Van olyan volt tanárod, aki nagyon motiváló hatással volt rád, nagyon hálás vagy emiatt, de már nem tudsz köszönetet mondani neki? Hogy lehet ezt az érzést rendezni magunkban?

Szerencsére még él az a biológiatanárnőm,aki személyiségével, megjelenésével, tudásával és diákszeretetével elindított azon az úton,ami engem is biológiatanárrá tett. 96 éves és tavaly ősszel személyesen is meglátogattam a házában, nagy örömmel,szeretettel és még nagyobb öleléssel fogadott :)

55 F

Volt ilyen.

Ha ilyen szentimentális valaki, akkor ír egy levelet számítógépen neki, kinyomtatja magának és elteszi egy könyvbe.

A középiskolánkban a bejáratnál a legkedveltebb tanároknak emléktáblájuk van. Az öregdiákok, vagy egy- egy osztály állíttatja.

Az általános sulinkban pedig szokás az adot szaktantermet elnevezni egy régi közkedvelt tanárról.

Ne szomorítsd magad, erre senki se számított. Érettségi táján, vagy találkozókor biztosan elmondtad volna neki. Túl korán eltávozott. Szerintem amolyan utolsó leckeként azt is megtanítja vele, hogy a szép és jó dolgokat azonnal meg kell köszönnünk, és mindig helyes a szeretetet kimutatni. Ha így élsz, annak örülni fog odaát.

Megértem, hogy így érzel, de tényleg ne ostorozd magad, senki sem tudhatta, hogy ilyen rövid ideje lesz itt. Biztos vagyok benne, hogy még ő maga is láthatta rajtad anno, hogy mennyire értékeled őt, mivel az ilyent nehéz elrejteni. Szerintem kedves gesztus lenne akár, ha lesz osztálytalálkozó, hogy egy kis megemlékezést tartotok a tiszteletére.

Nekem is volt egy tanárom, aki bár csak egy évig tanította az osztályt, annál sokkal többet tett értünk; egy kezemen meg tudom számolni, rajta kívül hányan voltak olyan lelkiismeretesek, emberségesek a tanáraim közül. Érződött rajta, hogy neki tényleg érdeke, hogy jól érezzük magunkat az óráin, és közben úgy tanuljunk, hogy az meg is maradjon, és érdekes is legyen, egy ponton már olyan volt nekünk, mint egy ofő.

Még olyanok is szerették, kedvelték a tanárnőt, akiket nem is tanított. Ballagásunk után ~3 évvel, szegény, meghalt, rákban. A suli is kiírta az oldalukra FB-n, és én még annyi részvétnyilvánítást, kedves történetet nem olvastam egyetlen ilyen poszt alatt sem:(

Általános suliban volt két tanárnőm is akiket nagyon szerettem. Mindig támogattak és mindig jót beszéltünk szünetekben. Egyébként az egyik magyar tanár a másik történelem magyar szakos tanár. Imádtam az óráikat, még a dolgozatokat is szívesen megírtam!:D

Ellentétben a gimiben... Sok rossz tanár.. Persze általánosban közvetlenebbek a tanárok.

Sajnálom a tanárodat, kevés ilyen jó pedagógus van. De ne bánkodjál emiatt, hogy nem tudtad megköszönni, biztos érezte, hogy szereted.

Nekem fura volt. Egyetemen elő kellett adnom egy konferencián és két tanár segített. Egyszer leültünk hármasban egy kávézóban, hogy előadás előtt tartsak egy főpróbát (az ő ötletük volt). Ez megtörtént, majd az egyik tanár felállt, hogy elmegy a mosdóba. Én összekészülődtem, hogy lassan indulnom kell, elbúcsúztam a tanártól akivel kettesben maradtam, megköszöntem a segítséget (utána csak a konferencián találkoztunk), majd mondtam, hogy megvárom a másik tanárt, hogy elköszönjek.

Erre a tanar elkezdte mondani, hogy nem kell megvárni, nem kell elköszönni, elmehetek, mire mondtam, hogy neki is meg szeretném köszönni a segítséget.

Erre mondta, hogy majd átadja, nem kell megvárni.

Nem is ez az "ugyanmár!" stílus volt, hanem nagyon határozottan beszélt.

Kicsit hülyén éreztem magam, hogy így ki akart dobni a kávézóból.