Szeretném elfogadni a többi magyart, úgy ahogy van, de nem megy. Nem bírom a mentalitásukat. Miért vagyunk ilyen negatív nép?

Nincs barátnőd vagy mi a gond?

Annyira nincsenek problémáid, hogy ráérsz ilyenekkel foglalkozni. Engem soha nem zavart ez a mentalitás.

Szerintem ez az európai kultúra. Azért stresszelünk, mert megakarjuk tartani ezt a "kényelmes" szintet, hogy legyen mit ennünk, hol laknunk, legyen elég pénzünk mindenre, míg lehet délkelet-ázsiában vagy máshol nem ez a helyzet, hanem a lelki békére fektetik a hangsúlyt az életükben.

Ehhez valóban hozzá kell szokni, mint ahogy nekünk is nehéz lenne hozzászokni más kultúrákhoz, élethez.

Vannak még szerintem hozzád hasonló emberek itthon is, csak kevés.

A magyaroknak tényleg fekete humoruk van és szeretnek kinevetni, kibeszélni mindenkit... de máshol is vannak gyökér emberek.

Ja és a többség tényleg negatív, begyepesedett és pesszimista...

Ne értsetek félre. Szeretem a hazám és boldog vagyok, hogy ide születhettem.

De már a Himnuszunk is csak a kesergésről meg a fájdalomról szól, ahelyett, hogy pozitívan tekintene előre a jövőbe...

Természetesen fogok válaszolni kérdésedre, de előtte mindenképpen szeretném kikérni a véleményed/tanácsod a Buddhizmussal kapcsolatban. Tudnál esetleg ajánlani irodalmakat a témában? Kifejezetten érdekelne a _tényleges_ létező nem elferdített verziója a dolognak. Pusztán kíváncsiságból is. Előre is köszönöm szépen a válaszodat! :)

Kérdésedre vissza térve. Sokat gondolkodom a témával kapcsolatban. Ifjúságsegítő vagyok, jelenleg Szociálpedagógus hallgató. Arra kellett rájönnöm, hogy a hazafi érzetem az évek múlásával szabályosan eltompult bennem, mindenféle külsős hatás miatt. A Himnusztól szabályosan rosszul vagyok ha meghallom. Szeretem a nyelvet, sőt egyenesen imádom, a mentalitás meg...

Nézz ide, nézz oda, tereld a figyelmed ezzel, ne gondolkodj! Azt csináld, amit én mondok! Röviden tömören. Belülre nézni, érzelmileg feldolgozni bizonyos eseményeket, tudatosan reagálni a belső késztetéseinkre. Nem egy tipikus elgondolás. Egyetemen találkoztam olyasmivel, hogy önismeret. Szerintem már réééges régen be lehetett volna hozni az oktatásba már középiskolától kezdődően.

Persze kedvesség meg szeretet összességében szerintem bárhol megtalálható, de a kibeszélésekben a falvak sem kivételek. Senki se szent ezen a téren. Ez van. Személy szerint már hozzászoktam ehhez. Nem kell, hogy mindenki a barátod legyen, az már szabályosan gyanús... Számomra az lényegesebb, akinél mint egy fal megállnak az információk és tudom, hogy max olyannak beszél róla, akiben legalább annyira bízik mint bennem. Nem is lehet ezt szerintem elvárni, hogy valaki mindent, de mindent megtartson magában. Kikészülne szerencsétlen. (Tapasztalat)

Egy biztos küzdeni kell, ha valami eredményt akar elérni az ember. Tettek mezejére lépve, amennyire csak lehetséges.

Ezek után is, hogy azért érezhetően negatív véleményem _is_ van a mentalitásunkkal kapcsolatban látom a reményt is az emberekben. Őszintén? Csak nézzetek körbe az oldalon a kérdések között a válaszadókra. (Trollokat ignoráljátok) Ez már önmagában is egy figyelemre méltó dolog méghozzá a mi népünk részéről. :) Épkézláb, értelmes, segítőkész és őszinte válaszok, hol ilyen hol olyan körítésben, több oldalról is megvilágítva az adott problémát élettapasztalatokból merítve. (Persze azért koránt sem tökéletes, van bőven elfogult vélemény is, de ez is valami, legalább kimondta valamilyen formában magából az illető.) Ez eléggé hasznos dolog. Kommunikáció. Magunkra maradva a sötétben süketen nézve a többi embert csupán spekulálni lehet. A csend nem mond többet annál, ami. Éppen ezért lenne a legjobb beszélni, beszélni, beszélni. :) Persze ezt még sokáig lehetne részletezni.