Ha van valami problémád akkor azt kibeszéled valakivel vagy magadba tartod és majdlesz valami alapon megoldódik valahogy?

Változó. Általában magamban tartom, de én nem vagyok annyira jó ebben, ami a szívemen, az a számon, ha a párommal vagyok és nehéz az élet... Azért kímélem, mert ő kevésbé bírja a nehézségek tudatát, mint én.

A személyesebb problémáim pedig csak magamra tartoznak. Bár ha az étkezésemről és a fogyásomról (vagy annak hiányáról van szó), az is óhatatlanul eljut a páromig, főleg, amikor ebédelünk, túlságosan benne van a fejemben.

Nem értem a kérdésben, hogy "majd lesz valami" alapon megoldódik... Miért kéne így megoldódnia? Nem az a normális, hogy bennem van, én gondolkodom rajta s én teszek a megoldásáért?

Attól függ. Ha apróságok, akkor azokat kiadom magamból, mert tudom, mit hoz ki belőlem, ha nem teszem és hagyom felgyűlni.

Ha valami nagyon komoly gond van, arról általában hallgatok.

Ez legtöbbször a hangulatomtól és a problémától függ.

Van amikor másra se vágyok, csak, hogy kiönthessem a szívemet a barátaimnak, de vannak olyan problémák is, amiket vagy túl jelentéktelennek tartok ahhoz, hogy megemlítsek másnak is, vagy pedig túl személyesnek, és így senkinek se szeretném az orrára kötni.

A legtöbb esetben magamban tartom.

Van néhány barátom, akik nem laknak közel, szóval ritkán találkozhatunk. Nekik jellemzően kiszoktam magam beszélni találkozón, mert látom rajtuk, hogy valóban foglalkoznak velem.

A többi embernek úgy érzem, hogy felesleges elmondanom bármi komolyabbat. Nemrég volt egy olyan időszakom, hogy rengeteg ember felé nyitottam. Teljesen felesleges volt. Egyszerűen az emberek 99%-a nem érdemli meg, hogy akárcsak fél percet is adjak magamból nekik. Lehet, hogy ez nagyképűen hangzik, de így érzem.

Volt, hogy kibeszéltem, nem érte meg. Volt, hogy magamban tartottam, nem érte meg. Volt, hogy tomboltam: ez részben megérte.

Nem tudom, hogy mi a legjobb megoldás.