Ennek a jelenségnek van valami felszín alatt zajló energetikai oka? (Emberek közti viszony.)

Már többször tapasztaltam, hogy amikor az életem bizonyos területein válságban vagyok, akkor a (legközelebbi szeretteimen kívül) nem nagyon akarnak segíteni az ismerősök, ami nem is baj, hiszen nem az ő dolguk megoldani az életemet, szóval ez így rendben. De a furcsa az, hogy amikor viszont elkezdek kifelé jönni a gödörből, akkor hirtelen megjelennek, szinte egyszerre, még akiket régen nem láttam, azok is valahogy pont akkor feltűnnek az életemben, és húznának vissza, bizonytalanítanának el, vennék el az önbizalmamat, ha nem lennék erre tudatos és hagynám. Akkor akarnak mindenáron "segíteni" (lesajnálóan, lebeszélően, "aggódóan"), amikor már sínen vagyok, erős és boldog. És azért a spiritualitás rovatba írom ezt, mert ez a jelenség nem csak akkor működik, ha a fizikai szemeikkel is látják már, hogy kezdek kilábalni, hanem amikor még csak belül, lélekben történik meg a változás, egy 180 fokos fordulat, ami bár még láthatatlan, mégis az alapja az egésznek, és az erőt adja. Mintha csak megéreznék. Ez miféle mechanizmus lehet? Szinte mindig így van. Van egy-két olyan barátom, aki szintén ilyesmiről számolt be. Amikor szánalmas helyzetben voltak, akkor minden rendben volt, azzal nagyon is elégedettek voltak a körülöttük lévők (gondolom és remélem azért az igazi szeretteiket leszámítva), de ahogy valamiféle fény gyúlt a lelkükben/szellemükben, és a zuhanórepülésből elkezdtek emelkedni, rögtön megjelentek a "segítők", hogy "megmentsék" őket. Tehát még akkor elkezd működésbe lépni a dolog, amikor még csak lélek szinten történt meg a nagy fordulópont.