Miért mindenki ilyen sablonos? Miért hallgat mindenki a szülei álmai

Mindenkinek voltak álmai gyerekkorában.

Ezek az álmok(sajnos)legtöbbször nem válnak valóra.

Az embernek születik egy gyereke, és a legjobbat szeretné neki nyújtani.

Ha az adott illető orvos akart lenni, azt akarja sok esetben, hogy a gyereke is orvos legyen.

Ha a gyerek befolyásolható, hallgatni fog a szüleire.

De ne hidd azt, hogy mindenki, aki orvos akar lenni, azért akar erre a pályára állni, mert a szülei erre kényszerítik.

Az én szüleim pl. nem kényszerítenek engem semmire, ha azt mondanám, hogy masiniszta akarok lenni, nyilván meglepődnének, de támogatnának:D

Üdv.:15/L

1-es, ezzel nem értek egyet.

"Mindenkinek voltak álmai gyerekkorában. "

Nem, a borzasztóan keserű, kiábrándító valóság az, hogy a legtöbbeknek semmilyen álmuk nem volt még gyerekkorukban sem.

Mármint amit egy percig is komolyan vettel volna, hogy ők valóban szeretnék a jövőjüket formálni bizonyos irányba.

A legtöbben elérték azt a bizonyos rettegett kamasz korhatárt olyan 11-12 éves kor körül, és megszűnt a tenni akarás, a kreativitás, az önfejlesztés iránti szándék, és átvette ezek helyét az "élni a mostban" mentalitás. Amikor nap napot követ, de nincs semmilyen belátható láthatár, nincs ennek érdekében hosszú távú cél. Részben az oktatási rendszer taposómalma, részben a pocsék szülők okozzák ezt a teljes érdektelenséget a fiatalokban magukkal szemben, és mint láthatjuk, ezekből lesz majd az a fiatal felnőtt aki úgy áll a lassan kitárulkozó élethez, hogy "majd lesz valami".

Aztán nem lesz valami. Legalábbis semmi olyan "valami" nem lesz ami neki tetszene.

28 évesen még az anyjával lakik, az anyja zavarja el otthonról munkába hogy ha már egy fedél alatt élnek akkor szálljon be a rezsibe, nincs semmi az életében amire csak érintőlegesen azt lehetne mondani hogy felnőtté tenné. Mert a legtöbb ember a tudatosságnak azt az elemi szintjét nem éri el, hogy ráeszméljen, saját sorsa felől első sorban neki van döntési lehetősége.

Nyilván vannak nehezítő tényezők, tisztában vagyok vele hogy a világ nem ilyen ideális pillecukor könnyű dolog, ahol csak te döntesz. Nem, vannak bizonyos kártyalapok amiket kapsz kezdéshez. Afelől senki sem dönt hogy mondjuk egy mozaikcsaládban kell felnőnie, mert a szülei 3 éves korában szétváltak. Afelől senki sem rendelkezhet hogy a szüleinek van-e biztos keresete, amíg otthon kénytelen élni. És sorolhatnánk.

De a legtöbb esetben, amikor életképtelen húszon, harminc egynéhány évesekkel futok össze, és a beszélgetésből ki tudom venni, hogy totálisan céltalan, a "majd lesz valami" sodrásával haladó az illető, akkor ott kiderül végül hogy azért nem halad semerre sem, mert b[]szott célt adni magának. Nincsenek távlati elképzelései, baromira semmit nem tesz az önállósodásért, baromira igényli (persze tagadja közben) hogy valaki fogja a kezét, pontosabban inkább irányítsa valamerre, mert magától nem tudna elindulni semerre se.

Az ilyenek azok akiket anyuciék addig rugdosnak otthonról (mind átvitt mind valós értelemben) hogy bekerüljenek főiskolára, egyetemre, amíg be nem kerülnek, aztán mikor lazul a pórázuk, szépen ott hagyják a francba az egészet, vagy ha be is fejezik nem tudnak mit kezdeni vele, mert amúgy motiválatlanok minden iránt.

