Mit tegyek a jelenlegi állapotom ellen? 14/F

Gondom van a szociális kapcsolatokkal. Frusztráltnak érzem magam, ha egy embertársammal kell kommunikálnom. Az emberek szemébe sem bírok nézni. Egyszerűen elhatárolódok minden dologtól ami társas jellegű. Idegen emberekkel a legrosszabb a helyzet. Ha idegen emberrel,emberekkel kell társalogjak az agyi kapacitásom a felére csökken. Mintha energiatakarékossági módba kapcsolna a döntéshozási és gondolkodási képességem, és sokszor mintha nem én cselekednék, mondok, vagy teszek dolgokat, amikre nem emlékszem később, vagy csak jóval azután kezdek emlékezni, de akkor is csak foszlányok jelennek meg. Azt is észrevettem, hogy az emberi empátiám is kezd megszünni. Már kételkedem abban, hogy mi a jó és mi a rossz. Úgy érzem egyre sötétebbek a gondolataim az embertársaim felé, néha csak úgy mosolygok, de nem szokványosan, hanem furcsán, mintha csak mások szenvedésén röhögnék. Nemrég a nagymamám összeesett, és én elkezdtem mosolyogni, mintha boldog lettem volna. Kezdek megzavarodni. Képes vagyok önmagam megsebesítésére is, sőt régebben úgy hittem, hogy ez normális dolog, úgy hittem, hogy önmagunk kontrolálását csak fizikai fájdalommal oldhatjuk meg. Ha rosszat cselekedtem, megvágtam magam. Régebben is voltak némi-nemi furcsa cselekedeteteim, amire nem emlékszem, édesanyám, vagy az a személy aki érintett volt , mondta el nekem mit csináltam tudatlan állapotomban. Psichlógusnál is jártam, anyukám vitt el, mivel napi jellegű rémálmok és fejfájás gyötört(anya nem tudott akkor sem és most sem tud semmit sem a gondolataimról és a csonkitásokról.) Nem érzem úgy, hogy az emberi élet olyan nagy dolog lenne. Rengetegen vagyunk, nem hiszem hogy megártana a fajunknak egy ember meggyilkolása, főleg ha meg is érdemli. Ém nem hiszek semmilyen Istenben sem, és az emberek halála sem tud megérinteni. A vakáció előtti évben, emlékszem valamire, amit nem önmagamtól mondtam. Nekem támadtak a 8. osztályosok , vagyis felsőbb osztályba tartozók, csupán szórakozásért. Azóta nem támadtak meg, sőt kerültek engem. Ha jól emlékszem (legalábbis a jelenlévők beszámolója szerint) azt mondtam nekik, furcsa kézmozdulattal, hogy" Megöllek benneteket" és közben mosolyogtam. Nem tudom, hogy hogyan mondtam, illetve mitől volt olyan félelmetes ez, de azóta kerülnek(tegyük hozzá azt, hogy nem bántam meg). A hátam mögött elmebetegnek neveznek a diákok. Van enyhe mazochizmusom is, de az elenyésző, szerencsére nem okoz gondot a mindennapi életemben. Ahogy elnézem nekem megadatott az elmebaj minden fajtája. És mivel mint mondtam enm vagyok vallásos, szóval nem fogok egy nem létező természetfeletti lényhez könyörögni a segítségért, szóval effajta válaszokat kérlek ne írjatok.

Bár azt tudom, hogy mitől keletkezhettek ezek. 10 évet kellet leéljek egy rendkívüli rossz családi környezetben. "Apám" bántalmazott minket fizikálisan és mentálisan egyaránt. Egy alkoholista dög volt, aki mérhetetlenűl szadista is egyben. A szíj helyei, amivel még régebben ütött mai napig látszanak és látszani fognak. Anyukámat is verte, ő több ütést kapott, mivel próbált a testével védeni mindig, több-kevesebb sikerrel. Sohasem felejtem el ezeket az emlékemet. Akár egy horror film, olyan volt nekem az életem. Még mindig emlékszem arra, hogy miket tett és a szenvedésekkel teli halálát kívánom. Szerencsére 4 éve már nyugi van, mivel elváltak a szüleim. Én anyukámmal és nagymamámmal élek. De közben Az iskola sem volt vígasz. Ott is ahol tudtak bántottak, verbálisan és fizikálisan is egyaránt. Barátaim voltak, de azok sem voltak külömbek a többi gyerektől. Csak kihasználtak és elárultak engem. Azóta úgyhiszem minden ember megérdemli a halált. Akivel csak találkoztam, végűl fajdalmat okozott nekem, vagy a családomnak. Komoly következményei is voltak már akkor is az emberek tetteinek: (kissebb formában még néha előjönnek de)már 1 éve elmúltak nagyjából a tünetek: Öntudatlan ébrenlét. Volt, hogy 30-60 percen át öntudatlanúl ordibáltam és sírtam és beszéltem minden félét.Régen mindennaposak voltak ezeket az "öntudatlanúl odibálások és sírások". Sohasem emlékeztem rájuk, anyukám mondta el mindig mi történt. Mondjuk mikor felkeltem észrevettem, hogy teljesen könnyes a szemem , meg hasonlók, szóval tudtam következtetni, hogy mi is történhetett öntudatlan állapotomban. Ma már sokat stabilizálódott az életem, de ez nem tud változtatni az elmúlt évek fájdalmain, és azoknak következményein. Összefoglalva: Mostanában(de régebben is előjött, csak ritkán) egyre erőteljesebb a szadista hajlamom, utálom az embereket, nem félek az öncsonkítástól, Nem érzek empátiát senki iránt sem. Tudom így nem tudok beilleszkedni a társadalomba és a karrierem is kérdéses ilyen személyiséggel. Pont ezért szeretnék valamit csinálni magammal. Szükséges lesz, ha teljes életet szeretnék élni. Az emberek iránti utálatom mondjuk nem szeretném eltörölni, de nem is tudnám. A valóságot töröljem el? Mindenesetre jól jönne a segítség, de már az is segített, hogy kitudtam önteni a gondolataimat. Kérlek a bántalmazó hozzászólásokat hanyagoljátok.