Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Máshogyan kellett volna...

Máshogyan kellett volna eljárnia a tanárnak?

Figyelt kérdés

Megpróbálok rövid lenni.


Tizenegyedikes fiú vagyok, egy erős gimnáziumban.

Tegnap matekórán meglepetés dolgozatot írtunk. Egy padban egy gyerek ülhet dogánál, de mivel többen vagyunk, ezért mi hárman ültünk két padban (én ültem középen). Mellettem a haverom ült, a másik oldalon pedig egy színötös csaj. Én és a haverom nem vagyunk túl tájékozottak a matematikai dolgokban, leginkább a túlélésre játszunk. A dolgozat annyiból állt, hogy nagyon alap logaritmusokat kellett kiszámolni (többsége fejben is elvégezhető), és a végeredményt kellett leírni, ami 1-2-3 jegyű egyszerű szám általában.


Párat megoldottam magamtól, de mivel egyszerűbbnek és biztosabb megoldásnak tűnt, hogy lenézzem a válaszokat az okos csajról, ezért így tettem. Amit az ő dolgozatán nem tudtam elolvasni és én sem tudtam megoldani, a haverom dogájáról néztem. Ő is ugyanígy tett.. Amit nem tudott megcsinálni, lemásolta rólam. A tanár nem vette észre, hogy másoljuk egymásét (akinek észrevette, annak szólt még a dolgozat írása alatt, hogy nem kéne lesnie).


Végül kialakult az a vicces helyzet, hogy én és a haverom is 3db hibát ejtettünk és ugyanazokat rontottuk el és ugyanúgy.. Minden más jó lett mindkettőnknél (a csajnak nyilván hibátlan lett, de ő nem is fontos most, itt). A tanár dolgozatosztás közben mondta is NEKEM, hogy nem kéne lesnem a haveroméról. Mondom oké, figyelmeztet, de nem gondoltam, hogy ez a figyelmeztetés büntetéssel is jár, mert EGYEST adott a dogámra (miközben összesen három hibám lett, ami minimum hármas). A haverom meg is kapta a hármast és nem is kapott figyelmeztetést a másolás miatt.


Milyen alapon dönti el a tanár, hogy én másoltam?! Igaz, valóban másoltam, de a haverom is ugyanígy tett, akkor miért csak engem figyelmeztet és csesz le az osztály előtt, a padtársamat miért nem?

Haverom mondta, hogy ha akarom, akkor szól a tanárnak, hogy konkrétan nem másoltam a dolgozatát, hanem közösen oldottuk meg.. Mondtam neki, hogy felesleges, mert attól függetlenül én egyest kaptam és úgy ő is azt kapna.. Nem is erről szól...


Nem értem, hogy miért kapok egyest, miközben semmi érdemlegeset nem tud felmutatni a másolás címszó alatt!? Még ha arról lenne szó, hogy a haverom egy tökéletes tanuló, aki nem süllyedne le addig, hogy másoljon valakiről, de ez sem igaz, mert konkrétan én vagyok a jobb matekból, tehát logikusan gondolkodva őneki kellene rólam másolnia (ami igaz is)!


Remélem érthető a sztori.


Mi a véleményetek?


2016. okt. 11. 15:51
 1/7 anonim ***** válasza:

Én még gimiben jártam úgy hogy töriből puskáztam egy esszét. Nem szólt rám a tanár, gondoltam nem buktam le. Mikor kikaptam akkor rajta volt az egyes. A tanár gondolom látta hogy puskáztam de nem szólt és így büntetett. Ez elég rosszul esett, úgyhogy utána tanultam rendesen. Nem puskáztam többet.

Rádszólt a tanár dolgozatírás közben. Gondolom utána is látta hogy másolod a haverodéról és mivel ugyanannyi hibátok volt, azt hitte hogy egy az egyben lemásoltad. Legközelebb tanulj inkább, mert esélyes hogy újra téged fog majd figyelni. Tapasztalatból mondom :)

22L

2016. okt. 11. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

#1

Nem szólt rám a tanár dolgozatírás közben, épp ezt írtam.. Másokra szólt rá, de ránk nem.

2016. okt. 11. 16:12
 3/7 anonim ***** válasza:
Juj bocsánat. Sietve olvastam meg írtam. Ne haragudj :)
2016. okt. 11. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
37%
Haverommal "kézenfogva" odamennék a tanárhoz,hogy bevalljuk, egymásról lestünk, engedjen egy javítót, hogy a valódi tudásunk alapján értékeljen.
2016. okt. 11. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
61%
a válasz egyszerű: téged néz hülyébbnek, ezért belőled nézi ki, hogy másoltál
2016. okt. 11. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Miért kellett lepontozni?:) Még bocsánatot is kértem h rosszul olvastam valamit..
2016. okt. 11. 23:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

"Tegnap matekórán meglepetés dolgozatot írtunk."


