Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Beszéljek vele? Odaadjam a...

Beszéljek vele? Odaadjam a levelet? Mit csináljak? Külföldről hazajött

Figyelt kérdés

A gimi kezdetével lett egy totál új osztályom. Volt egy srác, aki külsőre 'tökéletes' volt, persze, hogy mindenki odavolt érte, már 9.-ben a legnépszerűbb volt a suliban.

Belezúgtam, de nem lett volna esélyem nála, 'szürke egérként'. Az első évben jóban lettünk, de nem volt semmi komoly, csak hülyéskedtünk, beszélgettünk. Osztálykiránduláson megcsókolt (első csók), aztán az egész nyarat együtt töltöttük, még mos is úgy emlékszek ezekre, mintha tegnap lett volna. Augusztus végén viszont azt mondta, hogy elutazik szeptemberben. Én azt hittem, hogy csak meglátogatja a rokonait Angliában és Párizsban (nagyszülei és az apukája nem magyarok) és 2 hét után hazajön. De nem így volt. Külföldre ment tanulni és ezt már a nyár elején tudta és nem szólt.

Olyan voltam ezután, mint egy zombi. Nem jártam sehova, az összes tőle kapott dolgot elégettem, vagy kidobtam. Ha írt, akkor olvasás nélkül töröltem az üzeneteit. Egy idő után már nem keresett, mégis vártam. Sírtam, sokat. Aztán megtudtam, hogy barátnője lett. Akkor 3 napig nem mentem sehova, suliba se és csak feküdtem.

Nehezen, de túléltem a 10.-et.

Kiderült, hogy hazajön.

2 hét múlva és itt fog érettségizni is, szóval marad. Nem tudom, mit kéne tennem, vagy mondanom neki. Írtam egy levelet, még mikor elment, de sosem küldtem el. Kicsit kiegészítettem mindig és gondoltam arra is, hogy odaadom, mert ha szóban kellene elmondanom neki, elbőgöm magam 2 sor után.

Lehet, hogy haragszik... Mikor elment, az utolsó, amit mondtam neki, az volt, hogy remélem, soha többet nem látom, mert nála gonoszabb, önteltebb és nagyképűbb emberrel még sosem találkoztam.



2014. márc. 15. 08:17
 1/7 anonim ***** válasza:

"remélem, soha többet nem látom, mert nála gonoszabb, önteltebb és nagyképűbb emberrel még sosem találkoztam."


Szerintem maradj meg ennél.

2014. márc. 15. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Jó, de azt csak mondtam... Tudtam, hogy ezzel megbántom és az volt a célom.

A nyáron bebizonyította jópárszor, hogy nem az az elkényeztetett srác, akinek gondoltam. Viszont akkor nagyon haragudtam rá és csak ez jutott eszembe, amit a fejéhez vághattam volna.

2014. márc. 15. 09:29
 3/7 anonim ***** válasza:
Ha nem vallod be neki az érzéseidet talán örökre bánni fogod. Beszéljétek meg. Semmit nem fogsz vele veszíteni.
2014. márc. 15. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

"Egy idő után már nem keresett, mégis vártam. Sírtam, sokat. Aztán megtudtam, hogy barátnője lett. "


Mit lehet ezen megbeszélni? :O

2014. márc. 15. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim válasza:
Szia! Én is a megbeszélést javasolnám, elvégre azért ember az ember, hogy meg tudja beszéni a gondjait mással. :) Gondold végig, hogy mit szeretnél neki mondani, és őszintén beszélgessetek el. Most egy helyen tanultok? említsd meg, hogy mennyire szörnyen esett, amikor nem mondta el neked az utazást. Viszont az is lehet, hogy csak azért nem szólt, mert védeni akart Téged. És ha valóban azért titkolta el, hogy nyárra ne okozzon neked szenvedést, akkor egy nagyon jó lelkű ember lehet:) És gondolj bele, ha neked el kellene menni más, vadidegen helyre élni, és a barátodat nagyon, mindennél jobban szereted, és tudod, hogy csak a nyár végén kell elmenned, akkor melyiket választottad volna? Azt, hogy végigtöltöd vele a nyarat úgy, hogy nem tud az utazásról, és természetesen viselkedig veled, és nem látod a szomorúságot a szemében, vagy azt, hogy tudja a költözést, és az együtt töltött időben látod, ahogy már most hiányzol neki?? Lehet hogy csak téged szeretett volna kímélni, lehet Te nem így tettél volna a helyében, de valószínű ezt látta a legmegfelelőbb megoldásnak. És ha még mindig szereted, akkor venni kell a fáradságot, és nem levél formájában, hanem szóban el kell vele beszélgetni, hogy tudja félreértések nélkül a te nézőpontodat és lássa, hogy nem intézed el őt csak úgy egy papírdarabbal. Én ezt tanácsolnám. Nagyon szurkolok, hogy minden rendbe jöjjön! :)
2014. márc. 15. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Megvan még az a barátnője?
2014. nov. 11. 01:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Mikor fogtok érettségizni?
2014. nov. 11. 01:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!