Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet, hogy ezt álmodtam?

Mit jelenthet, hogy ezt álmodtam?

Figyelt kérdés

Most éjszaka egy nagyon szép, de különleges álmom volt. Lehet, hogy nem emlékszek mindenre, de amire igen, az szuper volt.

Állítólag az álmomban Budapesten voltam, de a várost egyáltalán nem ismertem fel benne. Budapest lehet azért volt benne, mert mostanában nagyon megszerettem ezt a várost és szívesen felköltöznék. Az időt pontosan nem tudom, mert szerepelt az álmomban iPhone is, de az öltözködés és az események alapján mintha a 20.század lett volna.

Az esemény az volt, hogy egy házibulin voltam, ami valamilyen udvarban volt és retro zenéket játszottak. A retro valószínű azért volt, mert mostanában anyukám sokat hallgatja a retro rádiót és szinte egész nap ez megy nálunk. Arra, hogy hogyan kerültem oda, már nem emlékszek. Volt pár dal, aztán elkezdődött valami magyar nyelvű, lassú, romantikus dal. Akkor hirtelen nagyon ismerősnek tűnt és rögtön tudtam a szövegét, de most visszagondolva egyáltalán nem jut eszembe a dallama, pedig nagyon szeretném ha eszembe jutna. Szóval ott ült mellettem egy fiú, aki idősebb volt nálam, kb. 25 éves lehetett és ilyen arabos-spanyolos külseje volt és nagyon jól nézett ki. És mindketten elkezdtük énekelni a dalt és átkaroltuk egymást, kicsit romantikus jelenet volt :D Ez után valamikor (szerintem az álmomban másnap volt) azt mondta ez a fiú, hogy ne vegyem komolyan azt az éneklést és ölelést. Én mondtam, hogy oké de már nem emlékszem, hogy belül mit éreztem. Majd pár nap múlva nagyon sok emberrel együtt voltunk egy kisebb előadóteremben, házban, amikor nagyon sok ember elkezdett futni kifelé sikítozva. Hogy miért futottak, azt nem tudom. Nekem állítólag nem kellett volna futni, mert apa kérdezte, hogy hova megyek, de én mégis futottam. A házból kijőve egy nagy füves területre jutottam, nem tudtam, hogy hova fussak ezért egy parkoló kocsi alá bújtam be. Majd valamiért kibújtam és megjelentek ilyen fekete bőrdzsekis 15-25 körüli fiúk és elkezdtek dobálni gumikkal. A gumikat úgy értem, hogy feketék voltak és kb. olyan nehezek, nagyok és olyan anyagúak, mint az autógumik, csak téglalap, négyzet alakúak. Én a földön feküdtem, de mindig eltudtam kapni a gumikat, hogy ne üssenek meg. Ami fura, mert tesiből elég béna vagyok, még egy labdát is alig tudok elkapni. Amikor az összes gumit eldobták, megjelent a régi osztálytársam, akivel nagyon rég beszéltünk, igaz tegnap lájkolta a videóimat. A volt osztálytársam mutatott valami üzenetet a telefonján, de már sajnos nem emlékszem, hogy mi volt benne. És azt mondta, hogy az utolsó gumit adjam neki oda, hogy fejbe dobja, azokat a fiúkat, akik engem megdobáltak. :D Úgymond győztem, szóval visszafutottam a házba, ahol már nem volt más, csak a fiú, akivel még nemrég énekeltünk és odafutottam hozzá és szó nélkül, hosszan megöleltük egymást. És így lett vége az álmomnak.

Próbáltam visszaaludni és erősen koncentrálni, hogy folytatódjon az álmom, de nem sikerült. Vajon mit jelenthet, hogy ezt álmodtam? Vagy csak a véletlen műve, semmi konkrét ok? Légyszi akinek van valami gondolata írja le, mert ilyen szép álmom régen volt, és érdekel. Köszönöm



2018. nov. 25. 17:15
 1/1 anonim válasza:

Semmit nem jelent.

Ezen jár az eszed,vagy ez hiányzik az életedből,vagy ezt szeretnéd vagy mittudomen.

Gondolom szeretsz bulizni,meg énekelni,és szeretnél már egy párt .Vagy ha van akkor nemtudom.

A gumidobálás meg ilyen álom.Nekem is szoktak ilyen bolondságok lenni az álmaimba.Pl pisilni kell,egy traktorba ülök ,de otta bika alattam.Lepisilem a kormányt,leszállok a traktorról,de a bika megkerget és felszúr,aztán leesek,és sikerül elfutnom az árokig,felszállok egy biciklire,de ott is kerget.Van folytatás de az mar másik álomrész.

2018. nov. 27. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!