Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » A spirituális ego nem rontja...

A spirituális ego nem rontja az összképet és a hatékonyságot?

Figyelt kérdés

A spirituális gondolkodással, ezotériával és minden, ehhez kapcsolódó dologgal 10 évvel ezelőtt találkoztam először, amikor egy ismerősöm az életem problémáira segítségképpen egy energetikai kezeléssel foglalkozó hölggyel hozott össze. Aztán később az élet összefújt egy mentorral, aki szintén hasznos tanításokban részesített, majd jártam buddhista meditációkra és dharmabeszédekre is, illetve "Hellinger-féle" család-állításokra, különféle lelki kezelésekre stb.

Mondjuk én a spiritualitásra, mint alkalmazott tudományra tekintek, azaz nem vallom magamat semmilyen "istának", hanem mindezekből a tudományokból kiemelem és a saját érdekemben használom azokat az aspektusokat, amik előrébb visznek, az érdekeimet szolgálják stb.

Ezzel semmi baj, alapesetben nagyon jó segítőim szoktak lenni, de megfigyeltem egy érdekes dolgot. A "spiri" emberek egy része szeret úgy kommunikálni, mint valami kiválasztott, akihez képest a másik még "sehol sem tart" és szövetségesen támogató attitűd helyett a kárörvendés apró morzsáitól a leereszkedő viselkedésen át az arroganciára emlékeztető cinikus megnyilvánulásig sokféle vonást tapasztalok. Nem mindenkinél, de volt rá példa. Vagy ez az alávetettségi és alávetettséget promotáló helyeslés: "ennek így kellett lennie", aztán "ezt azért kaptad"... stb. Könyörgöm: kaptam? Kitől? Így kellett lennie? Ki szerint? Ezek az emberek úgy csinálnak, hogy a külső körülményektől való függést promózzák, a kiszolgáltatottságot és az alávetettséget, miközben az ember saját felelősségét emelik ki.

Olyan kedvesen belemosolyogják az ember arcába, hogy "te vagy a hülye" és pl "addig nem lesz - hehehe - párkapcsolatod, amíg nem szereted és fogadod el önmagadat" ésígytovább. De mindezt sok esetben úgy látom, hogy eléggé cinikusan, afféle megmondóemberként és nem egy pártoló, segítő szövetségesként teszik. Ezek nem mind velem történtek meg, mert nekem alapesetben korrektek az efféle segítők, illetve aki picit is arrogáns, cinikus, kárörvendő vagy fölényes, azokat nem veszem igénybe, de valahol mégis azt látom, tisztelet a kivételnek, hogy még a pozitív gondolkodásra való buzdítás is inkább afféle végrehajtandó feladat és megfelelés mentén zajlik, mint igazi, szövetséges, pártoló segítségképpen.

De érdekelne, hogy azok, aki nem utasítják el a spirituális és ezoterikus dolgokat, akár alkalmazzák magukon, másokat tanítanak, stb, mindezt hogy látják?

Érzésem szerint a valósi spiritualitásban nincs helye a kioktató cinizmusnak.



2022. jan. 12. 12:57
 1/4 anonim ***** válasza:

Én nem nevezem magam spirituális és ezoterikus dolgokkal foglakozó egyénnek, inkább úgy fogom fel, hogy elindultam egy úton, amire nem sokan lépnek rá. Attólmég nem vagyok több vagy kevesebb, mint mások. A kioktató cinizmusnak valójában sehol sem lenne helye, ahogy a spiritualiásban sem. Nem azért lennénk, hogy egymást lehúzzuk, hanem hogy felemeljük. De az emberi szereti a vélt vagy valós hatalmát fitogtatni mások felett.

Ha meghallom az ,,ennek így kellett lennie,, szöveget, végigfut az ideg a hátamon... A legegyszerűbb a beletörődés. Magyarázzuk a jót-rosszat magasabb erőkkel, ezzel áthárítva a felelősséget és megnyugatva önmagunkat, hogy nincs mit tenni és nem is kell tennünk semmit. Ha ezt tudatosan elutasítod, akkor izgalmas dolgok kezdenek történni.:)

2022. jan. 12. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

A lenéző embereket én sem szeretem. Nem értem mire fel lesznek jobbak, mint a ""tudatlanok"". Pont ezzel az hozzáállással még rosszabbá válnak.


Viszont. Meg kell tudni találni az egyensúlyt a "magasabb erő" és a felelősségvállalás között. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet megmagyarázni (és ugye véletlenek nincsenek), és emellett semmi köze a felelősséghez. Vannak olyan történések, amik a karmádban vannak, akár előző életről, például erre mondhatják, hogy "ezért kaptad". A karmától/sorstól/élettől/istentől/univerzumtól/más istenektől - ki mit hisz és vall - kaphatod, de mindez HIT kérdése. Attól mert te nem hiszed, nem vagy jobb, mint a hogy a másik sem, mert ő hisz.


Sok spirituális ember van sajnos, aki egyszer elmélyedt, viszont már annyira eltávolodott a talajtól, hogy már nem tud ésszerűen gondolkodni. Ezért kell egyensúlyt létrehozni a kettő között :)

2022. jan. 12. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

A spirituális ego nagyon rafinált, átveri a fejed semmi perc alatt,ha nem jössz rá, hogy a háttérben ő dolgozik. Nagyon nehéz felül írni a döntéseit,de azért nem lehetetlen. Ha valakin azt érzed,hogy ő felsőbbrendűnek tartja magát,mert régebben foglalkozik spiritualitással,mint te,na azt biztosan a spirituális ego vezeti.

Tanácsot akkor kell adni valakinek,ha kéri,senkinek sem szabad beleavatkozni az életébe.

A spiritualitás jelszava: az OK én vagyOK!

Minden ami veled történik,te vagy az oka,akkor is ha nem tudsz rájönni, miért.

2022. jan. 13. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:
Tudom, régi a kérdés, de a google hozta be, amikor beírtam valamit. Örülök, hogy megtaláltam ezt a kérdést, mert ilyen megmondó emberekkel én is találkoztam már. Ezek arrogánsak is. Valóban nem szabad foglalkozni ezekkel az emberekkel. Sokan vannak. Néha olyanok is okoskodni akarnak, akik nem is foglalkoznak spirituális dolgokkal, csak egyszerű, hétköznapi életet élnek. Vannak ilyen megmondó emberek, a Tik tok-on is sok ilyen van. Pszichológiai tanácsokat akarnak adni az embereknek Tik Tok videókon keresztül. Valamelyik még káromkodik is a videóban. Ha valakinek tanácsok kellenek, jobban jár ha egy pszichológus könyvét olvassa inkább a Tik Tok-os megmondó emberek helyett.
2022. máj. 21. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!