És ez nem feltétlenül csak és kizárólag befolyásolhatóság kérdése. Ez azon is múlik, hogy valaki képtelen ráeszmélni arra, hogy mik az érdekei. Báb akar lenni, akit irányítanak, vagy önmaga életét szeretné-e irányítani?

Hogy képes e teljesen vállat vonni a saját élete felett, és állandóan mások utasításait követni. Csak azért mert az egyszerűbb. Ott úgy se őt terheli felelősség, hisz nem a saját döntéseit cselekszi. Ő mindig csak hallgat valakire. Az ilyenek általában teljesen nincsenek képben azzal hogy kinek mik is a hatáskörei, ki mibe szólhat bele. És ez megjelenik a saját életükben is később, például a saját gyerekükkel való viszonyukban.

Már ha lesz. A legtöbb valóban csak létezik, nem pedig él. Vállal valami biorobot munkát, aztán hazamegy, gépezik, alszik, és a homokóra megfordul, Következő nap ugyan ez.

Egyszerűen a gyermekiségben való megragadás trökéletes példázatai ezek az emberek, akik egy életet végig vegetálnak, mert ahhoz nem veszik=vették a fáradtságot hogy egyszer hosszasabban alá szálljanak a gondolataiknak, és válaszoljanak arra az egyszerűnek tűnő, de valójában súlyos kérdésre: Mi is legyen?

Nem holnap. Nem holnap után.

Hanem mit akarna elérni? Mik a céljai?

Ja, hogy nincsenek céljai, mert a szülei bábja? Vagy épp pont azt látja a szüleitől hogy ők is mindig a "majd lesz valahogy" gondolatmenet szerint éltek, ezért ő se tervez? Hát ez szívás, de a felnőtté válás az önmagunk felől vállalt felelősséget is magába foglalja. A mi saját felelősségünk hogy akarunk-e változtatni.

Ez pedig már tényleg nem ördögtő való gondolat, hogy akarunk-e változtatni azon ahogy a szüleink, az elsődleges példa források élnek, vagy sem. Ehhez elég egy másodperc, hogy bárki megmondja igen vagy nem. Mert ez érzés alapján dől el.

És innen már el lehet kezdeni gondolkodni. "Nem, nem akarok mert..." és itt elmondja miért nem. Ha pedig nem akar úgy élni, akkor elkezd kutakodni, kitekinteni a családi fészek horizontján túlra, mik is adottak?

Ismétlem, vannak akiknél eléggé kilátástalan ez a horizont mert egy minimálbéren tengődő szegény családban él, másik 3 testvérével, de akkor is meg kell találnia a legjobb döntéseket amik adottak. Ha ez annyiban kimerül hogy tanul, akkor annyit kell tennie.

De csak annyira hagyatkozni hogy majd az élet dob valamit, az annyit jelent hogy konzerválja magát és a helyzetét, mondhatni átveszi a szüleitől a stafétát.

ez elszomorito,nem kell nekded is tomegnek lenned, mutass utata a sablon osztalytarsaidnak, valassz a bolcsesz karok kozul(es halj meg szegenyen, de boldogan:D)

17l

1. Rengeteg üres ember van, akinek sosem lesznek álmai.

2. Nyilván az iránt jobban vonzódik az ember, amit ismer... ha pl. a szülője is orvos, és úgy kapja, hogy legyen orvos, nagyobb eséllyel lesz az.

3. Ilyesmi korban (gondolom, 12-16 éves korosztály, max. plusz 1-2 év) sokan nem is látjáká t, miben jók, és ha rákérdeznek, mik akarnak lenni, elsősorban arra gondolnak, mivel lehet pénzt keresni vagy mi elismert. Tuti, hogy egy átlag osztáyt megkérdezel, ott a tanulók 90%-a az alábbi akar lenni: modell, színész, ügyvéd, orvos, zenész, esetleg vállalkozó. Pedig a nagy részüknek rohadtul nincs hozzá se tehetsége, se igazán kedve.