Ezzel egyet értek. nem kell minden egyes alkalommal bejelenteni a tanárnak. Aki tanul, az úgyis megírja sikeresen, aki meg nem, annak sok esetben egy hét is kevés. Úgyhogy helyes a dörgés, én is íratnék meglepetés dolgozatot tanárként! Főleg egy erős gimnáziumban! Akinek nem tetszik, az menejen gyengébbe!


"Egy padban egy gyerek ülhet dogánál"


Ez egy jó megoldás a puskázás elkerülésére, és a tanár is jobban átlátja az illetőt, ha van nála valami. Nem takarnak a szomszédok, nehezebb súgni.


"de mivel többen vagyunk, ezért mi hárman ültünk két padban (én ültem középen)"


Na ez egy nagyon rossz húzás volt a tanár részéről! Mindenki egyedül ült! De ti meg hárman egy padnál? Mekkora kivételezés! Pont hogy a két másik másikat elültettem volna két másik emberhez, így két helyen ültek volna ketten, és nem egyhelyen hárman! Így szerintem kisebb a valószínűsége, hogy valaki puskázni fog! Mivel te ültél középen, gondolom a tiéd volt a hely, és nekik kellett volna elülniük.


"Mellettem a haverom ült, a másik oldalon pedig egy színötös csaj. Én és a haverom nem vagyunk túl tájékozottak a matematikai dolgokban, leginkább a túlélésre játszunk."


Akkor bazi nagy szerencsétek volt, hogy kifogtátok a színötös csajt!


"A dolgozat annyiból állt, hogy nagyon alap logaritmusokat kellett kiszámolni (többsége fejben is elvégezhető), és a végeredményt kellett leírni, ami 1-2-3 jegyű egyszerű szám általában."


Ha tényleg gyakorlatilag fejben kiszámolhatóak voltak egy tizenéves számára, akkor beláthatod, hogy nagy szégyen ilyeneket nem tudni, főleg egy erős suliban!


"Párat megoldottam magamtól, de mivel egyszerűbbnek és biztosabb megoldásnak tűnt, hogy lenézzem a válaszokat az okos csajról, ezért így tettem. Amit az ő dolgozatán nem tudtam elolvasni és én sem tudtam megoldani, a haverom dogájáról néztem. Ő is ugyanígy tett.. Amit nem tudott megcsinálni, lemásolta rólam. A tanár nem vette észre, hogy másoljuk egymásét (akinek észrevette, annak szólt még a dolgozat írása alatt, hogy nem kéne lesnie)."


Ja, hát ezért nem kéne egy padhoz három embert ültetni!


"Végül kialakult az a vicces helyzet, hogy én és a haverom is 3db hibát ejtettünk és ugyanazokat rontottuk el és ugyanúgy.."


Hát vicces, de gyakorlatilag nem is jöhetett volna ki másképp, hiszen a haverod gyakorlatilag lemásolt téged.


"Minden más jó lett mindkettőnknél (a csajnak nyilván hibátlan lett, de ő nem is fontos most, itt). A tanár dolgozatosztás közben mondta is NEKEM, hogy nem kéne lesnem a haveroméról. Mondom oké, figyelmeztet, de nem gondoltam, hogy ez a figyelmeztetés büntetéssel is jár, mert EGYEST adott a dogámra (miközben összesen három hibám lett, ami minimum hármas). A haverom meg is kapta a hármast és nem is kapott figyelmeztetést a másolás miatt."


A tanár logikája a következő volt:

A csaj mindent tudott, a haverod három kivételével mindent. Te ültél középen, tehát a haverod a csajról nem másolhatott! Mivel a te dolgozatod nem a csaj dolgozatával egyezik meg, hanem a barátodéval, ezért nyilván te a haverod dolgozatáról másoltad ki a megoldásokat.


"Milyen alapon dönti el a tanár, hogy én másoltam?! Igaz, valóban másoltam, de a haverom is ugyanígy tett, akkor miért csak engem figyelmeztet és csesz le az osztály előtt, a padtársamat miért nem?"


Az előbb részleteztem.


"Haverom mondta, hogy ha akarom, akkor szól a tanárnak, hogy konkrétan nem másoltam a dolgozatát, hanem közösen oldottuk meg.. Mondtam neki, hogy felesleges, mert attól függetlenül én egyest kaptam és úgy ő is azt kapna.. Nem is erről szól..."


Akkor meg mind a ketten egyest kaptatok volna.

2016. okt. 12. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!