Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Álmok családtagokról, arról,...

Álmok családtagokról, arról, aki már nem él? Mit jelent pontosan?

Figyelt kérdés

Egy hónapja álmodok a családtagjaimmal. Most előszőr meglátogatott benne a keresztapám, aki már nem él. Nem voltam nagyon közel hozzá, de ettől függetlenül kedveltem.

Lezajlott köztünk egy párbeszéd amiben elmondta hogy “Én már jó helyen vagyok, minden oké velem”


Nem tudom, miért pont velem osztotta meg ezt, de előttem van a kép, ahogyan engem néz és talán órákig beszél hozzám, amiből csupán egy mondat ragadt meg. Sokszor lassul le az idő, amikor álmodok, mindent érzek, hallok, tapintok.


(Álmaimban sokszor jelennek meg a védőlelkeim, akik például bíztatnak, motiválnak akár egy szóval is, vagy csak megvédenek engem, de ez most tényleg más volt. Őt ismerem.)


Semmit nem tudok ennek jelentéséről, az egyik aztmondja hogy “gyász, halálhír” a másik pedig “ajándék”


(A családtagjaim vannak, hogy egyszerre, vannak hogy külön külön sétálnak velem egy térben, ahol random dolgok egymás hegyén hátán vannak. )


A nagypapámról is látok, aki még velünk van. Nem beszélünk benne, csak mosolyog, vigyáz rám. Az utóbbi álomban ő ült mellettem és szólt, hogy egy gyilkos melett ülök. De végül elkapott. Utána éreztem, hogy élve eléget.


Keresztanyámról is; aki megvéd mikor összeveszek apámmal, aki a valóságban egy nyugodt ember. Sokat beszélgetünk.


Apámmal sokat veszekedek álmomban, apróságokért. A való életben harmonikus a kapcsolatunk.


A fő fő kérdésem pedig az lenne: Mi a spirituális jelentése annak, hogy ilyen gyakori álmaim vannak velük, mire kellene figyelnem?


Vagy ezek mind teljesen ártalmatlan dolgok, ne tulajdonítsak ennek nagy figyelmet? Egy kicsit már forgatja az agyamat a kérdés.


Köszönöm szépen.



2022. nov. 20. 13:24
 1/5 anonim ***** válasza:
35%
"Apámmal sokat veszekedek álmomban, apróságokért. A való életben harmonikus a kapcsolatunk." - hát azért ezt így kibontanám, ha pszichológus lennék.
2022. nov. 20. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

"Nem tudom, miért pont velem osztotta meg ezt..."

Talán azért, mert mindig egyes szám első személyben álmodunk.

2022. nov. 20. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Apámmal semmi bajom sincsen, és nem is volt a való életben. Szóval erről nem tudok többet mondani.
2022. nov. 20. 17:37
 4/5 A kérdező kommentje:
2/ Van, hogy a lelkek üzennek nekünk álmunkban. Arra utaltam, hogy nem voltam olyan fontos ember számára, hogy pont rajtam keresztül adja át amit akar.
2022. nov. 20. 17:38
 5/5 anonim ***** válasza:

Szerintem nem üzentek neked, elképzelhető, hogy van ilyen, de az álom alapvetően a tudatalattidból ered. Feltételezem, hogy vallásos vagy, ami nem biztos, de a leírtak alapján hiszel a lélek létezésében. Vagyis sejted, hogy a halott szeretteid hol vannak, a lelkük még él. Ez alapján, ha ezt mondja az álmodban, hogy "már jó helyen vagyok", az azt jelenti, hogy elfogadtad a halálát, és te is megnyugvásra leltél tulajdonképpen, már szerinted is jó helyen van.

Az, hogy a szeretteiden keresztül figyelmeztet dolgokra az álmod, teljesen normális. Az ő véleményük számít, ők ismernek/ismertek téged, és hatással vannak rád.

Nekem is sokszor megjelennek az álmomban a halott szeretteim, pl egy ide kapcsolódó, hogy mamám azt mondta nekem, nem haragszik már rám. Régen bűntudatom volt, hogy keveset látogattam, és rendszeresen azt álmodtam halála után, hogy megyek meglátogatni, mert már nagyon rég voltam... de aztán elkezdtem elfogadni magamban a dolgot, és akkor álmodtam, hogy már nem haragszik rám. Szóval a tudatalatti tükrözi az érzéseket.

Amiket álmodban más mond neked, azt te mondod saját magadnak valójában.

A rossz álmaidhoz pedig annyit fűznék hozzá, hogy a negatív érzések akkor is benned vannak, csak legfeljebb mélyen elnyomva, ha a valóságban úgy tűnik, minden rendben van. Gyerekként elkerülhetetlen, hogy a szüleid, szeretteid ne váltsanak ki belőled negatív érzeseket, amik megmaradnak benned valamilyen formában. Ezért ha azt mondod, hogy pl apukáddal harmonikus a kapcsolatotok, az lehet, hogy most igaz, de biztos vagyok benne, hogy vele kapcsolatban is vannak feldolgozatlan vagy elnyomott érzéseid, amik felszínre törnek az álmodban.

Az nagypapáddal való álmodból arra következtetnék, hogy talán kaptál valamilyen büntetést, ami mély nyomott hagyott benned, de ez csak egy tipp.

Mindenesetre én így közelíteném meg az álmaidat, hogy a tudatalattid mit akar üzenni neked.

2022. nov. 24. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!