Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Azt álmodtam, hogy tudatosan...

Azt álmodtam, hogy tudatosan álmodok, de közben mégsem? (értelmesen lent)

Figyelt kérdés

Az álom:

Álmodtam a megszokott normális módon, mikor úgy éreztem, álmodok, csináltam egy reality checket, és hat ujjam volt, illetve nehezen is nyitottam ki az utolsó ujjamat, így roppant egyet. Na szóval hat ujjam volt, és ezért rá is jöttem, hogy álmodok (?), emiatt az az álom szét is esett teljesen, és fehérség volt, aztán egy teljesen másik helyen találtam magamat, erre már nem emlékszem, hogy hol, de arra igen, hogy rendkívül fáradt voltam, ezért el is aludtam, és amikor kinyitottam a szemem egy random szobában voltam(ami mellesleg hasonlított egy lakás hálószobájára, ahol régen sokat voltam, de kicsit máshogy voltak elrendezve a dolgok, például a TV máshol helyezkedik el), amire azt hittem, hogy ott lakom, tehát az álmomban úgy tudtam, hogy az otthonom az az a szoba ahol felkeltem. Épp ezért azt hittem, hogy felébredtem, de csináltam egy reality checket, és hat ujjam volt. Mellesleg a szobában ott volt még két osztálytársam. Aztán miután rájöttem (?) megint, hogy álmodok, mint ahogy az előző helyen is, itt is ilyen furcsa trutyi volt a torkomon, amit itt fel is krákogtam, és kicsuláztam a földre. Ilyen lila színe volt, és minél több ideig volt a földön, annál nagyobbra szívta magát, konkrétan már csak ilyen fehér hálószerkezet volt amikor sok ideje ott volt. Az egyik osztálytársam mondta is, hogy ez biztos, hogy álom "ez mi?" - kérdezte a furcsa trutyira a földön, miután megbizonyosodott róla, hogy álmodom. Aztán mikor láttam, hogy elszabadult a trutyim, fogtam magam, és kitörtem az ablakot, majd kiugrottam, és ELREPÜLTEM! Egyébként elméletileg halloween volt, ezért nekicsapódtam egy ablaknak, ami át volt alakítva domborosan is egy tökké. Szóval becsapódtam, és bent állt ilyen halloweenos mintájú (csak) alsóneműs fiatal hibátlan testú szőke lány. És akkor... elkezdtem fogdozni, és éreztem, ahogy a nadrágomat nyomja az éppen erektálódó péniszem(ugyanis a valóságban ruhában aludtam, mert csak délutáni pihenő volt). És erre az érzésre egy pislogás alatt fel is ébredtem. Azonnal készítettem reality checket, hogy megbizonyosodjak róla, nem-e csak egy false awakening (hamis ébredés). De sajnos nem volt az, hisz akkor ezt a kérdést álomból tenném fel. Viszont ami miatt felteszem a kérdést az az, hogy miután felébredtem, úgy éreztem(és most is úgy érzem), valójában nem is én irányítottam az álmot, csak azt álmodtam, hogy tudatosan álmodok, mivel végig ilyen baromi nagy teher is volt a testemen az álomban(pedig valóságban vékony vagyok), illetve sokáig homályosan láttam, egyszer jutott eszembe, hogy olvastam valahol, hogy "tudatos álomban kristálytisztán látsz", ekkor jobban kezdtem látni, de nem éreztem teljesen át az álombeli testemet, és mint mondtam, úgy érzem, nem is én irányítottam magam. Azért sem gondolom, hogy tudatosan álmodtam volna, mert szinte 100%, hogy ha ténylegesen én irányítom az álmot, illetve magamat az álomban, akkor nem így cselekedtem volna, mint ahogyan azt az álomban tettem. Mi lehetett ez? Létezik, hogy azt álmodtam, hogy tudatosan álmodok? Mellesleg mosatanában ismét sokat foglalkozok a tudatos álmodással/alvásparalízissel, szóval nem tudom, lehet-e ennek köze hozzá, de akkor már miért nem rendesen tudatos álmodok? Tud valaki segíteni megfejteni ezt?



2022. febr. 22. 17:46
 1/2 anonim ***** válasza:
76%
Kevesebb LSD ?
2022. febr. 22. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
Ha mar rajottel hogy almodsz akkor tudatosan almodtal aztan elvesztetted a tudatossagod majd megint rajottel hogy almodsz aztan megint elvesztetted es igy tovabb
2022. febr. 23. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!