Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Öltem álmomban, ennek van...

Öltem álmomban, ennek van komoly jelentősége?

Figyelt kérdés

Tegnap este furcsa álmom volt, sokkal összefüggőbb, mint az eddigiek, ilyen értelmes, egy szálon futó álommal sosem találkoztam még.


Egy iroda szobában ültünk, volt 2 asztal, körülötte férfiak és papírok, de nem túl sok, éppen annyi, hogy ki kellett töltenie az adott személynek, aki velem és társaimmal szemben ült. A jelentkezés egy pártba történt, egyenruhások voltunk, azonban a két pártba jelentkező nem igazán. Feltett a mellettem ülő nekik pár kérdést, ismertette velük a fizikai felméréseket, amik kötelezőek voltak a jelentkezés elfogásához. 2 féle teljesítény lehetett. Egy gyengébb és egy erősebb, ez alapján soroltuk be a jelentkezőket az adott osztályba.

Az egyik jelentkező egy teltkarcaú nő, míg a másik egy teljesen normális, bár érdekes akcentussal beszélő férfi volt. A nőről kiderült, hogy zsidó, a férfi pedig muszlim, vagy arab, erre nem emlékszem pontosan. Így a követelményeknek már nem is feleltek meg, de a papírokat már kitöltötték. A nő fel volt háborodva, míg a férfi is szarkasztikusan kezelte egy ideig a dolgot.

Ekkor a mellettem ülő egyenruhás felállt és elsétálva mögöttük felháborodottan átment a másik szobába és idegesen veszekedni kezdett az ottaniakkal. Ekkor én felálltam és a szoba csendje csak az enyém volt. Elkezdtem beszélni a nővel, ordítozni is. Hirtelen a semmiből kihozták az egyébként személyzetnek is járó ebédet és letették a két "vendég" elé.

Feltettem a kérdést:

- Megadjuk az utolsó vacsora lehetőségét? - vigyorogtam. Tudtam, hogy ki vagyok és, hogy mindenki csendben engem néz. A nő háborgott és addigra már én is felhúzták magam. Ráfordítottam, hogyha nem eszi meg, akkor lenyomom a torkán és abba fog belefulladni. A férfi ilyenkor már békésen evett és a teljesen kitöltött papírjaival ült ott együttműködően.

A megtárgyaltak után egy ismerős arcú férfi lépett ki, megkérdezte; Na mi a helyzet? - közel volt az arcunk és szinte minden vonására emlékszem, de előtte sosem láttam. Mintha Albertnek hívott volna egy pillanatra.

A férfi kiment, ha jól emlékszem... miután megették ami a tányéron volt, akkor elővettem a pisztolyomat, a férfi fejéhez tartottam, de nem sült el, mert nem volt benne lőszer. Ekkor felnevettem nagy vihogva, majd kértem a körülöttem ülöktől töltény. ( a töltényeket elég érdekesek voltak, de ez már lényegtelen)

Lelőttem mind a két asztalnál ülőt, emlékszem, hogy meghaltak, de vérre nem emlékszem, csak arra, hogy vigyorogtam.


Tudtam ki voltam álmomban, miután felébredtem. Albert Slitz, egy a 40-és éveit taposó ősz hajú férfi. Albertet ismerem, én találtam ki. Lehet... hogy ő mégis egy valós személy volt?

Valamint arra is rájöttem, hogy valószínű náci tisztek ültek az asztalnál M34-es zubbonyban. (Zöld) azt is tudtam, hogy ez a neve... Ez mit jelent? Nagyon ismerős volt a férfi, de tudom, hogy sosem találkoztam vele a való életemben...


Emellett ezekben más volt az álmom:

- Sosem öltem embert álmomban

- Mindig a saját személyemnek tudtam be magam

- Sosem láttam magam semmilyen értelemben egyik álmomban sem, de itt most valahogy láttam a kezem.

- Sosem jegyeztem meg arcokat.



2017. dec. 17. 15:45
 1/2 anonim ***** válasza:
Ölni valakit: Mutat megkönnyebbülést.
2017. dec. 17. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
62%
Igen? Engem meg kilőttek a tekesek, na?
2017. dec. 17. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!