Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Kihez fordulhatok ezzel...

Kihez fordulhatok ezzel kapcsolatban? Kiben bízhatnék meg?

Figyelt kérdés
Ma a mi sulinkban is volt munkanap. Végzősök vagyunk, többnyire a jövőről beszélgettünk, az érettségiről, valamint az év végi jegyekről. Az egyik tanárom mondta, tudja, hogy nekem mennyire számít az év végi jegyem és eddig 4,4-re állok a tantárgyából. Már nagyon íratni nem akar, megtehetem a javítást akár szóban is, de ha már inkább készülnék az érettségire akkor másképpen is elintézhetjük. Eleve nekem internet exploreres agyam van (úgy percekkel később esik le minden bókféleség) nem értettem miről beszél, mondom, hogy lemossam a kocsiját vagy mi? :D Aztán ezen még poénkodott, hogy akár, de nem erre gondolt. Aztán eljutott az agyamig, hogy arra utalgatott, hogy valahogy elégítsem ki, erre mondtam, hogy akkor inkább legyek 4, de ezt tuti nem vállalom el, aztán kiviharzottam. Egyedül a legjobb barátnőmnek meséltem el, ő azt mondta, hogy 1 hetet várjak vele, lehet csak poénkodni próbált, csak nagyon gázul. Nagyjából egyetértek vele, hogy a jövő heti órákat megvárom, lehet csak tényleg egy gyökér. Ti mit tennétek?
2018. ápr. 21. 21:07
 1/5 anonim ***** válasza:
Jelezni kellene az igazgatónak. Jogi vonatkozása nem lesz, mert nem tudod bizonyítani. Viszont ha 3-4 lány áll elő hasonlóval, akkor már valószínűsíthető, hogy igaz a történet. Ha te vagy az első, az szar. Ha viszont te vagy a 4., akkor lehet, hogy éppen ez lesz az utolsó csepp a pohárban, és eltávolítják a tanári pályára méltatlan illetőt.
2018. ápr. 21. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
A gáz, hogy én lehetek nagy valószínűséggel az első. Barátnőm tavaly végzett, szintén a tanára volt, tudna arról, ha ott is próbálkozott volna. Eddig nem tűnt úgy, hogy próbálkozna másoknál, vagy más megjegyzésekkel. 2 éve taníthat nálunk, 35 fölötti. Mindig kaptam az igát osztálytársaimtól, hogy engem bír, kedvel, meg végig dicsér. Nem gondoltam volna, hogy ennyire. Remélem csak nagyon rosszul sült el a poénja.
2018. ápr. 21. 22:04
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem, ez nem poén volt, hanem próbálkozás. Ha csak veled csinálja, az a jobbik eset.
2018. ápr. 21. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Szerintem lehet, hogy semmi olyasmi nem volt benne, amit belelátsz, csak szerencsétlenül fogalmazott. Pl. javíthatsz érettségi feladatsorok megírásával, érettségi tételekkel, ehhez kapcsolódó anyagokkal... Nekem ebből eszembe se jutott volna, hogy arra gondolt, hogy "kielégítsd". Az nagyon gáz lenne...

Én javítanék szóban vagy megkérdezném, hogy hogy lehetne másképp. Így kiderül, hogy mire gondolhatott. :D

2018. ápr. 22. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:

Szerintem beszélj szüleiddel, őket a tanárok is komolyabban fogják venni. Tudom, hogy nagyon nehéz egy ilyen esetben előállni, de hidd el, hogy másoknak segíteni fogsz vele. Azt írtad, hogy "te lehetsz az első", de honnan tudod? Lehet, hogy a többiek is csak hallgatnak, de ha megszólalsz, ők is melletted állnak majd.

Szerintem nem feltétlenül az igazgatóhoz kell fordulni, hanem akár ahhoz a tanárhoz, akiben a leginkább megbízol, vagy aki leginkább megérti ezt. (osztályfőnök?) Sokszor az igazgatók is csak legyintenek erre, hogy "az ő iskolájukban ne legyen botrány".

Azt mondani, hogy "máshogy is javíthatsz" semmi esetre sem szerencsés egy pedagógusnak, ezt még a leghülyébb is tudja.


Velem nem történt hasonló gimiben, viszont így utólag rengeteg mindent megbántam, hogy nem álltam ki magamért, mikor egy férfi tanár célozgatott szexuális vonatkozású dolgokra. Bár konkrét ajánlatot nem tett egyik sem, attól még viccelődtek vele, ami szerintem egyáltalán nem helyén való. Engem iszonyú kellemetlenül érintett, csak akkor azt hittem, hogy ő a tanár, ő tudja. Ma már tudom, hogy nem.

2018. ápr. 29. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!