feljebb léphet egy osztállyal (asszem 3 bukásig nem volt évismétlés), ezért nem volt versengés. "Mindenből kitűnő akarok lenni" gyerek volt, de őt nem érdekelte a többi gyerek bizonítványa, csak a sajátja.

Idehaza 9.-ben elég szorgalmas tanuló voltam, ez egy lánynak volt felhívás a keringőre, év végén én 4,6 voltam, ő 4,9-re feltornázta magát. :) Utána a "menő banda" lecserélődött és azt a divatot hozták az osztályban, hogy ne törődj a jegyeiddel és a lányra is hatással voltak, szóval direkt ketteseket, hármasokat szerzett, hogy aztán nyilvánosan úgy tegyen mintha örülne, hogy átcsusszant a dogán. A tanulás "ciki" lett, így csakis azt fogadták el hogyha valaki a kisujjából kirázta az anyagot, a hozzám hasonló "strébereket" csúfolták.

Az egyetemen felnéztünk a legszorgalmasabb tanulóra, úgyhogy inkább azon ment a verseny, hogy ki vett fel több tárgyat és ki hány órát dolgozik egyetem mellett. Elsőben szűk körben még volt egy kis verseny azon, hogy ki hány ötöst kapott, de másodiktól nehezedett az egyetem és maradt az amit fentebb is írtam, mindenki a maga jegyével törődött, azzal, hogy összejön-e az ösztöndíj és az ösztöndíjat illetően inkább volt mérvadó a kurzusok száma, semmint az osztályzatok.