Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Milyen időközönként elfogadhat...

Milyen időközönként elfogadható a telefonos zaklatás annak, aki azt mondta, hogy visszahív, ám mégsem teszi?

Figyelt kérdés

Egy olyan emberről van szó, aki az apám lehetne, és kb. azóta is ismerjük egymást, amióta én kislány voltam, ő meg már akkor is apuka, ám azóta ő vmi főfőfőfőigazgató lett a munkahelyén, überfontos pozícióban, és irogattunk egymásnak a közösségi oldalon kb. már hónapok óta néha, hogy egyszer kéne találkozni már beszélgetni, aztán ráadásul közben még egy munkakereső barátnőm is eszembe jutott, hogy bemutatnám őket egymásnak, hátha tud a barátnőmnek segíteni munkát találni (pláne, hogy olyasmi területen cégvezető, ahol a barátnőm keres munkát), és vasárnap koraeste fel is hívtam, sikerült is beszélnem vele, kapásból azt kérdeztem, hogy a szerda vagy a csütörtök szóba jöhet-e, és bár ő épp autót vezetett (persze szigorúan kihangosítón beszélt! :), és mondta, hogy igen, a szerda szerinte jó neki, ám most ugye nincs nála a naptára, de majd ha megérkezett, akkor visszahív vagy megírja, hogy mikor. Azóta se kép, se hang, sem vasárnap, sem hétfőn, amikor is egész nap hivogattam, nem vette fel, írtam vagy három sms-t, az elsőt még vasárnap este, hétfőn pedig vagy óránként hívtam és írtam még két sms-t. Végül hétfő este gondoltam, tán a telefonkapcsolattal lehet gond, úgyhogy újra a közösségi oldalhoz fordultam, ott írtam neki egy viszonylag hosszabb üzenetet, hogy csupa jó szándékkal feltételezem, hogy tán baj van a telefonjával vagy elfelejtette, hogy megígérte, hogy visszaszól, ja, mert amúgy mindhárman más-más városban lakunk. Azért is gondoltam, hogy a közösségi oldalon írt üzenet jó ötlet, mert ott legalább látom, hogy olvasta, és válaszolt is, hogy nagyon elfoglalt, majd holnap (azaz ma) válaszol - de eleddig még mindig se kép, se hang...


Az egy dolog, hogy pofátlanság, és hagyjam a csudába, mert nekem is kell valami tőle, meg a barátnőmnek is, úgyhogy nem adjuk fel olyan könnyen, ráadásul köztudott róla, hogy ilyen a stílusa, politikus-fajzat, miközben akár azt is mondhatná, hogy egyeztessek a titkárnőjével (még fel is ajánlottam neki, de erre nem reagált...), szóval elhatároztam, hogy telefonos hadjáratot fogok indítani, mondjuk negyed óránkénti hívással, hátha egyszer felveszi megint... Ugyanis most már holnapról van szó, holnap reggelről, és nem lenne rossz tudni, hogy hogyan készüljünk...


Szerintetek túlzás a negyed óránként? Vagy inkább folyamatosabban hivogassam? Á, akkor kapásból lehalkítja vagy nem tudom...


Ti mit tennétek a helyemben, azon kívül, hogy hagyjam a csudába?


2016. máj. 10. 18:19
 1/6 anonim ***** válasza:

Amit csinálsz az már zaklatás-kategória, én totál idegbajt kapnék. Állj le vele, mert bajod lehet belőle.


Nem lehet, hogy az apukádat látod benne egyébként? Aki tippre eléggé elhanyagolhatott gyermekkorod alatt (az enyém is ilyen volt).


Ez a fickó munkamániás, ami egyfajta függőség. Biztosan a felmagasztolás és dícséret kellett neki tőled, most pedig hogy neki kellene adnia neked valamit eltűnik. Keres mást, akitől megkapja ugyanezt a dicsőítést "ingyen". :) Az ő pozijában nem nehéz találnia egy ilyen embert.


Nagyon hasonlít egy esetre, ami velem történt meg: gyanús lett nekem a fickó, hogy van valami vele: leálltam az istenítésével, és úgy kezeltem, mint egy normál embert: és eltűnt. :) Fel a fejjel, nincs szükséged ilyen emberekre.

2016. máj. 10. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Én egyáltalán nem istenítem őt, viszont kell a segítsége, ahogy ő is elkezdett engem már telefonon győzködni valamiről, amiben meg én kellek neki... Ezért furcsa, hogy akkor most mi van...
2016. máj. 10. 19:32
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Meggondolta magát. Mondjuk ezt közölhette volna egyenesen is.


Ne zaklasd, a napi többszöri hívás is annak számít, nemhogy a 15 percenkénti.

Amúgy meg simán letiltja a számod.


Elég beteges a hozzáállásod kérdező.

Semmit nem tennék, azonkívül, hogy hagyom a fenébe.


Ne haragudj, de egy ilyen betegesen nyomulós levakarhatatlant én is nagy ívben kerülnék, és ezek után tuti semmit nem akarnék tőle és a barátnőjétől sem.

2016. máj. 10. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Oké, tegyünk hozzá még két infót:

1. A történet nem M.o.n játszódik, hanem egy olyan országban, ahol ez a nyomulás a célravezető csak. (bár értem én, hogy akkor miért itt tettem fel a kérdést és mit vártam a magyar közönségtől...)

2. Végül kb. a harmadik hívásomra fel is vette, szóval vége a történetnek, köszi a véleményeket. :)

2016. máj. 12. 16:50
 5/6 anonim ***** válasza:

" hanem egy olyan országban, ahol ez a nyomulás a célravezető csak."


Hol Drága? Mert kulturált országban nem!

2016. máj. 13. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Egy (ha nem az egyetlen) közel-keleti demokratikus országban
2016. máj. 26. 09:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!