Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Nagyon furcsa álmom volt ma...

Nagyon furcsa álmom volt ma este. (folyt. Lejjebb) Valaki segítene? :/

Figyelt kérdés
Nem tudom hogyan, de én életre kelltettem a kétéves koromban elhunyt apukámat. Ő az influenza szövődményében halt meg anno. Most én is influenzás vagyok. Álmomban a mamámhoz kerültünk, aki berakta sütőbe, hogy ne fázzon. Sírtam hogy engedje ki (nem sült meg) , de mikor kiszedte már nem élt. Összeesett a tüdeje, ezt eljátszottuk párszor. Én életre kelltettem ő meg hagyta meghalni, ott volt a nagybátyám is aki szintén nem segített, még gonoszul is mosolygott. Aztán egyszer már nem hagytam betenni. Kihívtam a mentőket és ágyba tettem. Ők pedig megmentették. A sírból egyébként úgy hoztam vissza, hogy elmentem egy temetőbe és elhoztam a testétől a lelkét. Sötét volt ott ahol találtam. Ez így most elég gyerekesnek tűnhet, de megélni egyáltalán nem volt az. Ez az álom pl. eléggé megviselt. Most hogy napközben visszagondolok rá is sírhatnékom van. Egyébként nem gondolok rá gyakran. Sőt szinte soha. Ezért is ilyen meglepő számomra ez az álom. Ráadásul egyszer meg is öleltem álmomban ami nagyon fura, mert nagyon nehezen engedek közel magamhoz embereket.
2012. febr. 23. 18:29
 1/5 anonim ***** válasza:
Én azt szűrtem le hogy nagyon is vissza akarod kapni, de tudat alatt félsz tőle hogy megint elvesztenéd. Amúgy jelenteni nem jelent semmit az érzéseidet és gondolataidat tükrözi, ne gondolj rá, semmit nem fog befolyásolni.
2012. febr. 23. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Köszi.. ://
2012. febr. 23. 18:40
 3/5 anonim ***** válasza:
Hiába voltál kicsi, mikor elhunyt, attól még az apukád. És ha nem is gondolsz rá sokat, attól még ott van a fejedben, és most, hogy influenzás vagy, nyilván eszedbe jutott, ami vele történt. Gondolom, ha lehetne, megölelnéd, és elmesélnéd neki, hogy mennyi minden történt veled, mióta ő nincs, igaz? Ennyi az egész. Hiányzik neked.
2012. febr. 23. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Nem tudom. Eddig nem éreztem így. Csak tegnap óta. :(
2012. febr. 23. 19:32
 5/5 anonim ***** válasza:
Igen az előttem lévőnek énis igazat adok :(( Ez egy szörnyű baj de túlkell tenned magad apukákod.. tudom én könnyen beszélek nekem még hála Istennek él az apukám :D de nekeis könnyebb lenne ha túl tennél rajta :) Vegyél egy mély levegőt és folytasd az életed :DD Hiszen még előtted áll :D
2012. febr. 23. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!