Ha a halállal nem szűnünk meg létezni, hanem egy másik síkra kerülünk, akkor az élet tulajdonképpen nem egy büntetés?

Nem, az élet egy olyan színtér, ahol fejlődni, tanulni lehet. Ha valaki büntetésként éli meg, akkor még nem tanulta meg mindazokat a leckéket, amelyekért leszületett.

Ez olyan, mint az iskolában: aki nem sajátítja el az ismereteket, az szenved, aki pedig igen, annak akár élvezet is lehet a tanulás, sikerélmények tárháza.

Az életben is, ahogy az iskolában, addig zajlik a tanítás a feladatok által, amíg végre meg nem tanulod a leckét.

Kérdező, ha szerinted az élet büntetés és halál után máshova kerülünk, akkor az élet nem egy, de sok-sok büntetés, elvégre a másik helyen is élni fogunk nem? :D

Btw, aki nem hisz a halál utáni életben az úgy próbál élni hogy a halálos ágyán ne legyen oka bánkódni.

"Btw, aki nem hisz a halál utáni életben az úgy próbál élni hogy a halálos ágyán ne legyen oka bánkódni."

Ezt nagyon keveseknek sikerül kivitelezni, mert sokan akkor ébrednek rá, hogy végig rossz értékrend szerint éltek, amikor megérnek rá. És ez lehet éppen a halálos ágy.

Bár annak, aki nem hisz a halál utáni létben, aránytalan a szenvedés mértéke a halálos ágyon a "hosszú" életéhez képest.

Vegyük figyelembe ezt is:

Aki nem hisz a halál utáni életben, ami mégis van, akkor megtudja, hogy tévedett, de aki hisz benne és mégsincs, soha nem!

Márpedig a tévedés FELismerése tanulási folyamat, BEismerése pedig a bölcsesség növekedése.

"Ezt nagyon keveseknek sikerül kivitelezni, mert sokan akkor ébrednek rá, hogy végig rossz értékrend szerint éltek, amikor megérnek rá. És ez lehet éppen a halálos ágy."

Ja persze, mindenki hülye és csak a végén döbben rá. Akkor viszont jól elmondja az ott ülő statisztikusnak aki feljegyzi és megosztja Veled, hogy biztosan állíthasd ezt a marhaságot.