Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » A hatodik érzék tényleg létezik?

WolfWithRose kérdése:

A hatodik érzék tényleg létezik?

Figyelt kérdés

Egy ideje gondolkozom ezen, de eddig mindig elvetettem a lehetőségét. Most viszont történt valami, ami megváltoztatta az álláspontomat.

Nektek is volt már olyan, hogy nem kedveltetek valakit, attól a pillanattól fogva, hogy beszéltetek az illetővel. Úgy értem anélkül, hogy behatóbban ismernétek, csak a kisugárzása, ami taszító, egyébként nem tett (vagy legalábbis nem tudunk) olyat, amivel ezt kiérdemelte volna. Velem ez már többször előfordult, mindig megéreztem, ha valaki, a látszat ellenére, nem olyan jó ember, mint amilyennek tűnik.

Nos, most is ez történt. Egy ideje már megismertem ezt az embert, a kezdetektől fogva nem kedveltem, nagyon nem, de nem tudtam az okát. Azonban bizonyos időközönként találkoznom kellett vele, hiszen a tanítóm. A mai nap kiderült, hogy ez az ember már majdnem két éve átver engem. És sokszor megtörtént hasonló. Egyszer egy barátomnak megmondtam, hogy a fiúja borzalmas ember, pedig alig váltottam vele pár szót és később a srác meg is csalta őt.

Van egy elképzelésem. Arra gondoltam az bárkivel előfordulhat, hogy nem kedvel valakit az első pillanatoktól. Lehet, hogy azt érezzük meg, ha valaki merőben különbözik tőlünk. Ez logikus, hiszen ha valakinek más az értékrendje mint neked, akkor szinte magától értetődő, hogy nem fogtok jól kijönni egymással. És ha egy illető olyan értékeket képvisel, amelyeket te megvetsz, akkor már egyenesen ki nem állhatod. És mivel mindenkinek mást mutat a morális iránytűje, a jó és rossz ember között nem lehet különbséget tenni, nézőpont kérdése. Mindennek ellenére, azt is megérezhetjük, ha valakivel összeillünk. Ez lehet baráti vagy akár párkapcsolati szint is. Ha az illetőnek van olyan tulajdonsága, amit jónak találunk, kedveljük, ha ennek tetejébe olyan tulajdonságunk nekünk nincs is, akkor egyenesen imádjuk (vagy irigyei leszünk, ez már inkább tőlünk függ) és Voilá, az ellentétek vonzzák egymást.

Szóval röviden a kérdésem: nektek is volt már ilyen élményetek, hisztek-e az ilyesmiben, ha igen, akkor szerintetek hogyan működik, mi a véleményetek az én elképzelésemről?



2021. jan. 26. 19:12
 1/7 anonim ***** válasza:
Az ESP már régóta tudományos kutatások alapja, de kézzelfogható bizonyíték eddig még nem került elő, szóval a kérdésre 100%-os választ még nem tudunk adni.
2021. jan. 26. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Mindenkinek van egy rezgése kb, ahhoz lehet hasonlítani mint a színek egy pantone skálán. Van amelyik szín harmonizál a másikkal és van amelyik nem. Az állatok főleg pl. a macska nagyon érzékeny ezekre a nagyon finom rezgésekre. Egyébként, ha valaki unszimpatikus sokszor az ember saját elnyomott, nem beismert negatív tulajdonságát látja a másikban.
2021. jan. 26. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

igen megérzésnek hívják....

ok. most elolvasom a hosszú verziót!

igen volt, emiatt is tartom annak

2021. jan. 26. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 Grimfox ***** válasza:

Több érzékszerved van mint hat, és ezek csak a fizikai érzékszervek. Amire te gondolsz, az szellemi szintű érzékelés. Esetedben az átérzőképesség, beleélő képesség(ezek idegen neve empátia), és az megérzés(intuíció) keverékéről lehet szó. Az ezotéria, okkultizmus, és más hasonló tanok ezt szellemi érzékelésként ismeri, a tudomány pedig, ahogy az 1. válaszoló írta ESP jelenségként kutatja.

Az elképzelésedben van némi hiba. Nem csak az ellentétek vonzzák egymást. Ha valakiben van egy jó tulajdonság, és benned is megvan, vonzódni fogtok egymáshoz valamilyen formában, mert érzitek, hogy erősíteni tudjátok egymásban ezt a tulajdonságot. Ugyanakkor egy rossz tulajdonság taszítani fog, akár megvan benned akár nincs. Nem az ellentétek vonzzák egymást, hanem az értékek. Az sem ritka, hogy már előbb vonzódsz valakihez, mint hogy valójában ismernéd, mert tudattalanul már érzed, hogy olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amiket vonzónak találsz.

2021. jan. 26. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Hiszem, hogy létezik.

Párommal is ez alapján jöttem össze. Visszagondolva mai napig rácsodálkozok, és más magyarázatot nem tudok találni arra, hogy miért adtam neki esélyt az ismerkedésre.

Akkoriban egy szakításon voltam túl és nagyon nem vágytam újabb kapcsolatra. Több "megkeresésem" volt, főként facebookon, kb. azidőben indult be a nagy facebook-ismerkedés... és én senkinek az üzenetére nem válaszoltam, bármilyen szépet írt, bármilyen jó pasi volt...

Aztán egyszercsak írt a párom, és valami oknál fogva neki visszaírtam. Pedig semmi extrát nem írt, a képe alapján sem volt alapvetően "különleges", de valamiért mégis neki visszaírtam, senki másnak. Elkezdtünk beszélgetni, majd találkoztunk, és egymásba szerettünk, lassan 10 éve együtt vagyunk a legnagyobb boldogságban.

Hozzáteszem a második találkozásig kifejezetten idegesítőnek és gyerekesnek gondoltam, de valamiért mégis folytattam vele az ismerkedést, valami hajtott tudat alatt... tényleg más magyarázatot nem tudok rá adni.

Örülök, hogy nem szegültem ellen ennek az egésznek. Mert józan eszem szerint vissza sem írtam volna neki sem...

2021. jan. 28. 01:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Ez sajnos, vagy nem sajnos. Nem hit kérdése. Hisz az állatvilág is rendelkezik vele.

Megérzik a veszélyt szavak, több mérföld távolságbón is képesek átvenni szokásokat.

Érdekes tanulmányok születtek ettől.

Persze van/lehet ami tényleg ezoterikus és a misztikus 6. érzék, de ez szimplán ösztön. Nem fikció hanem nem teljesen feltárt de bizonyítható dolog

2021. jan. 28. 06:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Én leggyakrabbna fordított helyzetben voltak. Akit elsőre nem kedveltem, kiderült róla, hogy jó fej, értelmes, szellemes, és összebarátkoztunk.
2021. febr. 12. 04:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!