Alkoholistáktól kérdezem! Miért vagy alkoholista? Miért és hogy lettél az?

Magamról tudom hogy az vagyok, másoknak soha nem vallottam be. Nem iszom rettentő sokat, de esténként napi szinten, 2-3 pohár bort általában. Ennyi kell a napi stressz oldásához, hogy felszabaduljak, kicsit jobban érzem magamat. Rólam amúgy senki nem gondolná, 38 éves, 3 gyerekes anya vagyok, egy nagyon rossz párkapcsolattal amiből több okból sincs lehetőségem kilépni, ezért így lépek ki fejben. Nálam hullámzik, tavasztól most őszig pl. egyáltalán nem ittam, jól is éreztem magamat, aztán most újra nagyon rossz lett a viszony a férjemmel, sok a probléma és újra belecsúsztam az esténkénti alkohollal oldódásba.

Hosszú távon szeretném abbahagyni természetesen, ha külön tudok menni a férjemtől akkor remélem sikerül.

38/N

2-es vagyok! Igen, persze.

Akkor is alkoholista vagyok ha éppen egy időszakban nem iszom. Mert a függőség továbbra is ott van, szerintem ettől soha nem is lehet megszabadulni, maximum kordában tartani. De amikor nem ittam is pontosan tudtam hogy bármikor vissza tudnék esni bele.

Én az vagyok, nem tagadom. Sohasem iszok részegségig, sőt, de szükségem van arra a napi legalább egy pohár borra, ez tény.

A barátom sem tudja, mert nem random leülök az üveg borral a kezemben, hanem pl. a vacsorához megiszok egy pohárral. Ezzel semmi baj - a baj azzal van, hogyha nem ihatok, szorongok.

De ez már borzalmas nagy fejlődés, volt félévem, amikor konkrétan majdnem hányásig piáltam minden-minden este.

Én depresszió és szociális szorongás miatt kezdtem el inni tizenévesen. Jó volt, hogy heti 1-2-szer (akár társaságban, akár egyedül) kaptam egy megkönnyebbülésérzést, és nyugodtnak, békésnek éreztem magam. Aztán az egyetemi évek alatt egyre gyakrabban ittam meg esténként 4-5 sört, és megszokássá vált.

Sokat gondolkodtam az elmúlt években, és néha azért jutottam arra, hogy nem hagyom abba, mert elhitettem magammal, hogy a kezemben van az ügy, nincs szó kényszerességről; néha azért, mert racionális gondolatnak tartottam, hogy egy nem nincstelenségbe meg pár éven belüli teljes leépülésbe vezető alkoholizmus jobb, mint szorongani; néha azért, mert olyan rosszul voltam, hogy nem érdekelt.

Az elmúlt egy évben tapasztaltam, hogy a visszájára fordult a dolog, és akkor szorongok a legjobban, amikor 2-3 napja nem ittam. Szóval kicsit csapdába kerültem. Egyelőre nem tartok ott, hogy szétment volna körülöttem az életem, de kétlem, hogy ez fenntartható így évtizedes távlatban, és érzem, hogy sokkal közönyösebb lettem, nem zavar már annyira, hogy nincsenek konkrét céljaim, mint korábban, szóval az utóbbi hónapokban nagyon aggaszt a téma. Járok pszichiáterhez (nem az ivás miatt, hanem amiatt, amiért iszom), de a mostani jövedelmemből csak annyi jön ki, hogy kéthavonta átbeszéljük, hogy hat az antidepresszáns (bár amit piára költök havonta, abból pont kijönne 4 terápiás ülés, csak hát nem ilyen egyszerű ez). A gyógyszer meg hat, de nem sokat, és a függőséget nem oldja.

Heti 4-6-szor iszom, ebből egyszer sokat, a többi alkalommal 4-5 sört vagy egy üveg bort. Utóbbi azért csak ennyi, hogy ha másnap dolgom van, illetve korán kelek, ne legyek (nagyon) másnapos. Szóval nem teljesen kontrollálatlan a dolog. Amikor érzem az 5. sör után, hogy innék még, akkor inkább eszem egyet, és enyhül a vágy.

A barátaim tudják, hogy ez a helyzet, és nem titok mások előtt sem – elmondom, ha szóba kerül. A diákjaimnak – gyakorlótanár vagyok – mondjuk biztosan nem említeném.

25/F