Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » 2014. 02.13-án furcsa álom,...

2014. 02.13-án furcsa álom, és másodszor álmodtam ugyanezt. Mi lehet ez?

Figyelt kérdés

Teljesen élethűen tudtam mozogni, mintha tényleg a helyszínen lennék.

Feleolyan magasságban, mint a Gellért hegy, de ismeretlen helyszínen

volt valami meglehetősen széles szerpentin, amelynek a szélén 45fokban

lehetett parkolni. Az autók itteniektől eltérőek voltak, nem volt

rajtuk rendszám és inkább hasonlítottak egy VW bogárra, de attól

laposabbak voltak, meglehetősen régiesek, de mondernnek sem mondhatók.

Az adott világnak megfelelő egyedi autó, de mindene megvolt, mint itt is.

Volt köztük sok nyitott tetejű is, de látszott rajtuk, hogy az időjárás

miatt ez természetes. A helyszínről látszott, hogy inkább közép-európára

hasonlít. Éjszaka volt, a szerpentin mentén volt valami gyár, amiben még

dolgoztak, rengeteg hatalmas funérlemez volt lerakva, de már szépen

elkészítve. A gyárba be lehetett látni, mivel tiszta üveg volt, még a

földszinten is. A szerpentin mentén gyalogoltam, azt néztem, hogy merre

mi van, mivel teljesen üresnek látszott az egész. A szokásostól eltérően

nem lefelé voltak lakóházak, hanem felfelé. Odafenn volt egy faluportaszolgálat,

ahol nem mindig volt portás. A portásnál klasszikus olajlámpás volt éjszaka.

Én is ott laktam fenn. A lakók helyenként éjszaka is kint voltak, látszott

rajtuk, hogy itt nincs elválasztva, hogy nappal van vagy éjszaka. A nőkön

a jelenlegitől régiesebb ruha volt, kb úgy 60-as évekbeli modern angliai.

Az összes ház inkább össze volt nyitva, nem volt kerítés vagy ha mégis volt,

akkor az közepesen magas volt, érdekes kapukkal: 15x15x15cm-es kőből készült

oszlop között volt valami jelképes kapu. A dolog hátránya volt, hogy volt

pár kutya is, akik szaladgáltak időnként utánam, rám-rám ugorva. A lányok

beszédje más volt, mint itt, de itt is hallottam már ilyet. Mindent tisztán

értettem és gyorsan beszéltek. Jobb volt hallgatni, továbbá feltűnt, hogy

sokkal intelligensebbek, mint a megszokott. Feltűnt, hogy inkább mintha

gondolatátvitellel menne az egész nagysebességgel. Jópofa volt, de nem

emlékszem már, hogy mit mondtak. Látszott, hogy másabb világ, és jobb is,

mindenki teljesen nyugodt volt, és közvetlen. Ahogy lefelé mentem,

idővel felfelé vezetett az út, de ott már nem volt semmi. Bokrok voltak

az út szélén, hogy be sem lehetett látni. A gyárban is jártam bent, de

nem emlékszem pontosan mit csináltam. Ismertem azokat akik épp dolgoztak

Ha jól tudom valami apró tárgyak is voltak, talán valami kulcstartók???


Ennél jóval több volt a lényege, még majdnem 4-5 óra, és volt tartalma is,

valami fekete tárgyakról szólt, amik nem voltak túl nagyok, de nem a munkához

kellett, de sajnos már nem emlékszem. De lehet, hogy ezt hozzáképzelem.



2014. febr. 15. 00:27
 1/1 anonim válasza:
Párhuzamos dimenzióban jártál.
2014. febr. 15. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!