Azért nem haladok előre az életemben, mert magára az életre haragszom és arra, hogy igazságtalan velem. Hogyan lépjek túl ezen? Hogyan büntessem meg a világot?

"komolyan nem értem,hogy miért nem élnek vele az ilyen problémában szenvedők."

Mert nem akarok úgy visszaemlékezni majd az első alkalmamra, hogy fizetnem kellett érte? Mert nem akarok szégyenben élni?

"A saját életedet rakd rendbe, ne másokét tedd tönkre."

Nem tudom rendberakni. Vannak barátaim, van diplomám, van egy jó agyam, vannak sikereim, mégis olyan, mintha nem lenne semmim. Nem tesz semmi boldoggá. Kamaszkoromtól kezdve csak az intimitásra vágyom, arra, hogy valakivel megoszthassam a titkaimat és valaki szeressen. És felnézzenek rám, és példa lehessek más számára. És legyen elég erőm ahhoz, hogy kiálljak magamért. Ti tudjátok milyen, amikor valakinek elveszik az önbecsülését? Nincs rosszabb annál, mikor az ember nem tud büszke lenni magára, és minden emléke arról szól, hogy le kellett nyelnie dolgokat és legszívesebben leköpné magát. Mi ebben olyan meglepő? Nézzétek meg a Breaking Bad-et, akkor megértitek, miről beszélek. Nagyon veszélyes dolog egy ember önbecsülését a porba tiporni.

"Mert szerinted másoknak nincsenek problémái mert mások mindent csak úgy csettintésre kaptak... "

Nem általánosságban problémákról van szó, hanem konkrétan a párkapcsolatokról. Azt látom, hogy a barátaim normális párkapcsolatokban élnek, és annyit szexelnek, amennyit akarnak. Gyakran hallom, hogy az ilyesmi csak akkor valósul meg, ha az ember felnő, meg ki tudja érdemelni. Hát, a nagy lós**rt. Persze, a 15 éves kigyúrt kancigánygyerek biztos nagyon fejlett jellem és azért tud csajozni már 15 évesen. Semmi más nem kell hozzá, mint gátlástalanság és fejlett fizikum. Ha nem így lenne, akkor azok, akik intelligensek, de gátlásosak, nem a kisebbség lenne. A hülye, de gyúrós embereknek sosincs gondjuk a csajozással. Úgy látszik, a természet az ő génjeiket tartja a legtöbbre. Éljenek a hülyék!