Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tegyek, ha rám szálltak a...

Mit tegyek, ha rám szálltak a tanárok, mert nem a suliban tanultam a nyelvet, amiből érettségizni fogok?

Figyelt kérdés

Az ötödik érettségi tárgyam a latin lesz. Ezt a sulinkban 9.-től lehetett választhatóan tanulni délutáni szakkörként. Viszont én 1 hónap után otthagytam a sulis latint és átmentem egy másik gimi csoportjába, ahová külsősök is járhattak. Ebben közrejátszott, hogy a csoportban nem igazán haladtunk, illetve a tanár sem volt túl szimpatikus. Annyit tudni kell, hogy ez a sulis tanár már viszonylag idős, több mint 40 éve tanít, eléggé elismert sulin belül és kívül is, kapott állami kitüntetést pár éve.

A másik gimiben egy fiatal tanárnő tanít, az ő módszereit és stílusát sokkal jobban kedveltem. Amikor bejelentettem, hogy latinból fogok érettségizni, és a tanárok megtudták, hogy nem az iskolai csoportba jártam hirtelen mind rám szálltak. Ma két tanár is megkérdezte, hogy mi bajom az iskolai latintanárral, meg hogy milyen értelmetlen, hogy fizettem olyan tudásért, amit a suliban is megkaphattam volna.Az osztálytársaim azt mondták, hogy az igazgatóhelyettes is keresett ma ezzel kapcsolatban. Az osztályfőnököm azzal jön, hogy kérjek bocsánatot (?!) a latintanártól, amiért csak úgy leléptem az óráiról 3 évvel ezelőtt (a tanárnak fel sem tűnt, hogy nem járok órákra, a nevemet se tudta).

Úgy érzem, hogy a tanárok azért haragszanak rám, mert azt hiszik, hogy lenézem az iskola bölcs és elismert latintanárát, pedig ez nincs így. Csupán nekem nem jött be, ahogy tanít és más lehetőséget kerestem. Ebben nem hiszem, hogy bármi rossz lenne. Mit csináljak most? Kérjek bocsánatot tényleg a latintanártól? Mit mondjak, ha az igazgatóhelyettes számonkér?


2018. okt. 26. 19:16
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Nehogy bocsánatot kérj!!!

Ez ellen nagyon nem tudsz mit tenni.Nem is értem , hogy jönnek ők ehhez.

2018. okt. 26. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
13%

Nem tudom hogy milyen szinten tanultad a másik suliban a latint. Jelenlegi sulidban gondolom te vagy a sötét ló és nem akarják rontani a latin érettségi statisztikákat feltételezve hogy kicsi a tudásod.

Mivel jogod van jelentkezni érettségizni amiből szeretnél de ha mégsem sikerül akkor viseld el a következményeket, ami lehet egyes és ötös is.

2018. okt. 26. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Mivel a csoportban senki nem vette komolyan a tanulást, 10.-re meg is szűnt. Én vagyok jelenleg az egyetlen, aki érettségizni fog latinból. Mivel már nyelvvizsgám is van belőle, nem hiszem, hogy gond lesz az érettségi. Egy ideje már külön is járok a másik tanárhoz, készülünk rá folyamatosan.
2018. okt. 26. 19:52
 4/12 anonim ***** válasza:
90%

Nincs miért bocsánatot kérned. Látom minden iskolában ugyanaz megy... Szerintem teljesen mindegy volt annak a tanárnak, hogy +1 fő ott van-e az óráján vagy nincs. Azzal meg szerintem egyáltalán sem kéne foglalkoznia a tanároknak és nem kéne beleszólniuk, hogy ki miből érettségizik.

Ha számonkérnek, akkor mondd el az igazat, hogy neked semmi bajod nincs az ottani latintanárral, csak neked a másik iskolában jobban bevált a tanítás.

2018. okt. 27. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

"Mivel a csoportban senki nem vette komolyan a tanulást, 10.-re meg is szűnt."


Ha megkérdezik, mondd azt - ami igaz is -, hogy te már két éve is láttad, hogy a többiek nem veszik elég komolyan, ezért kerestél másik csoportot.

2018. okt. 27. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat!
2018. okt. 27. 11:14
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

Az 5-ös magyarázata tökéletesen megfelel és nincs is benne semmilyen hazugság, sőt még a tanárt sem húzod le vele.

Egy hónap nem rövid idő, ha ennyi alatt nem voltak hajlandók a kedves diákok fejlődést produkálni és folyamatosan csak hátráltattak téged, akkor még szép, hogy másik helyet keresel.

Én amúgy tanárként inkább becsülném, hogy ilyen elkötelezett vagy. Meg nem is értem...ennyi erővel mindegyik hisztizhetne, hogy miért járnak a diákok korrepetálásra, magánórákra, tanfolyamokra. Szerencsére az én angoltanárom pl lekezelő megjegyzések helyett inkább értékelte, hogy annyira komolyan veszem a nyelvet, hogy még nyári felkészítőre is elmegyek.

2018. okt. 29. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Köszi, utolsó, valószínűleg azt fogom mondani, amit az 5-ös írt, abban benne van minden.

Én se értem mi bajuk van, mert akiknek németből/angolból van nyelvvizsgája az osztályból, ők is jártak különórákra meg tanfolyamra, de azzal senkinek nincs problémája.

A suli szabályzata szerint, aki nyelvvizsgára megy, annak az azt megelőző tanítási napon nem kell bemennie suliba, de én inkább bementem, mert ha megmondtam volna, hogy latin nyelvvizsgára megyek már akkor kitört volna a balhé. Azóta is csak egy tanár tudja, hogy van nyelvvizsgám latinból, nem nagyon mertem reklámozni.

2018. okt. 29. 14:59
 9/12 anonim ***** válasza:
0%
Szégyelled a nyelvvizsgádat? Lehet, hogy nem is kéne most érettségizned belőle.
2018. okt. 30. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
54%
Közben levizsgáztál, felmentenek - ?
2018. okt. 30. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!