Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Megálmodtam a szerelmem?

Megálmodtam a szerelmem?

Figyelt kérdés

Tegnap éjszaka azt álmodtam, hogy a mamám nappalijában az asztalnál ült egy nagyon nagyon helyes korombeli pasi, a testvére és azt hiszem a szülei is, meg persze a mamám. Nagyon tisztán láttam az arcvonásait, még most is emlékszem rá. A következő jelenet már a mamámék udvarán volt, ahol szép felhős volt az ég, sütött a nap, jó idő volt, és egyszer csak a felhők gyönyörű felhő-szívlenyomatokat mutattak, olyanok voltak, mintha a kis sziveket félig egymásra tették volna, és hosszú sorban lennének. Nehéz elmagyarázni. Aztán rögtön azután, hogy ezt észrevettem, rengeteg ezüstös csillámport fújt a szél körénk (1-2 méterre állt mellettem a fiú), én pedig kiengedtem a hosszú hajam, ami eddig fel volt csatolva, azért, hogy lenyűgözzem, tetszek neki), és a szél megfújta a hajam, vonzónak éreztem magam. Nagyon örültünk a "csillámpor-szélnek", mosolyogtunk és boldogok voltunk mindeközben. Aztán egyszercsak a csillámport elfújta a szél, mint egy madárraj, amikor elrepül, és már nem láttuk. De a következő jelenetben megmutattam valakinek a fényképeket, amit a telefonommal csináltam, és a háttérkép aranycsillámporból állt, pár piros is volt benne. Csillogott. A többi fényképen, amit csináltam, rajta volt 2-3-on az Ő arca is, minden arcvonással együtt, részletesen, mintha az a kép igazi lett volna, mint a fizikai világban. Még emlékszem arra is, hogy a következő álmomban is ezeket a képeket mutogattam, ami már másról szólt, de már nem tudom, miről. Éreztem, hogy tetszek a fiúnak, és Ő is nekem. Olyan részletesen láttam az arcát és az alkatát, az egész fiút, mintha létezne is, és nem csak egy homályos emlékkép, mint amit eddig álmodtam fiúról. Annyira gyönyörű álom volt!! :D


Kérlek, segítsetek megfejteni, mit jelenthet?????


Előre is millió köszönet!! :))))


2010. szept. 25. 08:52
 1/7 anonim válasza:
75%
Hát én nem értek ehhez, de biztos van jelentősége, ha ennyire valóságos volt. :)Kitudja, lehet hogy holnap szembejön veled az utcán... Én csak azt tudom hogy én is szeretnék ilyet álmodni, mert olyan jó utána 1-2 napig az álom "hatása alatt" lenni.. :D
2010. szept. 25. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! Igen, tényleg nagyon jó a hatása, reggel mosolyogva ébredtem, rögtön emlékeztem, miről álmodtam. Még mindig boldog vagyok miatta, annyira szép és valóságos volt! :)))
2010. szept. 25. 09:05
 3/7 anonim ***** válasza:
82%
Lehet,hogy tényleg megálmodtad a szerelmed.Velem történt már ilyen,tehát nem lehetetlen.Minden esetre nagyon szép álom volt,örömmel olvastam.
2010. szept. 25. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
82%

Ohhh ohh ilyesmit egyszer én is álmodtam!

Mentem az utszán és egy kicsivel idősebb fiú jött velem szembe és ahogy egymásra néztünk, még álmomban is éreztem ahogy megdobbant a szívem és az ő szeme is felvillant.Aztán elmentünk egymás mellett,de még kétszer visszanéztünk egymáésra és mosolyogtunk...Még most is emlékszem rá,hogy ,hogy nézett ki...Nekem is annyira valósnak tűnt.

De azóta se találkoztam vele...Kívánom,hogy neked bejöjjön,mert tényleg nagyon szépet álmodtál:)

2010. szept. 25. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Jaj...bocsánat a helyesírásért,csak gyorsan írtam.

"utcán" "egymásra"


De még az álomhoz kapcsolódóan,ha tényleg hiszel benne,hogy találkozhattok,akkor összejön,hidd el;)

2010. szept. 25. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! :))

11:32 - Szóval Te tényleg megálmodtad a szerelmed? És hasonlított az álombelire a valóság? És Te hogy találkoztál vele? Kérlek írd meg, kiváncsi vagyok, köszi szépen előre is! :)

11:34 - Remélem, hogy egyszer találkozni fogsz vele, vagy egy hasonlóval!! :)


Egyébként néha én is szoktam olyat álmodni, amiben érzem is a csókot, az érzést, ami közben átjár minket, vagy a szerelem érzését, amikor meglátod azt a fiút, akiért élsz-halsz. Egyszerűen imádom azokat az álmaimat! :D

2010. szept. 25. 13:04
 7/7 anonim ***** válasza:

11:32-es vagyok.Ez egy nagyon különös,csodás tapasztalat volt.Úgy kezdődött,hogy mikor lefeküdtem és becsuktam a szemem,de még nem aludtam el,egy ismeretlen fiú arca jelent meg előttem.És pár percig láttam.Aztán álmomban is megjelent ez a fiú.Rövid álom volt.Kísértem őt el és azt mondta,ne szomorkodjak,mert vissza fog még jönni.Volt vele több álmom is szép tájakon jártam vele és nagyon boldogok voltunk....

Aztán pár hónap múlva a valóságban is találkoztunk,egy hírdetésnek köszönhetően.Kétségem nem lehetett afelől,hogy ezt a fiút láttam álmaimban.Betartotta az álom beli ígéretét,eljött.És eljutottam vele azokra a gyönyörű tájakra is,ahol álmomban jártam vele.

Ez különös történet,ha más mesélné talán el sem hinném,de így,hogy ez megtörtént velem,így már tudom,hogy csodák léteznek :)

2010. szept. 25. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!